niche

niche

Honnan lopta ördögi tervét a kormány? Innen:

2017. augusztus 08. - nicheblog

Az Orbán-kormány mögött nem hülyék dolgoznak, nagyon nem. Pontosan tudják, hogyan kell befolyásolni a közbeszédet, a választási rendszert, az egységnyi választópolgárt vagy éppen az ellenzéki politikusokat. Nem, nem zsenik, csak szépen, szinte kottából alkalmazzák a zsenik már létező elméleteit, vagy másolják a még létezőbb gyakorlatokat. Semmi varázslat, semmi mágia, csak ők (ellentétben ellenfeleikkel) hajlandóak voltak bemagolni pár idevonatkozó tételt, és kellően kemények és gátlástalanok ahhoz, hogy alkalmazzák is ezeket. Például betartották Noam Chomsky tízparancsolatát - nézzük, hogyan lett a 20-30 éves ördögi elmélet létező valósággá, a migránsoktól az iskolákon át a vizes vb-ig!

1. A figyelemelterelés stratégiája

AZ ELMÉLET: "Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de erős érzelmi reakciót képesek kiváltani. Akadályozzuk meg, hogy a tömegek hozzáférjenek a komoly tudáshoz, a közgazdasági, természettudományos és pszichológiai alapismeretekhez, ezek helyett dobjunk nekik gumicsontokat, amikkel elfoglalják magukat."

A GYAKORLAT: Sok korábbi bejegyzésemben utaltam már erre a jelenségre. És a magyar politikusok között is bevett szleng a gumicsont kifejezés. A lényeg, hogy az érzelmekre (főleg a biztonságérzetre) ható gumicsontot képes a propagandagépezet akkorára fújni, hogy már saját nyomorukat sem látják tőle az emberek. Igen, a migráns-kérdésre gondolok például. 

2. Hozz létre problémákat, majd kínálj rájuk megoldást!

AZ ELMÉLET: "A népnek úgy kell a politikai vezetőire tekintenie, mintha ők lennének a nemzet megmentői. Ennek érdekében, elsősorban a média segítségével hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell az emberekre zúdítani. Ezek következményeként először aggódni, később szorongani kezdenek. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépjünk közbe és oldjuk meg a máskülönben nem létező, illetve általunk gerjesztett problémákat. A tömegek hálásak lesznek, és minden külső kényszer nélkül, saját meggyőződésből fogják követelni a szabadságjogaik csorbítását"

A GYAKORLAT: Hát ezért riogat, hiszterizál folyamatosan a kormány. Emiatt fújja százszorosára a menekültkérdést, emiatt tart fent folyamatosan valami ködös hadiállapotot, emiatt keres ellenséget. Paradox, hogy egy kormány nem nyugalmat akar adni a polgároknak, hanem permanens feszültséget, de látjuk, hogy ez működik. Nem hiszed? Akkor két friss hír:

- felmérések szerint Magyarországon aggódnak a leginkább az emberek a menekültprobléma miatt. Tényleg nálunk a legsúlyosabb ez a probléma? Nem a németeknél, franciáknál, olaszoknál, görögöknél? De. Csak ott a kormány nem hergeli a lakosokat a menekültek ellen, elég a valós probléma, nem kell még hergelni is.

- új, mindent figyelő rendszer kiépítését tervezi a kormány. Az intézkedést még a lojális adatvédelmi biztos is túlzásnak érzi. Lesz ebből balhé? Nem. Miért nem? A fentiek megadják a választ.

3. A fokozatosság stratégiája

AZ ELMÉLET: "A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rossz következik...így az emberek hozzászoknak a rosszhoz. Sőt: még örülni is fognak annak, hogy nem a lehető legrosszabb verzió következett be"

A GYAKORLAT: Ez is paradox. De minél rosszabbul élnek a tömegek, annál könnyebb őket szemfényvesztéssel befolyásolni. Lásd: Bözsi néni örömét, amikor Orbán Viktor küldött neki 10 000 forintot. Az már más kérdés, hogy a néni amúgy mélyszegénységben él. 

4. A késleltetés stratégiája

AZ ELMÉLET: "A nemzetet meg kell győzni arról, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, kizárólag azért van, hogy szebb, kellemesebb jövőt biztosítsunk számára...Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek: akár évtizedeken keresztül képesek benyelni azt a mesét, miszerint a következő generációnak jobb lesz"

A GYAKORLAT: A magánnyugdíjpénztári befizetések egyszerű ellopása mögött éppen hasonló indokokat találhattunk. Most ez lehet rossznak tűnik, de igazából mi csak megvédtünk titeket, majd évek múltan hálásak lesztek (vagy nem). 

Ha megfigyeljük Orbán szokásos nagy beszédeit (évértékelő, Tusványos), akkor remekül meg lehet figyelni, hogy minden évben igyekszik iszonyú drámai retorikával érzékeltetni, hogy most jött el a nagy harc ideje, majd most váltjuk meg a világot, most kell még egyszer egy nagy erőfeszítés, és aztán...Az emberek meg évről-évre bekajálják, hát persze, mert ilyenek, ezt a Chomsky-hoz hasonló tudósok már rég tudják. 

5. Kezeld úgy a tömeget, mint egy óvodást!

AZ ELMÉLET: "Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, és arról, hogy a történésekben, eseményekben ok-okozati összefüggéseket fedezzenek fel. Ennek érdekében a politikai vezetőknek egyre egyszerűbben kell megfogalmazniuk üzeneteiket. Már-már infantilis módon...a hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naiv lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására."

A GYAKORLAT: Bár az elmélet nem írja elő, hogy eleve infantilis barmok által kell kimondani az infantilis baromságokat, de a Fidesz több helyen továbbfejlesztette az elméletet, lásd: Németh Szilárd. (Amúgy ez jó taktika, egy láthatóan értelmes embertől nehezebben fogadjuk el a marhaságokat, míg Németh Szilárd teljesen autentikus idióta)

6. Az érzelmekre hass, ne az értelemre!

AZ ELMÉLET: "Minden adandó alkalommal hass az emberek érzelmeire, és ne törődj a racionális gondolkodással. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt. A legtöbb embernél az érzelmi húrok pengetése gyakran rövidzárlatot okoz a racionális elemzési és értékelési folyamatokban. Megnyitja a tudatalatti kapukat, amelyeken keresztül -  ha szükséges - az illető agyában elültethetőek a félelem, a szorongás, valamint a tőle idegen gondolatok és vágyak csírái."

A GYAKORLAT: Mi érné meg jobban? Egy két hét alatt 200 milliárdért lezavart vizes vb vagy egy 200 milliárdos fejlesztési projekt, amiben a leszakadó vidéken élők kapnának életmentő támogatást (vállalkozások, munkahelyek, szociális ellátórendszer fejlesztése stb)? Persze, hogy az utóbbi. De ezzel ma nem lehet kiállni, mert ki tudna versenyezni a vb eufóriával, milyen ráció lenne képes leúszni a cuki és izmos úszókat? A kormány tudja, hogy egy ilyen emocionális bomba mindennél többet ér, nincs az az ellopott pénzmennyiség, ami szemet szúrna az embereknek, akik úszólázban égnek, hogy aztán 1 év múlva azt se tudják, ki hányadik lett az aktuális világversenyen.
(Félreértés ne essék: nem az úszókat bántom, a jelenségről beszélek. Ők erről nem tehetnek. Én eddig is, vizes vb nélkül is szerettem őket, mióta az eszemet tudom.)

7. A tömegek tudatlansága a te fegyvered

AZ ELMÉLET: "Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak arra, hogy magasabb eszméket kövessenek és összetettebb terveket valósítsanak meg. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és vidd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény későbbi manipulálásának ideális eszköze."

A GYAKORLAT: Központosított közoktatás, kinyírt CEU, forráshiányos egyetemek, és a tudás, a tanulás értékének devalválása. A világ éppen az ellenkező irányba halad, mindenki tudja, hogy a tudás, a képzett társadalom a sikeres nemzet alapja. De a kormány célja nem a nemzet sikere, hanem a saját hatalmának megtartása.

Személyes megjegyzés: én éppen most akartam egy színvonalas üzleti master képzést kezdeni. Felvettek, majd kiderült, szinte az összes oktató felmondott (nem jókedvükben). Néztem, hova lehetne átjelentkezni, vagy mit lehetne csinálni: semmit. Volt egy sikeres, jó tanszék, amolyan európai (fúúj, igaz?) színvonalon és mentalitással. Amikor felvételiztem még létezett, amikor felvettek, már nem. Van még egy olyan európai ország, ahol ez megtörténhet? Nincs, de Oroszországban simán.

 8. Légy médiamogul!

AZ ELMÉLET: "A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás lehetőleg minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell a média azon részét, amelyik butítja és félretájékoztatja az embereket, és gazdaságilag ellehetetleníteni azt, amelyik ennek ellenkezőjét próbálja elérni"

A GYAKORLAT: Najó...ennél a pontnál már tényleg azt gondolom, hogy a szájbarágás szájbarágása lenne, ha elkezdeném felsorolni a gyakorlati példákat. Aki Magyarországon él, és képes megérteni egy bekezdésnyi írott szöveget, annak ezt nem kell magyarázni. Ezt a pontot is szépen betanulta és megvalósította a kormány, bravó!

9. Nyájszellem és önvád

AZ ELMÉLET: "Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen és tehetetlenség érzetét, választandó alternatívaként pedig létre kell hozni benne az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniséget nélkülöző nyájat mindig könnyebb ellenőrizni, befolyásolni...Az önvád energiát von el, az önmarcangoló embernek nincs kedve forradalmárkodni"

A GYAKORLAT: Vajon miért veszett ki minden szolidaritás a kormány politikájából? És miért próbálják minden szinten levagdosni az egyéniséget és az ambíciókat, uniformizált szürkeséget teremteni? Az általános iskoláktól az egyetemeken át, a szociális ellátórendszerekig, és persze a kultúrában és a médiában? A létfenntartásért küzdő emberek millióinak kínálják fel a lehetőséget: állj be te is a sorba, jobb nem lesz, de rosszabb se - te úgysem vagy te többre képes, csak egy morzsa vagy, egy jelentéktelen kisember. 

10. Mindenkiről tudj mindent!

AZ ELMÉLET: "Mindent meg kell tenni az egyes emberek megismerése érdekében. Ezt elérendő belső és titkos nyilvántartásokat kell létrehozni a polgárok különféle preferenciáiról, a teljes személyiségükről. Törekedni kell arra, hogy jobban ismerjük a célszemélyeket, mint amennyire ők ismerik magukat...Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömeget."

A GYAKORLAT: A Kubatov-listák már nem elég szofisztikáltak, ezért folyamatosan nyomon követhető a kormány törekvése, hogy minél többet és minél titkosabban tudhasson meg az állampolgárokról. Hogy ezt a pontot mennyire eminensen tartja be a kormány, azt igazából mi nem is tudhatjuk. Csak feltételezni lehet, hogy nem éppen ez az a pont, amit könnyen elengedne a rezsim. 

+1 Tartsd be a 10 pontot, és keress vele pénzt!

Találékony nép vagyunk, adja magát, hogy nem elégszünk meg a fenti pontok eminens betartásával, ha ezen még esetleg pénzt is lehet keresni! A néphülyítés ma külön iparág: félhülye újságírók, médiamogulok, plakátgyárosok, kommunikációs "szakemberek", stadionépítő vállalkozók egész sora keres remekül az adóforintokból finanszírozott társadalmi kísérleten. A hatalom az adófizetők pénzéből hülyíti az adófizetőket, hogy még több hatalomhoz és még több pénzhez jusson - nagyon szép megoldás.

Megjegyzések:

- Noam Chomsky tízparancsolatának magyar nyelvű összefoglalását Tóth Tibor (tiboru) Konteó c. könyvéből idézem, tök jó nyári olvasmány amúgy. Igen, ez egy konteós könyv. 

- Érdekesség: maga Chomsky nem ismerte el, hogy valóban ő írta az ominózus 10 pontot - de akárki is írta, nagyon beletalált. 

- a leírtakban semmi meglepő nincs. Chomsky tízparancsolata azért jó, mert egyben összefoglalja ezeket a jelenségeket, amiket amúgy külön-külön is azonosítani lehet.

- a 10 pont nem csak az Orbán-kormányra jellemző, nyilván nem. A hatalom mindenhol pragmatikus, és mindenhol ismerik ezeket az alapvetéseket. Ha például az USA elmúlt 20-30 évét vizsgálnánk, ott is bőven lenne példa arra, hogy ők is használják ezeket a technikákat. Az már kérdés, hogy egészen más arányokban.

- ha létezik egy sor régi, és ezer helyen leírt elmélet, akkor miért nincs arra ellen-elmélet? Vagy ha létezik, miért nem alkalmazza senki? Hahó, ellenzéki politikusok, a kérdés nektek szól!

A bejegyzés trackback címe:

https://niche.blog.hu/api/trackback/id/tr6012726670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2017.08.09. 16:54:07

@orgoványi erdőjáró: Mielőtt teljesen felszámolná Soros a Nemzetállamokat, figyelmedbe ajánlanám, hogy a "Haza nem lehet ellenzékben" című gondolatot nem Ron Werber, hanem Orbán Viktor mondta 2002-ben. Az ég napi kékrefestése, a koronacipelgetés, a milleniumi zászló osztogatás mind 2002 előtt volt, az Orbán-Torgyán polgárkormány áldásos tevékenysége alatt.... Chomsky rád is gondolt.

morpho 2017.08.09. 16:55:43

@s: Ne is akard!! Isten ments. Én is csak szétnéztem benne. Leszívja az agyat.

nts 2017.08.09. 16:59:44

@project640: A fideszes vezetőket speciel mi alkottuk. Rá lehetne tetoválni a homlokukra (vagy egyéb testrészeikre), hogy made in Hungary. Ők sem így indultak! De ilyenekké váltak. '94 tájékán még emlékszem, amikor az emberek hitetlenkedő és nosztalgikus mosollyal beszéltek a 3, 60-as kenyérről. Meg is nyerték a szocik a választást... Ebből milyen következtetést szűrhettek le Viktorék. Persze őket sem kellett félteni már akkor sem, de nem csak ők képviselték/képviselik az erkölcstelenséget. A szadeszesek sem voltak jobbak. Úgyhogy ez a mai rendszer az ország társadalmának, politikai elitjének egyetlen nagy közös projektje... A következő rendszerváltást (majd egyszer valamikor) jobban kell csinálni...

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:04:15

@nts: miröll beszélsz Magyrország az egyik legjob hely a világon

a magyar szeret sírni de sehol máshol nem lakot nem beszél semmi nyelven de egyet tud a sajat orszagat szidni az nagyon megy

egy bizonyos fajta magyar ennyit tud

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:09:14

@s:

Antialkoholista vagyok.

Tegnap volt a szülétésnapom, sárgadinnyelét ittam.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:11:14

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: nekem az anti alkohol isták mindig gyanusak voltak

magam alkoholt kabitoszert szexet feher cukrot mind mertekkel elvezem

mire jó a nulla toleransz?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:12:26

@Irbisz:

A cikk vicces. Nem ment időben ügyet intézni, aztán meglepődik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:14:08

@dunántúli gyerek:

Nem folytatok kampányt, a feleségem napi szinten sörivó. Nekem csak egyszerűen nem tetszik az alkohol, nem értem, mi a jó benne. Úgy vagyok vele, mint a pornóval: az se tetszett soha.

s 2017.08.09. 17:15:39

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Vagy neked kellene többet innod, vagy nekem. Ez így kibírhatatlan.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:15:43

@morpho:

Mi az igazság?

Aki Orbánra szavaz, azok 90 %-a nem fanatikus Orbán-hvő vagy lefizetett korrupt alak, csak szimplán nem kér egy újabb ballib országrontásból.

Mit nem lehet ezen megérteni?

orgoványi erdőjáró 2017.08.09. 17:16:08

@morpho: és az általad leírt showelemek prezentálása közben pedig jobbára helyrepofozták az ország gazdaságát amit a szocik előttük szétkúrtak. Van akinek ez számít, van akinek pedig a koronacipeléssel történő egyet nem értés. (Btw egy nemzet egységének és történelmi hagyományainak hangsúlyozása nem az ördögtől való gondolat, a liberalizmus bástyájának kikiáltott Egyesült Államokban is nagyon erősen jelen van)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:16:35

@s:

Nekem mi ndegy ki mit csinál, hidd el. Csak az igazság és a jó a mértékem.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:17:59

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: pedig sarga dinnye remek koktel-alap. ha nem szereted az alko holt akkor noktol kell megkerdezni mit kell inni

ok se szeretik de megisszak a baileyst ilyesmiket

Bulgariat amugy en kolumbianak kepzelem itt europaban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:19:03

@Irbisz:

Mi a valóság?

Orbán a történelemkönyvekben úgy fog szerepelni mint az első vezető magyar politikus a kommunizmus bukása után, aki felismerte arendszerváltozás hazugságát és az ország nyugat által való átverését.

Az ország elméptelenedése meg csak ballib mítosz. Mo-ról a kitántorgás kifejezetten mérsékelt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:19:59

@dunántúli gyerek:

Hogy szegény? Igen, az, az EU legszegényebb állama. A magyar életszínvonal kb. 80 %-a van.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:22:29

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: en nem beszeltem szegénységről, mondjuk elég szegény

de kolumbia se szegeny, es foleg nem rossz hely az emberek boldogok orulnek vallas fiesta meleg elveszi az eszuket

morpho 2017.08.09. 17:22:38

@orgoványi erdőjáró: Az ország gazdaságát a Bokroscsomag rakta rendbe. Orbánék 1998-ban ezt folytatták. Olyannyira, hogy a a Bokros csomag egyik legfontosabb lépése, a csúszó leértékelés egészen 2001- októberig váltazotlan maradt, aztán némi módosítással 2003-ig fennállt. de véglegesen 2008ban szünt meg.
Tanulni, Tanulni, Tanuln!!! Aztán ha már tanultál, utána írogass!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:24:23

@Irbisz:

Mi a valóság?

A Fidesz eddigi kormányzása 2010 óta alapvetően pozitív egyenlegű.

Sikeresen elért a ország több apró győzelmet is Brüsszellel szemben. Az éeltszínvonal persze nem nőtyt drasztikusan, de ez eleve képtelen cél volt, de 2012-től még enyhe növekedés is van az életszínvonalban.

Plusz a ország szellemi légköre pozitívan változott, a pluralizmus és a demokrácia felé erős nyitás zajlott, a korábbi kor liberális véleményterrorja véget ért.

Mi mást akarhatunk?

morpho 2017.08.09. 17:24:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: @dunántúli gyerek: Már bocs, de milyen magyarok vagytok ti??? Egyikőtök sem Mária országában él, amely most Orbán Viktor vezetése alatt szárnyal a Világ felett!! Miért költöztetek el?? Miért nem jöttök vissza azonnal a Világ legjobb helyére??? Ti nem is vagytok magyarok! Hazaárulók vagytok, akik elhagyták ezt a szent országot! Isten nem bottal ver! Csak szólok!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:25:12

@dunántúli gyerek:

A bolgár ember pesszimista és semminek se örül. Hasonlítanak a magyarokra.

morpho 2017.08.09. 17:26:11

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nem pozitív az, hanem maga a csoda! Nem is lehet a matematika nyelvén leírni azt az isteni csodát, amit szent Orbán Viktor kormányzása alatt Magyarország megkapott!!!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:26:11

@morpho:

Lakóhelyemet nem politikai alapon választom meg.

Egyébként Orbánnak BG-ban NAGYOBB a támogatottsága, mint Mo-on.

s 2017.08.09. 17:26:58

@orgoványi erdőjáró: "jobbára helyrepofozták az ország gazdaságát"
Azt a világgazdaságban bekövetkezett fordulat eredményezte. Kár volna fidesz érdemnek tekinteni, de a hívek ezt is oda számolják. Majd ha megint változik a széljárás, akkor nem tudom mi lesz a magyarázat. Biztos soros titkos aknamunkájára fogják hárítani a felelősséget, de az már mindegy is lesz.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:27:45

@morpho: orbanek levaltottak ezt csuszo felertekelesre

ennyit tudott a ballib, elinflalni a zemberek fizetesset, nyugdijjat!

ma meg csak azert nem 250 a forint mert Matolcsy nem hagyja, meg nem kesz erre az orszag

csehek koronaja az euróval és a dollárral szemben folyamatosan erőssödik, ami világosan mutatja mirőll beszél Orbán

a kelet az új nyugat!

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:28:53

@s: megyó-gyurcsány a világgazdaság legprosperálóbb időszakában is tudta 3xozni az adósságot és lenullázni a növekedést

A VÁLSÁG ELŐTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

midnightcoder2 2017.08.09. 17:32:25

@morpho: Ja. Aztán 2000 után a szocik elkezdték a több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak című szociális demagógiát, amiből a jóléti rendszerváltás programja lett. Ezzel sajnos nyertek is, és sikerült is ráállítaniuk az országot arra pályára ami a mai helyzetet is meghatározza. 2002-ben a GDP arányos államadósság még 55% körül volt (2001-ben volt a mélypont), ezt 2006-ra már sikerült felvinni 65% környékére, míg 2010-ben sikerült meghaladni a 80%-ot. 2016-ban olyan 75% körülire ment ez le, de ehhez azért trükkök százai kellettek Orbánéknak (manyup, valutatartalék).

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:33:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ezt nem örömmel hallom

azt hittem a bolgarok is fiestaznak egész evben ott a tropusokon

mire jo a buslakodas

s 2017.08.09. 17:34:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Plusz a ország szellemi légköre pozitívan változott, a pluralizmus és a demokrácia felé erős nyitás zajlott"

Meleg van. Hiába, ilyenkor romlik az emberek ítélőképessége - ami már normál hőmérsékleten is csapnivaló. Valami hideget nem kérnél? Ásványvizet citromkarikával és jégkockával. Jót tenne pedig.

s 2017.08.09. 17:36:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Orbánnak BG-ban NAGYOBB a támogatottsága, mint Mo-on. "

Akkor mi a kurva anyja retkes picsájáért nem megy oda?

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:36:21

@midnightcoder2: csak ted hozá hogy 2006ban az EU atlag allamadossag sokkal kevesebb volt mint a magyar

most meg sokal tobb 90% folot van az atlag

meg asse kutya h a magyar alllamadossag foleg magyaroktol van kolcsonozve MOSTAN

s 2017.08.09. 17:41:00

@dunántúli gyerek: "ma meg csak azert nem 250 a forint mert Matolcsy nem hagyja, meg nem kesz erre az orszag"

Te annyira hülye vagy bazdmeg, mint egy talicska csomó mentes ló fos. Azért tartják magasan, hogy a matolcsy gyerek ebből pénzelje a kamu mnb alapítványait. A piaci ár már régen ez alatt volna, de ezek a faszszopók folyamatosan lebasszák az árfolyamot, hogy nyerjenek a korábban olcsóbban beszerzett devizán. Kibaszva az ország egy jelentős részével.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.09. 17:44:44

@s:

Miért menne? Mo-on a szerepe erősen hasznos.

Kádár óta először van az országnak európai hírű politikusa, ráadásul míg Kádár megítélése vegyes volt, Orbáné kiemelkedően pozitív, csak a liberális vannak ellene.

midnightcoder2 2017.08.09. 17:45:28

@Irbisz: Nem tudom, szerintem idáig a legtöbb kárt az országnak a balfékek okozták. Először a privatizáció nevű ámokfutás kapcsán. 1986-ban még szinte minden nagyobb érték állami tulajdon volt: a polgárnak megvolt a lakása, autója, esetleg a módosabbaknak egy-egy butikja vagy lángossütője a Balatonnál, de ennyi. Aztán jött a spontán privatizáció, majd a privatizáció, és két és fél ciklus alatt az állami vagyon lényegében elpárolgott: az aránya alá ment a nyugat-európai átlagnak. Mindezt úgy, hogy közben az életszínvonal zuhant, az államadósság nőtt, és számottevő hazai ipar sem jött létre. Na, innen szép győzni!

Közben elpárolgott a szovjet államadósság, voltak olajügyek, stb. Mindezt abban az időben, amikor utoljára lehetett volna még számottevően fejlődni: akkor kezdett Kína a világ műhelyévé válni, de a lapok még nem voltak teljesen leosztva.

A szocik másik megmozdulását, a jóléti rendszerváltás programját már méltattam az előző hsz-ben.
Ha a kettőt egymás mellé tesszük akkor azért kijön belőle, hogy Orbánéknak sokat kell még dolgozniuk hogy beérjék kártékonyságban a szocikat. Tény, hogy szorgalmasan dolgoznak rajta, de azért a szociknak hatalmas előnyük van ezen a téren. És lehet azzal jönni, hogy de ott van még X és Y baloldali kispárt, csak hát az a gond, hogy ők nemigen tudnak labdába rúgni a szocik nélkül. Aki a baloldalra szavaz, az a szocikra szavaz.

s 2017.08.09. 17:46:08

@dunántúli gyerek: Okés, főnök. De mit tud orbán? Lenyúlt egy rohadalom mennyiségű pénzt és nyom nélkül eltüntette (GDP 10%-a), miközben az államadósság kurvára nem csökkent. A világgazdasági konjunktúra idején sereghajtók vagyunk, eu. pénz nélkül lófasz van itt, nem GDP növekedés. Ha rosszabbul alakul a világpiaci helyzet, még kötélre és sámlira sem marad pénzünk, amit kirúghatnánk ez alól a faszökör alól, miután fellógattuk.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:48:07

@s: Matolcsy oriasi sztár nagy szerencse hogy Orbannnal sztár-párban vannak, ő az egyik legfontosabb motorja a magyar csodanak.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:48:56

@s: Orban a legszuperebb közep europai gazdságot hozza össze fele. Mar majdnem kesz.

s 2017.08.09. 17:55:22

@dunántúli gyerek: Annyira hülye vagy, baszod, hogy egymagad elviszed a show-t a hátadon. Ha te bemennél a tv-be, akkor vissza kellene hívni a kósát és a németszilárdot, mert csak rontanák a teljesítményed. Nem tudom mennyit fizetnek neked, de akármennyi legyen is, menjél be bátran és kérjél fizetésemelést.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 17:57:16

szerintem meg ugy 8 ev kel es magyarorszag nagyon gazdg lesz

gazdgab mint olasz es spanyolorszag, lenyeg h addigis ugyanazon az uton kell haladni amin eddig is

ha az elmult 28evbol mindben orban lett volna a ME akkor negativ lenne az allamadossag és Magyarorrszag lenne az egyik leggazdgabb a vilagon

s 2017.08.09. 17:58:09

@dunántúli gyerek: Erre már nem kapok vény nélkül kapható cuccot egyik patikában sem. Kell felíratnom valami erősebbet.

s 2017.08.09. 18:01:15

@dunántúli gyerek: "gazdgab mint olasz es spanyolorszag"

Te, ezek vannak a legjobban legatyásodva. Már úgy értem, hogy a görögök után. Nem tetted magasra a lécet.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:04:24

@s: csak fokozatossan

nem leszunk egybol svajc, az adossag nem tunt el a ballibek bukasaval, a ballibeket se lehet kivegezni, pedig az sokat gyorsitna a felzarkozason

igaz csak 8milió belmagyar maradna de potolhatok lennenek nemzeti külföldi magyarokkal

hosszu tavon jo lenne a zorszag nak

s 2017.08.09. 18:09:59

@dunántúli gyerek: Elmész te buzi kurva rohadt anyád tripperes picsájába, bazdmeg! Miről hangolsz itt, te szerencsétlen faszállat? A neked nem tetsző véleményt hangoztatókat akarod kinyírni? Megkereslek, te féreg és addig verem a kibaszott hülye fejedet egy ládabontóval, ameddig mozogsz. A kurva rohadt anyádat, te barom. Vegyél vissza azt ajánlom, mert én foglak kinyírni személyesen.

morpho 2017.08.09. 18:11:33

@midnightcoder2: A 100 napos progranokat Orbánék is megszavazták. Miért?

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:14:27

@s: nanana. A ballibeket rettentő könnyü felismerni a viselkedesukrol.

vigyazz ez veszelyes lehet most hogy a sörvúdi eröben bujkalnak a ballib osszeeskuvok

s 2017.08.09. 18:16:14

@dunántúli gyerek: Megbaszom a lányodat és a kishúgodat is. Megbaszom a szomszédod lányát is. Mindenkit megbaszok.

morpho 2017.08.09. 18:16:49

@dunántúli gyerek: Viszont a narncskullancsokat már a nicknevükről megismerni. Az elmeroggyant kommentelőket, mint amilyen te is vagy, meg a logikájuk buktatja le. Viszont engem szórakoztatsz :))

Attilajukkaja 2017.08.09. 18:16:54

Jó lett volna, ha Noam Chomsky ezeknek a trükköknek az ellenszerét is megfogalmazta volna. :o)

morpho 2017.08.09. 18:18:11

@s: Na látod! Így mindjárt más :)

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:18:30

@morpho: ennekem nincs okom szegyenkezni, mindig is magyar voltam, tehat orbanra szavaztam

ugyhogy nem kell a sörvudi erdőben bujkalnom a magyarellenes összeesküvökkel

ők nem tudom mit varnak az elettol

morpho 2017.08.09. 18:20:05

@dunántúli gyerek: Ezért nem értem, hogy miért bújkálsz velük mégis, pedig tényleg nem lenne muszáj!

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:22:46

'Úgynevezett ILE kartonja volt Hammou B.-nek, a párizsi terroristának. Hammou B. lesben állt Párizs egyik drága elővárosában, megvárta, amíg a terrorellenen katonák megjelennek az utcában és közéjük hajtott az autójával. '

szégyentelen migránsok!

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:24:36

persze nehez eldöntenem h az összes francia dögöljön meg v. az arab teroristak elobb

a franciak is megerdemik

morpho 2017.08.09. 18:27:38

@dunántúli gyerek: Azt láttad, hogy felrobbantották az Alderaant? Mindenki kipusztult! Most mi lesz?

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:35:24

@morpho: eloszor deportalni kell az osszes arab mohamedan szinesboru ferfit allampolgrsagra tekintet nelkul egesz europabol egy borton-szigetre

utana vissza lehet engedni aki bizonyitja huseget europa melet, vagyis megol egy arabot es megtanulja az osszes EU hivatalos nyelvet felsofokon

a kiskoru es noi csaladtagjaikat el kell adni rabszolganak tobbre ugyse vinnek. bar az emberseg megkivanja h a deportlas nekik is fellegyen ajanlva mint opcio.

morpho 2017.08.09. 18:42:16

@dunántúli gyerek: Nem vagy te náci, ne csinálj úgy! Szórakoztatóan hülye vagy, de náci az nem.

midnightcoder2 2017.08.09. 18:44:09

@morpho: "A 100 napos progranokat Orbánék is megszavazták. Miért?"
Mert a költségvetés mindig az aktuális kormány felelőssége. Nem az ellenzék dolga visszafogni a kormány kezét, a költségvetés mindig az aktuális kormány dolga, ahogy az eredményeket is ők söprik be. Én legalábbis nem hallottam szocit úgy nyilatkozni anno, hogy megcsináltuk a FIDESZ-szel együtt a közszolgák béremelését. Akkor viszont a következményeket is úgy illik, hogy ők viseljék. Amúgy megakadályozni amúgy sem tudták volna az ellenzékiek, max. szereztek volna egy rossz pontot a közvélemény előtt - a szocik a mai napig hivatkoznának rá a bukta ellenére is.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2017.08.09. 18:48:41

@morpho: Jáj, mán nem gyön a muszlim massza az országba. Szemét Zorbány..:(

dunántúli gyerek 2017.08.09. 18:49:46

@midnightcoder2: orbanek celja nem kevesebb mint europa legjob allamanak megepitese

mit montak a balházyak a bankokrol, telefonrol? Hogy bankado miat elmennek lerohadnak nem lesz jaj.

mi lett? Magyarorszagon kiepult Europa legjob mobil internet halozata nyugatik csak kamillaznak ilyet meg nem latak

4 óras banki atutalast bevezette commendatore ORBAN, azonnalit most csinajja eppen. Nyugaton csak almodozhatnak a zsellerek ilyen fícsörökröl.

igy epül ki a modern infrastruktura, mint anno hitlernel csak lesett a konkurencia

Attilajukkaja 2017.08.09. 19:10:04

@dunántúli gyerek:
"nehez eldöntenem h az összes francia dögöljön meg v. az arab teroristak elobb
a franciak is megerdemik"
Szerintem dögöljön meg az összes, meg a magyarok is. De előbb a magyarok.

Bunkóné Barom Ildikó 2017.08.09. 19:15:01

@Attilajukkaja: Legalább őszinte vagy..De végül is nem sokra mentetek a hazudozással, ami az elmúlt 7 évet illeti. Ideje mással próbálkozni.

Attilajukkaja 2017.08.09. 19:20:31

@csentecsa..:
"nem sokra mentetek a hazudozással, ami az elmúlt 7 évet illeti."
Ki nem hazudott az elmúlt 27 évben? He? Orbánék sem tudnak mást. Ez lesz a vesztük. Ideje lenne mással próbálkozni.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 19:22:32

@Attilajukkaja: orban megkezdte a legjob magyarorszzag felepiteset

8 evet megszavazok meg neki h be is fejezze

Svegacomp 2017.08.09. 19:22:40

@dunántúli gyerek: mit beszélsz te szerencsétlen. Magyarhonban 3 mobil társaság van, egyeztetve szopatják a népet. Itt Angliában 11 nagyobb és számtalan kisebb szolgáltató van, ha valamelyik átver vagy árat emel, azonnal megyek át a másikhoz. Az összes banki szolgáltatás INGYENES itt, érted? Kb. 10 áram-gáz szolgáltató van, az árak a mélyponton.
"4 óras banki atutalast bevezette commendatore ORBAN, azonnalit most csinajja eppen. Nyugaton csak almodozhatnak a zsellerek ilyen fícsörökröl."
Ez már a szánalom kategória. Gratulálok.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 19:28:09

@Svegacomp: az összes bank ingyenes mindenhol, mo-n is

csak mo-n 4 óra egy utalás nem úgy mint Angliaban. Es gyors a mobilnet nem ugy ...

....mint angliaban.

Különben se kerdeztem, milyen angliaban, akkor meg hogy jon ez ide?

morpho 2017.08.09. 19:33:16

@midnightcoder2: Magyarázod a bizit. Elég gyengén amúgy. Mondjuk ezt nem is lehet. Tudod azt szokták Orbánék mondani, hogy a végrehajtó hatalom, meg a törvényhozás két külön hatalmi ág.

Barát Csaba (törölt) 2017.08.09. 19:33:23

Na ez az egész kizárólag akkor hatékony, ha a fogyatékos szarok sokkal többen vannak.

morpho 2017.08.09. 19:51:02

@dunántúli gyerek: Ne hazudozzál már! Itt nem vicces. Magyarországon minden banki művelet után tranzakciós adót kell fizetni.

morpho 2017.08.09. 19:51:53

@maxval bircaman Az antiliberalizmus nem értelmezhető kifejezés, nem is jelent semmit. Hülye vagy baszod!

Gabor Jeges 2017.08.09. 20:46:21

@dunántúli gyerek:
Tudtad, hogy a CSOK felverte a házak árát, és bár azok számára, akik felvehetik a 10+10 milliót, kevésbé járnak rosszul, de aki nem képes felvenni, azok lassan képtelenek megfizetni. Azt is tudtad, hogy a rezsicsökkentés a gazdagabbakat pazarlásra ösztönzi? Míg a szegényebbek továbbra is spórolnak, hiszen a 10% alig befolyásolja a költségeket (van, aki 2013 óta mindösszesen 20ezer forintot spórolt a gázon), addig egy Szíjártó-féle nyugodtan túlfűti a medencéjét, és ezzel több tízezret spórol havonta, többet, mint amennyit sokan évek alatt. Tudtad, hogy a sertés áfájának csökkentése csak az éppen sertéstenyésztésbe fogott Mészáros Lőrincnek kedvezett, viszont a disznó kiskereskedelmi ára az áfacsökkentést követően pár héten belül elérte, majd meghaladta a magasabb áfás árat és mostanra több helyen már a duplája az facsökkentés előttinek? Tudtad, hogy bár csak 15% az SZJA, de magyar munkáltatók Európa legmagasabb illetékeit fizetik, és ha az EU legmagasabb ÁFÁ-ját is hozzászámoljuk, a magyar munkabért terhelik a legmagasabb költségek egész Európában?
Nincs kedvem többet írni, pedig a legtöbb "jóléti" intézkedés fordítva sült el vagy haverok zsebét gazdagította. Nézz utána, ne csak azt hörögd, amit elhitetnek veled.

zokogjatok 2017.08.09. 21:02:25

@Gabor Jeges: "Azt is tudtad, hogy a rezsicsökkentés a gazdagabbakat pazarlásra ösztönzi? Míg a szegényebbek továbbra is spórolnak, hiszen a 10% alig befolyásolja a költségeket "

Akkor szerintem te támogasd a rezsiemelést. A szegényeknek szinte nem is számít, hiszen a kis költség arányosan kevésbé emelkedik, a gazdagokat viszont spórolásra ösztönzi, és még az adóbevételnek is jót tesz.

Hajrá, indulj ezzel 2018-ban, tuti megnyered.

zokogjatok 2017.08.09. 21:03:55

@Gabor Jeges: "Tudtad, hogy a CSOK felverte a házak árát, és bár azok számára, akik felvehetik a 10+10 milliót, kevésbé járnak rosszul, de aki nem képes felvenni, azok lassan képtelenek megfizetni. "

No hát erre is van megoldás. Akik szülnek 3 gyereket, azoktól el kell venni 10 millió forintot, ha újépítésű házat vesznek. Így a házak ára lejjebb megy, hiszen kevesebb lesz rá a fizetőképes kereslet, és az említett családokon kívül mindenki jól jár.

Ezt is feltétlen vedd bele a programodba.

zokogjatok 2017.08.09. 21:06:07

@Gabor Jeges: "viszont a disznó kiskereskedelmi ára az áfacsökkentést követően pár héten belül elérte, majd meghaladta a magasabb áfás árat és mostanra több helyen már a duplája az facsökkentés előttinek? "

Erre is van megoldás, egyszerűen fel kell emelni a sertéshús áfáját mondjuk 200%-ra, és akkor attól nyiván majd árcsökkenés lesz. Már úgy értem ez is van olyan logikus, mint azt leírni, hogy jaj ha csökken a disznóáfa, akkor emelkedik az ár. Akkor ez nyilván fordítva is igaz.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 21:10:44

@morpho: külföldön is, csak ott nem úgy híjják

dunántúli gyerek 2017.08.09. 21:15:32

@Gabor Jeges: vidéken nem verte fel a csok csak budapesten? vagy hazudsz.

de erre is van ballib megoldás, mindenkitől el kell venni 10 misit azt majd lemennek a zárak. Idióta!

a gazdagabbaknak pazarolni KELL, az a dolguk! attól megy a gazdaság!

mafaszomról beszélsz te idióta

1ghost 2017.08.09. 21:40:18

@dunántúli gyerek:

Te szarházi orbénista bérhazudozó! Már megint nickek tucatjain rohadtál itt neten egész nap, de egy kibaszott igaz mondat nem hagyta el a szádat.
Nem baj, rövidesen kattan a bilincs, s a celládban rohadsz a többi fideszbűnözővel együtt.

1ghost 2017.08.09. 21:43:10

@zokogjatok: Összeszámoltam a nickjeidet te orbáncsicska, és baromi jó hírem van! Ezen vagy a leghülyébb, legyőzted a többi saját magadat. Grat!
Tehát a gazdád seggébe okvetlenül ezen a nicken bújj vissza, rendben?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.10. 05:55:10

@morpho:

Az anti egy latin szó, azt jelenti "ellenes", mpst már érted?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.10. 05:58:41

@Gabor Jeges:

Viccesek ezek az érvek.

Ha az állam nem segít, miért nem segít?

Ha az állam segít x területen, miért éppen azon segít, miért nem inkább y területen?

Ha az állam segít egy fontos területen, miért nem segít az ország minden lakosának?

Nevetséges.

A CSOK hatalmas pozitívum, ezért is gágognak ellene a liberálisok, akik képtelenek kiheverni, hogy a liberális propaganda ellenére egyetlen magyar se akar bérlakásban szenvedni, hanem szeretne saját lakást. Ez az egész probléma mögötti valódi ok.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.10. 06:00:59

@Gabor Jeges:

Ugyanez igaz a rezsicsökkentésre is. Helyes, pozitív lépés. A ballibek azért fújnak ellene, mert az ő fő érdekük a nagytőke extraprofitjának növelése, nem a kisemberek megélhetése.

anyo05 2017.08.10. 06:53:35

Az ellenzékiek már magyarázkodnak:))))))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.10. 08:39:24

index.hu/gazdasag/2017/08/10/elbukta_magyarorszag_az_elszamolasi_vitat_megugorhat_az_allamadossag/

"Az Eurostatnak adtak igazat, az Eximbankot az államháztartáson belülre kellene sorolni."

Az majdnem 2 százalékkal magasabb GDP arányosságot jelent.
Hiába, az a statisztikát hiszem el, amit én hamisítok!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.10. 08:42:14

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Jaj, birca megint nyomod a posztkomcsi propagandát. A Fidesz 2011-ben tovább emelte a gázárat. A csökkenés az általános világpiaci energia ár csökkenés miatt volt, csak nektek beadták rezsicsökkenésnek. Ti meg beszopjátok.
Nem zavar hogy 2010-ben 400 felett volt a benzin, most meg 340-350 körül? Szerinted nincs összefüggés? Esetleg Lenin intézte el a mauzóleumból?

midnightcoder2 2017.08.10. 09:21:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Na ja. Ezzel az okos döntéssel aztán - amit amúgy 25/24 arányban szavaztak meg - jól beszopatnak egy rakás más országot, sőt az egész euroövezetet is.

midnightcoder2 2017.08.10. 09:23:55

@Gabor Jeges: A lakások árát nem a CSOK hanem az Airbnb verte fel.

thoms 2017.08.10. 09:39:34

10/10,nagyon jó cikk,gratulálok! Csak így tovább!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.10. 09:41:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ne vedd be ezeket a világpiaci trükköket, nincs piaci ár, azt spekulánsok állítják be.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.10. 10:31:37

@midnightcoder2: Ja. Azzal hogy ami az államadósság definíciója, hogy minden állami cég adóssága beleszámítandó az államadósságban?

"Az államadósság egy adott országban a helyi (önkormányzati), a szövetségi és a központi kormány adósságainak (tartozásainak) konszolidált összege. Fogalmába beletartozik az állami kezesség- és garanciavállalás miatt keletkezett hiteltartozás, az elkülönült pénzalapok és az állami beruházásokat kezelő intézmények hitelei, valamint az állami vállalatoktól átvállalt hiteltartozás is. Névleges törlesztés, ha az állam az adósság törlesztésére újabb hitelt vesz fel. Hitelfelvétel történhet a kormányzat különböző szintjein (központi, szövetségi és helyi szervek adósságai)."

Attilajukkaja 2017.08.10. 10:35:54

@anyo05:
"Az ellenzékiek már magyarázkodnak:))))))))"
Orbánék már évek óta csak ezt teszik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.10. 10:51:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A kiegés egy liberális betegség. Rám nem jellemző. Sose unatkozom, s mindig van célom. Ígynem tudok kiégni.

Svegacomp 2017.08.11. 06:37:57

@dunántúli gyerek: az összes bank ingyenes mindenhol, mo-n is
Te már kezelni való vagy. Az rendben hogy imádod a gazdádat, s ezért gondolom jár némi pénz is, de ezzel a hozzászólásoddal bebizonyítottad, hogy nem vagy komplett. S a fidesznek pont ilyenekre van szüksége. Nem zavarják tények, érvek, CSAK A FIDESZ!!! Szevasz. Ja és Angliát azért hoztam fel, hogy nyíljon ki a a szemed. Te tényleg elhiszed, hogy Magyarországon (Viktor óta) minden fasza, az a legremekebb hely a világon? Akkor miért menekül a lakosság azon része, aki megteheti? Az ilyenek miatt, mint te. A régen szeretett kis szép hazám mára fideszes igazi seggfejek országa lett helyi kiskirályokkal, állami szintű hazudozással, népbutítással. Ebből sokan nem kérünk. De ti élvezzétek.

Péter Serény 2017.08.11. 11:07:42

Ez az első, számomra örömteli, eset, hogy egy blog szerzője úgy hivatkozik a nem létező Chomsky 10 parancsolatra, hogy a szövgee utáni megjegyzésekben megírja, hogy maga Chomsky cáfolja, hogy ő írta volna. Mégpedig valóban cáfolja: magyar nyelven is, a Magyar Narancs közölt vele pár éve nagy telefon-interjút, és annak utolsó-kérdés-válasza éppen az ominózus 10 parancsolat volt. Ha jól emlékszem, az interjú szerzője még az angol szót is odaírta zárójelben: "hoax"/szemfényvesztés/. De annyiszor mondjuk, nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond. Hát akkor: szabad önállóan gondolkodni és fogalmazni. Nem kell minden mondatunkhoz valaki tekintélyt állítani. sp

Tomanovics Gergely · http://tomanovicsgergely.blog.hu 2017.08.12. 00:15:34

"- ha létezik egy sor régi, és ezer helyen leírt elmélet, akkor miért nincs arra ellen-elmélet? Vagy ha létezik, miért nem alkalmazza senki? Hahó, ellenzéki politikusok, a kérdés nektek szól!"

www.facebook.com/racionalistapart/videos/1701188583509390/

Tibor Rajna 2020.04.30. 18:00:16

Ezek nem Chomsky pontjai, ő maximum rávilágított ezekre a jelenségekre.
Chomsky és Soros az ellen oldalon állnak, a világos oldalon, a demokrácia oldalán, ha tetszik, akkor a hagyományos liberalizmus oldalán.
A sötét erő munkálkodásának eredményét naponta láthatjuk, és jobban láthatnánk, ha nem lenne az ő kezükben szinte valamennyi médium. Soros éppen azt akarja, hogy az emberek hozzáférjenek valamennyi információhoz és azok birtokában, ne pedig propagandán élve hozzák meg döntéseiket. Ezért gyűlölik Sorost Izraelben, Magyarországon és az Egyesült Államokban azok, akik Chomsky szerint a reakciós internacionálé tagjai.

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwiohaK1wJDpAhUNy6YKHXF0AxEQFjAAegQIARAB&url=https%3A%2F%2Fhvg.hu%2F360%2F20200427_Noam_Chomsky&usg=AOvVaw1bS_jK0VDXcAiaOzQzRfix
süti beállítások módosítása