A hódmezővásárhelyi eredmény megmutatta, hogy igenis lett volna esély legyőzni Orbánt. De az ellenzéki politikusok nem ezzel voltak elfoglalva, inkább folytatták az önsorsrontást és a komédiát, amit 2013-ban kezdtek. A taktikáját tekintve mindenki tévedett, ezért a 2018-as választást az nyeri meg, aki a téves taktikája mellé a legerőszakosabb eszközöket választotta - a kormánypárt.
A 2018-as választást a Fidesz elvesztette, de mivel nincs aki megnyerje helyette, ezért mégis hatalmon marad - valahol ennek a gondolatnak a rögzítésénél hagytam abban egy időre a blogolást, mert ez az a pont, amiről el kell mozdulni, és amíg nincs elmozdulás, addig csak ugyanarról lehet beszélni, feleslegesen.
A hódmezővásárhelyi győzelmet most minden marginális párt a sajátjának fogja kezelni, pedig az égvilágon semmi nem történt, csak megtudtuk, amit eddig is tudni lehetett: a Fidesznek nem elég a migráncsozás, az ellenzéki pártokat pedig külön-külön elutasítja a nép, de egy Fidesszel szembeni jelöltre mindenki leszavaz, tök mindegy, milyen támogatók vannak mögötte.
Szóval a pártok örömködnek, pedig most lenne okuk igazán a szégyenkezésre. Az ellenzéki politikusok diadalittas beszédeket mondanak, pedig most kéne örökre eltakarodniuk dolgozni. Miért? Mert bebizonyosodott, hogyha nem a szart keverték volna 8 (vagy inkább 28) évig, akkor a Fidesz most SIMÁN legyőzhető lenne.
Mindjárt itt a választás, és az ellenzék olyan fejvesztett kaotikus állapotban van, hogy arra még az sem gondolt, aki tényleg minden marhaságot kinéz belőlük (azaz én sem gondoltam erre).
Korábban leírtam ide pár alap gondolatot, szeretném felidézni:
- a Fidesz bázisa stagnál. A Kubatov lista, a migráncsozás, a Soros-tervezés egyet tud: összetartani a maradék szavazókat. A hódmezővásárhelyi választás igazolta ezt, ismét hasonló nagyságrendű szavazatot kaptak, mint a 14-es polgármester választáson. Csak most volt ELLENFÉL
- a fentiek miatt ez a bázis akkor elég - akár a 2/3-ra is - ha az ellenzék fragmentált, és emellett kényszeresen idióta is, hol magától, hol valami furcsa külső sugallatra
- a Jobbikkal össze kell fognia mindenkinek. Nem elvi alapon, hanem technikai alapon. Le kell váltani a kormányt, vissza kell állítani a demokratikus kereteket, aztán lehet félni a szélsőjobbtól egy tisztességes választáson, de addig is az 5-6 kulcsterületen rendbe lehetne tenni az országot (nekem egy jobbikos egészségügy miniszter reformja ugyanolyan jól esne, ha 6 helyett 1 órát kéne csak várni a sűrgösségin)
A tanulságok listáját frissíteném:
- Kész Zoltán azért nyerhetett anno, amiért a tegnapi események is megtörténhettek: mert kicsiben képesek összefogni a pártok, hiszen ott nincs nagy tét
- nagyban ez soha nem fog megvalósulni, amíg KariGeri vagy Gyurcsány Parlamentbe trükközése lesz egy-egy politikai párt legfőbb prioritása
- a Fidesz soha, de soha nem lesz már ennél népszerűbb. Hatalmának megtartása így két vonalon lehetséges: Tovább folytatni az ellenzéki pártok megosztását, illetve tovább erősíteni a választási rendszer, és az egész politikai klíma brutális ellenszelét
- Továbbra is azok a karakterek tudnak győzni a Fidesz ellen, akik nem régi pártkatonák
- Az ellenzék most "rájött", hogy van esély, és elkezd kapkodni pár nappal a választás előtt. Mintha a 89. percben, 0:3-nál szerzett gól ébresztene rá egy csapatot, hogy az ellenfél verhető
És az állandó tanulság: a magyar ellenzék történelmi bűnt követett el azzal, hogy nem volt képes a 2018-as választást egy Orbán elleni népszavazássá tenni.
A prognózisom pedig semmit nem változott: az önzőség, butaság, korlátozottság és korrumpálhatóság továbbra is olyan konstellációkat fog alkotni az ellenzéki térfélen, ami elég lesz a Fidesznek ahhoz, hogy nyerjen - még úgy is, hogy már maguk a Fidesz tagok sem hiszik el a Német Szilárd nevével fémjelezhető szürreális álvalóságot.
Mi lehetne a megoldás? Nem, nem az összefogás. Abban az értelemben nem, hogy Gyurcsány fogjon össze Karácsonnyal, meg Bokrossal meg Fodorral, na az nem. Az pont arra jó, hogy a vásárhelyen történtek helyett az legyen, ami eddig is volt.
A 18-as bukás lesz az a tisztió tűz, ami esélyt ad eltakarítani a megélhetési ellenzékieket, hogy eltakaríthassuk a megélhetési kormánytagokat.
ps.: azért az marha érdekes, hogy mennyire nincs értelme már a Szigetvári-Vető féle elemzésben felállított kategóriáknak, mennyire simán veszthette el a Fidesz a Navrasics, majd a Lázár uralta körzetet/várost. Pedig az említett elemzés nagyon alapos, de közben annyira megváltozott minden, és erre a megváltozott valóságra mintha senki nem eszmélt volna rá...