niche

niche

Így dőlt el uborkaszezonban a 18-as választás

2017. augusztus 16. - nicheblog

Miniszterelnök úr nyaral, talán csak Tállai úr pörög a megszokott sebességen és színvonalon a 40 fokban, szebbnél szebb öltönyökben, szóval alapvetően uborkaszezon van. A nyárnak mégis súlyos politikai következményekkel járó történései voltak. Például az, hogy végleg eldőlt: a magát demokratikus ellenzéknek hívó valami ismét képtelen lesz megszorongatni a Fideszt 2018-ban. Ezért elsősorban magát okolhatja, a Fidesz csak hozta, amit hoznia kellett. De az ellenzék...az kinyírta magát, nézzük hogyan!

Igazából nem is az a baj, hogy mi történt az egyes pártok életében, hanem az, hogy mi nem. Semmi nem utal arra, hogy leszálltak volna a szakadékba tartó vonatról. Mindegyik kicsit másképp, de alapvetően üzembiztosan száguld öngyilkos taktikájával az elkerülhetetlen felé. 

Botka és a Magyar Szarkeverők Pártja

Így áll a helyzet:

Korábbi posztomban már jeleztem, hogy nem adok túl nagy esélyt az amúgy egész pofás jelöltnek mutatkozó Botkának. Ahogy azt várni lehetett, Botkát szépen be is darálta a saját pártja, amely mindig is élen járt a szarkeverésben, sőt, igazából politikusainak 80%-a évek óta űzi főtevékenységként ezt a nem túl produktív tevékenységet (a maradék 20% meg ehhez is hülye, csak vattának van). Nem lett belőle nagy baj, csak majdnem államcsőd, és legalább 12 év Fidesz uralom, semmiség...

De vissza 18-hoz! A választás kimenetele szempontjából nyilván nem mindegy, mi van a legnagyobb ellenzéki párttal. A kérdés azonban nem az, hogy jól vagy rosszul megy a párt szekere. (Itt annyira adná magát egy Szekeres Imre szóvicc, nem?) A kérdés az, hogy mikor tűnik el végre az egész hóbelebanc. A Fidesz hatalmának ugyanis két záloga van: Az MSZP és a DK. 

Amíg ezt a tényt szégyenlősen, álnaivan és gyáván tabusítja a többi ellenzéki szereplő, addig esély sincs a változásra. Ilyen egyszerű ez a képlet, és innentől igazából mindegy is, hogy mi van Botkával. A kormány tudja: a legerősebb ellenzéki párt pozíciójában egy teljesen renoméját vesztett, irányítható (lefizethető, zsarolható) tagokkal bőven ellátott, de mégis egy stabil választói tömeggel bíró pártot kell tartani. Ez megvan. 

Legjellemzőbb nyári pillanat:

A nyár legemocionálisabb, legmagyarabb órájában, a magyar-horvát döntő alatt, a 2. negyed utáni szünetben egy kicsit elmebetegnek tűnő híradós pali tálalásában megtudjuk, hogy Molnár Zsoltot szegényt...szóval szegény Molnár Zsoltot megfenyegették Botka emberei. Parádés. Annyira erős szimbolikája van ennek a fél perces riportnak, hogy oldalakon át lehetne boncolgatni, mint valami irodalmi mesterművet. Ez a politikai kommunikáció mesterműve. Gratulálok a közreműködőknek, elsősorban persze Molnár Zsoltnak, aki zsinórban a második parlamenti választást adta el. 

Mi lesz velük?

Az MSZP-re egy igazi veszély leselkedik. Mégpedig az, hogy egyszerűen kihalnak a szavazóik. Esetleg még az, hogy a Sas Kabaréban a párt bojkottjára szólítanak fel "neves ellenzéki személyiségek". Az utóbbinak nem adok nagy esélyt, az előbbi meg azért nem 2 napos sztori. Így a Fidesz lélegeztetőgépén szépen elevickélnek külső bizottsági helyektől városüzemeltetési pozíciókon át a dicstelen megszűnésig. 

Feri, már segíteni se kell!

Így áll a helyzet:

Gyurcsányról az a helyzet jut eszembe, mint mikor a BL döntőben a Real kispadján ott ült Bale, Morata, és Asensio. Luxuscserék - ahogy mondani szokták. Nem kell őket bevetni, mert a kezdő 11 elvégzi a munkát, de a 75. perc után, a fáradó ellenfél ellen behozni őket mégis olyan jóleső érzés.
Szóval a Fidesz megteremtette csodafegyverét 2013-ban, a hamvaiból feltámasztott, fröccsvörös fejű Gyurcsány személyében, de már be sem kell vetnie izomból a 18-as győzelemhez. Néha egy két jól elhelyezett nyilatkozat, ide szúrás, oda szúrás, és máris blokkolva van az egész ellenzék. Majd a választás előtt mond még valamit véletlenül (mint Asensio a 90. percben), hogy azért biztos legyen a biztos.

Legjellemzőbb nyári pillanat:

Azt olvastam az Origón: "Ma reggel Tátrai Miklós börtönbe vonul. Helyettem" - írta Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebok-bejegyzésében, aki szerint ha Tátrai terhelő vallomást tesz rá, akkor megúszhatta volna.

Ez azért versenyezhet a Molnár-féle mesterművel, nem?

Mi lesz velük?

Nem tudom, nem is érdekel. A lényeg, hogy az Altust nem kell félteni, az egy remek vállalkozás, szépen prosperál. A DK-ról mint pártról semmi egyéb nem jut eszembe, pedig pont itt ül velem szemben egy kávézóban az egyik elnökségi tagjuk. 

A pillanat gyorsan múló varázsa

Így áll a helyzet:

Odáig tök jól kitalálta a Momentum, hogy egy erős pillanattal (népszavazás) berobbannak a politikai köztudatba. Szerintem az is remek húzás volt (bár akkor nem így gondoltam), hogy egy olyan akcióval léptek be, ami mindjárt párt-szerű operatív működést, terepmunkát, toborzást, személyes kapcsolódást a választókkal...szóval klasszikus politikai építkezősdit követelt. Át is mentek a vizsgán, és úgy tűnt, a kormánymédia figyelme is rájuk kell irányuljon, mert lehet, hogy ők nem esnek hasra a saját cipőfűzőjükben. 

A pillanat megvolt, de mint tudjuk, az csak feltétele és nem garanciája a sikernek. A garancia az átgondoltság és a nyerő stratégia lenne. Azt annyira nem érzem nyerő stratégiának, hogy ugyanarra a 103 pesti fiatalra építenek egy pártot, akikről ezerszer kiderült, hogy nem látnak tovább a Facebook hírfolyamuknál. És az sem nyerő stratégia, hogy kioktató stílusban, a saját magukról kialakult sztereotípiákat erősítve politizálnak, és eleve elzárkóznak minden ellenzéki kooperációtól.

Sajnos csapdahelyzetbe kerültek: összefogni  gáz, nem összefogni is gáz. Ezt a csapdát iszonyú nehéz lett volna kikerülni, de aki erre a pályára lép, annak mondjuk lehetne annyi előrelátása, hogy nem menet közben találja ki, mi legyen. 

Legjellemzőbb nyári pillanat:

Egyértelmű:

Ez valahogy szimbolizálja a párt működését. Menjünk be az Origóba, tök jó ötlet! De hogy ott mi lesz? Ezt utólag hogyan kommunikáljuk? Tudjuk előre, hogyan lehet ezt ellenünk felhasználni? Ezek a kérdések nem lettek átgondolva.

Mi lesz velük?

Ha most fogadást kéne kötnöm, azt mondanám, hogy: bejutnak a Parlamentbe, ahol 4 évig elücsörögnek, majd szépen megszűnnek. Ez a párt választott egy tisztességes utat, amit soha nem volt esélye végigjárni, és ezt már mind tudják - ez frusztrációt okoz, megbontja az alig létező belső kohéziót, és jó magyar ellenzéki szokás szerint szétfrakciózzák egymást.

Az egy százalékos jelölt

Így áll a helyzet:

A PM általam máig nem értett megfontolásból különvált az Együtt-től, aztán gyorsan szembesült saját életképtelenségével (nem mintha együtt olyan életképesek lettek volna). Így - végül is érthető módon - az egyetlen kezükben lévő fegyverhez nyúltak: "A Gergő népszerű, építsünk rá!".

Ez remek, tényleg Karácsony a legnépszerűbb ellenzéki politikus, de egy ember nem visz el egy körülbelül 80 aktív emberből álló pártot. A szándékuk egyértelmű: futtatják Karácsonyt, és remélik, hogy a kóros miniszterelnök-jelölt hiányban szereplő ellenzéki oldalon valahol igény támad egy magas, szemüveges, fiatal jelöltre.  

Legjellemzőbb nyári pillanat:

"A nagy melegre való tekintettel" szófordulattal indokolt akciója során a párt kiosztott 400 üveg vizet Pesten. Szerintem a nagy melegre való tekintettel elhalaszthatták volna azt az elnökségi ülést, ahol sikerült kitalálni ezt a semmitmondó, még populistának is gyenge akciót.
A PM-ről korábban is azt gondoltam, hogy szeretne ő populista lenni, de még az sem tud lenni. A produkció pontszámát erősen felhúzza az a vicces körülmény, hogy a párt összes akciójában ugyanaz a 10 ember szerepel, és nincs az a fotós, aki leplezni tudná ezt a turpisságot. Így olyan az egész, mint egy ZS kategóriás film, ahol minden bunyóban ugyanazt a 3 embert veri meg a főszereplő. (Tényleg, a Lindában nem mindig Kaszás Gézát verte meg Linda? Vagy csak én láttam túl sokszor ugyanazt a részt?)

Mi lesz velük?

Le sem merem írni mit várok. De az biztos, hogy Karácsony-Molnár-Tóth benne lesz.

Az önmagával indokolt lét abszurditása

Így áll a helyzet:

2013-ban berobbant Bajnai Gordon, majd megalakult Bajnai Gordon pártszövetsége az Együtt-PM, amit az Együtt-ben egymást békésen gyilkoló Haza és Haladás, Milla és Szolidaritás platformok alkottak, illetve a már tárgyalt PM.

Ez a konstelláció ma úgy néz ki, hogy nincs Bajnai (mármint van, csak egy sokkal jobb helyen dolgozik sokkal értelmesebb projekteken), nincs PM, és gyakorlatilag nincs Haza és Haladás, nincs Milla, és nincs Szolidaritás.

A párt eredeti célkitűzése egyértelmű volt: Bajnaival egyesíteni kell a baloldalt, és megnyerni a választást, legrosszabb esetben erős ellenzékké válni. Ez nem annyira sikerült, többek között a cikk elején említett, két kapura játszó szereplők miatt sem. Meg a saját bénaságuk miatt sem.
Most Juhász Péter az elnök, aki bejelentett egy Új Pólus nevű mini-összefogást, ami így leírva szuper, de sajnos az összefogás többi szereplőjét előzetesen elfelejtették megkérdezni, hogy össze akarnak-e fogódni esetleg...így a saját létének értelmét sem értő, és saját szerepét - ennél fogva - eleve nem érteni képes párt várja, hogy valami olyan összefogás legyen, amiben leesik 2-3 parlamenti hely. A párt létezését kizárólag a még benne lévők azon vágya indokolja, hogy létezzenek. Ez nem elég.

Legjellemzőbb nyári pillanat:

Tudod mikor jönnek a legszarabb ötletek? Amikor nem tudod mit akarsz csinálni, csak annyit, hogy csinálni akarsz valamit. Valahogy így születhetett az Együtt ötlete is, amikor arra jutottak, neki kell esni Matolcsy jegybank-elnöknek, hogy a nemi egyenjogúság jegyében tegyen már nőket is a pénzekre. Szinte látom magam előtt a sarokba szorított, verejtékező homlokú, akadozó beszédű Matolcsyt, amint válságstábja gyűrűjében próbál magához térni ezután az irtózatos ütés után, amit az Együtt bevitt a témában előadott sajtótájékoztatóján.

Mi lesz velük?

Tipp: ha lesz 2 képviselőjük valahogy, akkor újabb 4 év állami támogatásból élés. Aztán lassú elfogyás.Ha nem lesz, akkor gyors.

Lehetett volna más

Így áll a helyzet:

Valamiért Szél Bernadett nem tűnik egy reménytelen esetnek, de ugye politikus párt nélkül nem sokat ér. A LMP van, létezik, de egy protestpárt lendülete vajon meddig tarthat ki? Vagy már nem is protestpárt? 

Valamiért az LMP-t soha nem tudta senki hova tenni, és ez Schiffer távozása után sem lett másképpen. Szomorú, de igaz: hogy a Fidesznek az LMP léte, és pozíciója is nagyon jól jön. Gondoljunk bele: 2014-ben önállóan jutott a párt a Parlamentbe, jelentős kormányellenes szavazatmennyiséget hatástalanítva. 

Hasonló a csapda, mint a Momentum esetében. De az LMP helyzetét talán elfogadhatóbbá teszi, hogy ők sosem ígértek világmegváltást.

Legjellemzőbb nyári pillanat:

Hát persze, hogy a sátrakból kizavart Ungár esete a Momentumos csajokkal. Az eset tanulsága szerintem nem az LMP-re nézve terhelő, még csak nem is Ungárra. Inkább azt emelném ki, hogy a Momentum a 'senkivel nem kooperálunk' döntésével egy időben kezdte elengedni a szivárogtatást az esettel kapcsolatban. 

Az LMP politikusa hülye volt, de nagyon remélem, hogy senki nem éli olyan naivitásban életét, hogy azt gondolja, egy erősebb fideszes vagy szoci bulin nem történtek sokkal cifrább dolgok. A különbség: régen azért volt akkora profizmus a politikában mindegyik oldalon, hogy ezeket az ügyeket mind a szőnyeg alatt tartották. És volt egy kölcsönös agreement, miszerint egymást sem piszkálják ilyenekkel.

Az LMP-s Ungár túl nagy tróger, az LMP túlságosan feketebárány, a Momentum meg túlságosan amatőr ahhoz, hogy ez az ügy ne robbanjon ki, hát kirobbant, és nagyon tanulságos. Ki akar ilyen pártokra szavazni, akik 20 éves koleszos szintjén adják elő magukat?

Mi lesz velük?

Én valamiért  - bevallottan nem tényekre alapozva - úgy érzem, hogy az LMP-nek van egy viszonylag stabil közönsége, énképe, pár jó arca, és ezáltal esélye az újabb 5-6%-os eredményre (mellesleg ez a Fidesznek sem tenne rosszat, ez azért emeli a bekövetkezés esélyét). 

A kilógó lóláb

Így áll a helyzet:

Van egy politikus, aki annyira szétesett, hogy már talán senki nem gondolja komolyan, hogy nem közvetlenül a Lendvai utcából kapja a pénzt és a direktívákat. 

Egy időben nem értettem, miért jó az, ha annyira béna módon csinálnak egy kamupártot, hogy max 1%-ot tud csak elvenni a többiek elől. De aztán rájöttem...mikor Fodor egy Göncz Árpád portré előtt nyilatkozott, akkor rájöttem. Mindegy mennyi szavazója van a Liberális Pártnak. A lényeg, hogy kellő médiatámogatással a liberális szót a teljes dilettantizmussal, na meg a fűvel azonosítsák az emberek. És persze arra is jó, hogy a rendszerváltás utáni, talán egyetlen használható legendát is meggyalázza, devalválja. Igen, Göncz Árpádra gondolok. Aki már nem él, de tudjuk, hogy a szimbólumoknak nagy az ereje, és a már nem élő személyek is fel tudnak támadni - politikailag. 

Legjellemzőbb nyári pillanat:

Ez sem kérdés: Fodorék megpróbáltak beadni egy népszavazási kezdeményezést a fű legalizáció ügyében, de sajnos nem sikerült megfelelni a legalapvetőbb formai követelményeknek sem. 

Kell ennél jobb hír a nyár közepén? Nem elég, hogy a liberálisok mind drogosok, még terjeszteni is akarják a drogot, de már annyira leépült az agyuk a sok drogtól, hogy a saját címüket sem tudják ráírni egy lapra.

Én ezért hó végén dupla borítékot adnék Fodornak!

Mi lesz velük?

Remélem sikerül legalizálni a drogot, egyből megoldaná az ország minden problémáját, aztán meg sem állnánk a hétköznapi emberek második legnagyobb problémájáig, a meleg házasságig. 

 

Hát így állnak a pártok. A párton kívüliek meg úgy, hogy Vágó Gábor berántotta a fél ellenzéket egy nyilvánvalóan populista és minden szempontból értelmetlen népszavazási kampányba (biztos erre kell pazarolni az erőforrásokat?), aminek a kimenetele nagyon erősen kétséges. Leginkább arra jó, hogy a '18 tavaszi bukás előtt még bukjanak egyet, csak a biztonság kedvéért. 

És akkor ott van még nagy kedvencem: Gulyás Márton. Aki nem vette észre, hogy azért játszhatta Petőfit 3 napig, mert a kormány éppen egy ilyen figurát akart az ellenzék szimbólumaként prezentálni. Aztán elindított egy mozgalmat a választási rendszer...nem is emlékszem már, mit akart, szerintem ő sem.

Szóval ezek a brigádok hivatottak arra, hogy legyőzzék a Fideszt 2018-ban. A bukásuk oka elsősorban saját alkalmatlanságuk és mondjuk ki, silányságuk lesz.

Azt hittem, 2014-ben egyértelművé vált a tétel, miszerint a kormányváltás első lépése az ellenzékváltás. Persze a bukás valójában nem most nyáron dőlt el, csak most lett volna az utolsó esély arra, hogy valahogy, valami valaki más irányba terelje a dolgokat. Ez nem történt meg, és a fenti példák csak ezt igazolják.

na, de senki ne szomorkodjon, még tart a nyár! Orbán nyaral, Tállai megy mint az állat, és lehet, hogy a hétvégén a PM újra vizet fog osztani!

A bejegyzés trackback címe:

https://niche.blog.hu/api/trackback/id/tr3512755086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemNick 2017.08.17. 06:00:07

Azért Gulyás - bármennyire is ellenszenves a túlmozgásos fizimiskája sokszor - elég jól kibontotta, mit akar: először is párbeszédet. (kisbetűvel).
És a választási rendszer arányossá tételét. Erről elég sok anyagot is előállított, elég konzekvensen, szóval ha nem ugrik be, szerintem nem az ő hibája...

nicheblog 2017.08.17. 09:08:23

@NemNick: de, az ő hibája. azért, mert ő "sok anyagot előállított" nekem még nem kéne, hogy beugorjon. ebben a játékban ugyanis csak a következmények számítanak. a következmény pedig az, hogy 10 napig bohóckodott, aztán elfelejtette mindenki, és nyilvánvalóan semmi nem lesz az ügyéből.

és ha már az ügyéről van szó: mekkora a realitása annak, hogy Fidesz kormányzás mellett bármit is lehet kezdeni a választási törvénnyel? ez lehetetlen. viszont a választás meg lehetne nyerni ezzel a szabályozással is. csak ahhoz kellene politika, szervezet, operatív munka, jelöltek és miniszterelnök jelölt. nyilván ezek nem nőnek ki a földből, jobb hisztizni az amúgy tényleg borzalmas, de megváltoztathatatlan választási törvényen.
süti beállítások módosítása