A kiégés egy veszélyes tünetegyüttes, amelyre Magyarországon még nem figyelünk annyira, mint tőlünk nyugatabbra. Ha majd megismerkedünk a jelenség tüneteivel és nálunk is komoly irodalma lesz a burn out szindrómának, akkor majd a homlokunkra csapva fogunk visszaemlékezni néhány mai magyar politikusra.
Mi az a burn out?
Ha kicsit utánaolvasunk a témának (szigorúan az első 3 google találaton belül), akkor azt találjuk, hogy vezető beosztású emberek, a rájuk nehezedő nagy nyomás következtében elveszítik a lelkesedésüket és frusztrálttá, motiválatlanná válnak. Nézzük a kiégés fázisait a jó nevű lelkititkaink.hu oldal kategóriái alapján!
A kiégés stációi
1. A remény fázisa
A burnout kialakulása, fejlődése ciklikus. A ciklusok jól elkülöníthetők egymástól. Ebben a ciklusban még nagy erőbedobással, hatalmas lelkesedéssel dolgozunk a céljainkért. Önként vállaljuk a többletmunkát, élvezzük a nélkülözhetetlenség érzését, a saját szükségleteink háttérbe szorulnak. A kiégés ezen fázisára jellemző a „semmire sincs időm” érzés.
Túlzottan nagy lelkesedés, felfokozott energikusság, a kollégákkal való élénk kapcsolattartás. Lelkesedés a szakmáért, a kliensekért való intenzív fáradozás, a munka során megismert ügyfelekkel, kliensekkel való túlzott azonosulás.
2. A frusztráció fázisa
Ha a személy nem képes arra, hogy egy természetes, harmonikus munka- és életritmust alakítson ki, megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. A személy úgy érzi, „a dolgok kicsúsznak a kezéből”. A kollégákkal való kooperatív kapcsolat leépül, a szakmai beszélgetések egyre terhesebbé válnak az egyén számára.Előtérbe kerül a pesszimizmus és a fatalizmus érzése, időnként apátiába süllyedünk. A súlypont eltolódik a „kérem szépen”-ről az „utasítom”-ra. Beszédstílusunkat a szakmai zsargon állandósult használata jellemzi.
3. Az apátia fázisa
Ekkor már a visszahúzódás, az ellenséges viszonyulás a jellemző. A kliensek becsmérlése, az ellenséges szándék feltételezése jellemzi a személyt. A szakmai és közéleti tevékenységtől visszahúzódik, értelmetlennek, üresnek tartja hivatását. Kezdeti értékrendje felborul, saját tudásába vetett hite meggyöngül. Kialakul egy olyan apátiával jellemezhető állapot, mellyel a személy védekezik a valós és/vagy feltételezett kudarcok ellen. Kitérés az akadályok elől, a kihívások, kockázatok kerülése, a feladatok elhanyagolása válik jellemzővé.
4. Pszichoszomatikus reakciók fázisa
A fáradság, közöny, fásultság elmélyül, a személy teljesen elveszíti a régi motivációt. Elhatalmasodik az eredménytelenség és reménytelenség érzése. Az érzelmi reakcióink ellaposodnak, megjelenik a közömbösség érzése.
Kiégés magyarul
Már önmagában Magyarországon élni, a bürokráciában csak felhasználó szinten is részt venni, komoly burn out veszélyességi faktor. A magyar politikai felzabálja az embert, még csak az is leszívja az erőt, ha valaki foglalkozik vele, arról nem is beszélve, milyen napi szinten benne élni az aktív oldalon. Észre sem vesszük, hogy a közösség szolgálatával megbízott vezetőink milyen szinten ki vannak téve ennek a sajnos egyre több áldozatot szedő kórnak.
Nézzük a listát, azokról az emberekről, akik túltolták. Bármelyikük sokkal boldogabb ember lenne, ha korábban abbahagyja!!
3. Demszky Gábor
Demszky Gábor a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt tagja, 1990–2010 között – öt hivatali cikluson át - Budapest főpolgármestere.
Főpolgármesterségének kellős közepén, az őt hatalomban tartó politikai oldal teljes összeomlása közepette, a gazdasági válság kirobbanásakor úgy gondolja, hogy ír egy családtörténeti regényt.
- 2007 márciusában a kevesebb mint egy éve párttag Kóka Jánost választotta meg a tisztújító küldöttgyűlés az SZDSZ pártelnöknek.Az elnökválasztásról egy évvel később kiderült, hogy azon „álküldöttek” vettek rajta részt.
- A 2008-as népszavazási kampány során Fidesz a díjak eltörlését támogató igen válaszokra buzdított, míg a kormányzó MSZP-SZDSZ a díjak megtartását támogatta. A szavazás nem várt magas részvétellel és mindhárom díj esetében az eltörlést támogató igen szavazatok 82% körüli győzelmével zárult. Az eredménynek valószínűleg szerepe volt a kormánykoalíció egy hónappal későbbi felbomlásában.
- Gyurcsány 2008. március 31-én, április 30-i hatállyal, felmentette a Horváth Ágnest. Az SZDSZ ügyvivői testülete aznap kora esti ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy április 30-i hatállyal visszahívja az SZDSZ-es kormánytagokat, egyúttal bejelentette a koalíció felbontását.
- Az SZDSZ 2008 júniusában rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen Fodor Gábort elnökké választották.
- 2009-ben az EP választásokon az SZDSZ mindössze 2,16%-ot ért el, így nem jutott be a parlamentbe, Fodort Retkes Attila váltotta a rendszerváltó párt élén.
Ebben az időszakban íródott a főpolgármester úr műve: "Kalandos tényregénynek is beillik, a tények ebben a könyvben tiszteletben tartott tények. Az anyag, kisemberek vadkeleti kalandozása a múlt század forradalmas elején magában is regényes: hogyan vetődnek felvidéki soknemzetiségű szerencse- és igazságkeresők kirgizföldre." - szerepel a 2008-ban kiadott könyv ajánlójában.
Miközben lassan, de biztosan szakad be a baloldal, esik szét az SZDSZ, erősödik az ellenzék, késik/csúszik/lopják a négyes metrót, a hivatalban lévő főpolgármester gondolatait az köti le, hogy a múlt század forradalmas elején, hogyan vetődnek felvidéki soknemzetiségű szerencse- és igazságkeresők kirgizföldre.
A főpolgármester úr látva az előtte tornyosuló politikai és szakmai kihívásokat, szellemi értelemben leszalad a pályáról és hosszú órákat tölt könyvírással, ami tűnhet hobbinak - amihez mindenkinek, mindig joga van - de ebben az esetben ez inkább kiáltó menekülés a valóságból. Ezt a segélykiáltást észre kellett volna vennie legalább a polgármester úr környezetének. Óriási felelőssége van ilyenkor a családnak, barátoknak és kollégáknak. Emlékszem, láttam vele a témában egy baráti interjút, és végig hiányoltam a riportertől azt az őszinte, segítő szándékú, emberi gesztust, hogy megkérdezze:
Főpolgármester úr, Gábor, egészen biztos, hogy most neked ezt a könyvet kellett megírnod a felvidéki soknemzetiségű szerencse- és igazságkeresőknek a múlt század forradalmas eleji kirgizföldre kerüléséről?
Sajnos ez nem történt meg, Demszky Gábort egyedül hagyták, pedig a kiégés tüneteit csak a vak nem látta rajta. Mindannyian tudjuk mi lett ennek a vége...
2. Kósa Lajos
Kósa Lajos, politikus, országgyűlési képviselő, 1998–2014 között Debrecen polgármestere.
Kósa Lajos egy üdítő kivétel, a listán előtte és utána is olyan emberek szerepelnek, akiket megsavanyított, meggyötört a rájuk nehezedő nyomás. Kósa ezzel szemben a kiégésnek azon a szintjén van, amikor már semmi nem tudja felidegesíteni. Polgármesterségen túl, kormányzati pozíción innen, a felelősség nélküli könnyed létben téblábol. Talán a Loki lehetne egy kicsit jobb, de tulajdonképpen minden mindegy.
A riportokra úgy megy el, hogy halvány lila gőze nincs a témáról, látszik, hogy már a féloldalas felkészítőket sem olvassa el. Akarja ő, de egyszerűen nem tudja érdekelni a dolog. Konkrétan fizikai fájdalommal jár minden egyes előterjesztésnek minden betűje, ahogy minden perc zakóban, nyakkendőben, minden szippantás a szolgálati kocsi illatosított levegőjéből. Maximálisan nem érdekli már ez az egész és óriási pech, hogy ilyen szinten csak győzni tud a Fidesz, és neki valamilyen szinten ebben még benne kell lennie.
Egy pillanatra gondoljuk végig, hogy Magyarországon, ahol a hatalom, a pozícióhajhászás mindennél fontosabb, ez az ember önként otthagyta az egyik legnagyobb város polgármesteri székét, hogy aztán ne kopogtasson semmiért!
Ismered az érzést, amikor lefutsz egy kört és az utolsó métereken már azon gondolkodsz, hogy milyen jó lesz megállni, pihenni, erre valaki rád szól, hogy "gyerünk még egy kör!". Pokoli.
1. Tarlós István
Tarlós István, magyar mélyépítő mérnök, politikus; 1990 és 2006 között Budapest III. kerületének (Óbuda-Békásmegyer) polgármestere, 2010 óta Budapest főpolgármestere.
Ha van ember akinek, megváltás lenne a leváltás az ő. A főváros és az egész ország technikatanára most már egyre erősebb késztetést érez, hogy minél több emberre kisugározza a rosszkedvét. Előrebocsájtja, hogy itt nem lesz mindenféle futkározás, a Szabadság hidat néha le lehet zárni, de csak addig, amíg meg nem látja, hogy valaki felmászik oda, ahova nem szabad.
Sokunk élménye, hogy az iskola sportpályáit bezárják, hogy a fiatalok ne "tegyék tönkre", és ha be is lehet menni, legalább el kelljen kérni valakitől a kulcsot. Ez a valaki lett Tarlós István. Hiába idegesít ez az attitűd mérhetetlenül, de nem tudok nem arra gondolni, hogy ez neki a legrosszabb. Nem feltétlenül akart ő ilyenné válni. Ezt tették vele a körülmények. Azt hiszem ez a pontos kifejezés, ő maga is a körülmények áldozatának tartja magát.
Figyeljünk oda egymásra!
Demszky síkideg, Kósa kretén, Tarlós hisztis lett a köz túlzott ideg tartó szolgálatától. Ha látunk a környezetünkben olyan embert, aki kezdi egy kicsit túldolgozni magát, akkor szóljunk neki nyugodtan. Nem kell ezen megsértődni, jobb lesz mindenkinek. Aki fáradt kérjen cserét!