niche

niche

Öregecskedő liberálisok

2017. július 31. - olajszőkítés

Hogy lettek a fiatal magyar liberálisok pár év alatt minden siránkozó nyuggerek? Hogy lehet, hogy, akik anno Tarlós szigetes zajszint mérésén röhögtek, ma már sírnak minden rendezvényen, ami Budapesten történik, mert hangos, drága és tömeg van tőle.

 

Emlékszem, milyen jó volt fiatalon Szigetre menni, érezni, hogy végre valami történik. Csomó külföldivel együtt bulizni, haverkodni, sörözni. egyszerűen örülni, hogy végre Budapesten is van "valami"! Mentünk a kis haverjaimmal és folyton az volt a téma, hogy mikor, milyen koncert lesz. Hajnalban vidáman sétáltunk haza, vagy dőltünk el egy sátorban, hogy aztán másnap kezdhessük elölről!

Ebben a hangulatban jelent meg egy kerületi polgármester, aki jött itt azzal, hogy milyen hangos, ez a rendezvény meg minden. Hát mennyire rosszarc dolog ilyenekkel jönni? Savanyú a szőlő! Gyere inkább te is bulizni! Ha valaminek túl sokan örülnek, akkor az önmagában elég legitimáció annak a dolognak és kész. Ha hangos akkor is! Asszem anno a főváros ingyen átengedte a sziget területét a rendezvénynek és nagyon jól tette.

 dog-holding-ears.jpg

Abban bíztam, hogy ezt elfogadtuk itt Magyarországon így közéletileg. Nem vagyunk robotok, kell szórakozni is. Annak meg megvan az ára, hangereje, tömeghatása is... Álmomban nem gondoltam, hogy ballib oldalról érkezik a savanyú szőlő új hullám, de hát ki kell mondani, hogy megérkezett:

  • Az Air Race hangos és tömeg van és drága;
  • a Forma-1 drága és tömeg van és azért elég hangos is;
  • az úszó VB drága és tömeg van, mondjuk szerencsére halk. 

 

Srácok, tudtok ti ennél jobbat! 

 

De ha esetleg ez maradna az irány, akkor lennének további javaslataim a liberálisoknak:

Zárjuk be az állatkertet! - Nagy a tömeg!; Tök felesleges és drága fenntartani! Most őszintén mi értelme van? Jegesmedvék kajájára költik az adómat?! Olyan jegesmedvékére ráadásul, akik bele sem ugranak a vízbe, amikor az unokahúgommal nézzük őket. Csak fekszenek! Égetik el az adómat!

Zárjuk be az Operát! - Most komolyan, azért tartunk fenn ilyen nagy és drága épületet, hogy pár ember énekeljen benne? Rengeteg ember nem volt még az Operában (semmilyen körülmények között), akik FIZETIK annak a kevésnek a SZÓRAKOZÁSÁT, akiknek bérlete van!

Bontsuk le a játszótereket! - Nem hiszem, hogy hintákra kéne költeni a közös pénzünket. Egy hintának nincsen semmi értelme. Milliókat hintáznak el a gyerekek. Milliókat!

Nem kellenek színházak! - Ugyanaz pont, mint az Opera, csak rendes hangon beszélnek. Plusz nagyon DRÁGA a büfé. Budapesten negyven színház, hét hangversenyterem és egy operaház működik. ELKÉPESZTŐ! Nem is tudom, hát ez.. Milliárdok!

Tiltsuk be az arcfestést mindenhol! - Ezt a végére hagytam, pedig ez zavar a legjobban. Hát hogy a fenébe van az, hogy kulturális rendezvényeken rendre megjelennek az arcfestők. Persze az ÉN PÉNZEMBŐL és kifestik a gyerekeket. Állítom, hogy milliók mennek el erre minden évben!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://niche.blog.hu/api/trackback/id/tr3112703493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Nethem 2017.08.01. 12:17:27

"Aki 30 éves kor alatt nem liberális, annak nincsen szíve.
Aki 30 felett nem konzervatív, annak nincsen agya."

( Állítólag Churchill mondta)

Ad Dio 2017.08.01. 12:22:01

@John Nethem:

:-) találó... bár nem hátrány, ha a 30 alatt is van némi agy és 30 felett is megőriz valamennyi szívet az ember...

nnnnnnnn 2017.08.01. 12:26:52

nem változtak semmit. mindenre azt mondják hogy rossz amit a fidesz kormány csinál, ennyiben merülnek ki a képességeik. soha többet hatalmat a kezükbe nem adni. már láttuk mi van olyankor. államcsőd, hitelválság, szemkilövetés, lopás a köbön. ehhez értenek egyedül.

parajos tank 2017.08.01. 12:27:17

Én ennek a cikknek az olvasásakor engedtem el végleg a fiatal liberálisokat. index.hu/kultur/zene/2017/07/17/bankito_repohar_hangositas_techno/

Már a saját fesztiváljukat is csak szarozni tudják :D

Összefogllom:
Mi volt a jó a Bánkitó fesztiválon? Voltak programok meg olyan barátságos az egész
Mi volt rossz? Minden, és a programok is gyengék....mindez ötször olyan hosszan kifejtve mint a jó dolgok

Mit monnyak? Szomi vagyok.

szemétpasi 2017.08.01. 12:35:57

@nnnnnnnn: Az fel sem merült, hogy talán részben vagy egészben igazuk van? A fidesz kormánnyal az a baj, hogy még a szegről végről jó ötleteiket is áthatja a korrupció és az arrogáns megmondtam tehát úgy lesz szellemiség.
De hogy leegyszerűsítsem egy példán keresztül: Az útépítés önmagában jó. 5x áron, szarul kivitelezve már kevésbé. Ha ezen túl még bejön az, hogy mondjuk a régi nyomvonal helyett keresztülhúzzák a hátsókerteken mert csak, akkor kifejezetten rossz lesz.

Aranylábú gyerek 2017.08.01. 12:38:11

Hogy jön a Forma-1 Budapesthez?
Az errész a város szívében van Te agyonkvalifikalt...
Mindenesetre mások a prioritasok az életben 20, 30 de akár 40-50-60 évesen.
Ha ezt nem fogod fel akkor írjál meg róla, hátha megvilagosodsz egyszer.

Kunhallmi Agnes 2017.08.01. 12:53:35

Egyertek a postal, mindent be kene tiltani, es lekene allitani az orszagban. Eloszor is ennek a bunos nemzetnek , ideje lenne mar hogy a holokauszt miatt szegyenkezzen, nem pedig fasiszta tomegrendezvenyeket tartani, mint ez a vizes vb.
Ezenkivul pedig, amig nincs mind a 10 millio magyarnak sajat lelegezteto es CT gepe, addig nem szabad ertelmetlen baromsagokra elszorni a penzt., mint peldaul tankonyvek vasarlasa a hulyegyerekeknek.
Ha a fasiszta, naci ,rasszista orbanrezsim nem uldozte volna el az arabokat, akkor most egyaltalan nem volna szuksegunk gyerekekre, akik csak a penzt viszik.

seol 2017.08.01. 12:57:41

Hát igen, manapság minden funkcionális analfabéta szerencsétlen írhat blogot. És ez így van jól. :)

seol 2017.08.01. 12:59:55

@szemétpasi:

Ahogy a versenyzőt elnézem, a Kedves Vezető kritizálása számára szentségtörés, sz'al nem hiszem, hogy felmerülne a fejében olyasmi, amit nem a tévében látott.

seol 2017.08.01. 13:01:55

@Kunhallmi Agnes:

Ha egy lélegzetre próbálod felmondani a teljes napi propagandaanyagot a te képességeiddel... Próbáld részletekben, hátha kevésbé röhejes. :)

AdamTheTux 2017.08.01. 13:07:39

Hát te se repetáztál, amikor az észt osztották :(

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.01. 13:07:49

Kik azok a ballibek, hülegyerek? Olyan párt nincs. Olyan politikai hovatartozás nincs. Akkor ilyen alapon orr bán és rühes bandája kommunista balfasiszták, mert állami, idegengyűlölő korrupt politikát folytatnak. Vannak baloldaliak meg vannak liberálisok. Teljesen mást képviselnek. Ez meg is látszott amikor együtt kormányoztak.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.01. 13:11:24

@seol: "Hát igen, manapság minden funkcionális analfabéta szerencsétlen írhat blogot. És ez így van jól. :)"
Ha csak az lenne nem is lenne gond. Csak az a baj, hogy minden beképzelt, korrupt, tolvaj, csaló, hazudozó semmirekellő kapzsi férgek kormányozhatnak, lassan egy évtizedig. Ez a legnagyobb probléma, és nagyon nincs jól.

Duplaxiii 2017.08.01. 13:20:00

Csak sikerült egy jót libsizned, drágám!
Ügyes vagy.
Még arra sem ügyelsz már, hogy legalább az érveidet letisztítsd?
Egy ma 60 éves nyugger, akit zavar a zaj, az 5 éve 55 éves volt és soha nem fiatal libsi.
Lebrálisok valós halmaza 1994-ben elrepül, amikor összeálltak a komcsikkal. Később pár, de már nem fiatal maradt, majd jöttek a neoliberális Horn meg Gusztos-félék.
De ez is sok-sok éve volt.
Akiket zavar a zaj, az egy összetett halmaz, bennük sok mindenféle elvű állampolgárral
Engem is zavar a sziget, pedig sem fiatal, sem nyugger nem vagyok, de amióta Pest felé fordították az egészet, kurvára idegesít éjjel 1-kor a falakról visszaverődő tuctuc szarság, mert ha pihenni akarok, miért kell ehhez hőzégben minden ablakot becsuknom.
És induláskor is elítéltem a dolgot, mert Woodstock óta tudjuk, hogy "fesztivál" meg hasonló nem egy város szívébe valók.
De lényegtelen, te csak libsizni akartál egy jót, és ehhez elég neked az is, hogy véleményeddel tisztességes családokat, gyerekeseket, időseket leköpjél, csak mert más más módon éli az életét.

Duplaxiii 2017.08.01. 13:20:49

@bluebear:
És a felsoroltakhoz szervesen kapcsolódnak a jelzett bloggerek is. Ki-ki a saját mocskához csapódva...

Duplaxiii 2017.08.01. 13:23:19

@Kunhallmi Agnes:
Azért te neobolsevista világnézeted semmivel sem jobb a csútiékénál!
Csak titeket máshonnan vezérelnek, máshonnan mondják meg, mit kell visítani.
Javaslom, olvasgass egy picit és rájössz, a mostani mozgalmár, aktivista alapú PC és gender elvű filozófiátok honnan származik!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 13:26:42

"Ha valaminek túl sokan örülnek, akkor az önmagában elég legitimáció annak a dolognak és kész. Ha hangos akkor is!"

Nem úgy van az, hogy addig tart a szabadságod, amíg más szabadságát nem sérted?

Párezren jót buliztak a hajnalig tartó dübörgő zenében, több tízezren meg nem tudtak aludni tőle. Semmi nem jogosít fel senkit arra, hogy tönkretegye mások éjjeli pihenését.

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.01. 13:37:58

@nnnnnnnn: ez mondjuk nem meglepő, hiszen minden szar amit a fidesz csinál, csak a lopáshoz értenek, ezt látjuk. Ja várj, az írás róluk is szól tényleg :)

A hitelválságot is a magyar liberálisok okozták? Húú nagy hatalmuk van így hogy amerikai bankokat döntöttek be vele :)

Faszerkezet 2017.08.01. 13:38:58

Puffogtok itt koszlott komcsik, hogy nagy a zaj így meg nagy a zaj úgy.....

Aztán ha Mészároslőrinc éppen nyit egy zajvédőfal gyárat, plusz itt-ott belenyúl a kivitelezésbe, akkor meg aznemtetszik.... Na így c csináljon jót nektek az ember. :)

2017.08.01. 13:40:22

A kedves cikkiro el van tevedve: ez nem liberalis v konzervativ gondolkodas hanem csak embertipus kerdese. Gyanitom agymosott fidesxes vagy baratom aki csak gyanusitgatja a diktaturaval egyet nem ertoket.

2017.08.01. 13:42:30

@John Nethem: akkor miert lesz minden normalis fiatalbol 50 felett fideszes? Mert a fidesz nem konzervativ ed amugy nem is nemzeti...

5perc 2017.08.01. 13:52:48

Azt hittem érdekes lesz, de nem.

2017.08.01. 14:01:04

Ez a cikk ez miafasz? Már megint egy jobbos blogger benyalása önmagának és a haverjainak? Mert hogy ép ésszel nem tudja felfogni, hogy miért lehet a vizes VB megrendezését racionálisan kritizálni, az az ő baja.

Közben 4,5 millió adófizetővel számolva ez a VB fejenként majdnem 40 ezerbe fájt nekünk, az eredeti költségvetés röpke ötszörös túllépése mellett. Neked nem fájt? Nekem igen. Úgy, hogy többször kint voltam és élveztem a valóban profi rendezést (amit nyilván jelentős részben a FINA-nak köszönhetünk, én is voltam nemzetközi konferencia szervezője, tudom hogy megy ez). Csak igen kár, hogy az önként kiperkált jegyek ára a kiadások 10-15%-át, ha fedezte...

Bezzeg a 300Ft-os vizitdíjról kötelező volt a népszavazás :D

2017.08.01. 14:14:43

@John Nethem: Nyilván nem mondott ilyet, főleg úgy, hogy pont 30 évesen hagyta ott a konzervatívokat és lépett be a liberálisokhoz :D

www.winstonchurchill.org/resources/quotes/quotes-falsely-attributed

jandera 2017.08.01. 14:18:35

@nnnnnnnn: "mindenre azt mondják hogy rossz amit a fidesz kormány csinál"
És tudod mit? Nagyrészt Igazuk van!

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.01. 14:20:54

@jandera: nagyrészt? Gondolkoztam sokat olyan példán ami jó és a fidesz csinálta, de nem találok ilyet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 14:24:26

@fidesz maszop dk egykutya:

Természetesen nem találsz, hiszen minden rossz, ha a Fidesz csinálja. És természetesen ugyanaz jó, ha ballibák csinálják.

Proud Mary 2017.08.01. 14:46:57

@Hód Alajos: persze, voltál :)) egy vizes vb tök ugyanolyan, mint egy konferencia. tökfej!!

2017.08.01. 14:57:00

Baromarc, engem huszonévesen pont annyira zavart az antiszociális csürhe, including herr vagy here tarlós...

2017.08.01. 14:57:48

@Hód Alajos: egy agyatlan pöcs autofellációja.

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.08.01. 15:07:55

"Hogy lettek a fiatal magyar liberálisok pár év alatt minden siránkozó nyuggerek?"

Azt hittem, a Fidesz vezérkarról fogsz írni. Saját túlhatalmukba pocakot eresztve kényelmesen belesüppedt, de a szavazóik tüzeléséért valami vagy valaki ellen permanens háborút folytató egykor liberális bűnöző fideszesek szoktak itt folyton-folyvást sírni és nyavalyogni - hol éppen a kommenyisták, hol a Soros, vagy éppen az identitáspusztító globalizmus és a szuverenitásgyilkos Unió - sőt éppen most mindegyikük ellen.

2017.08.01. 15:14:16

@Proud Mary: Az alaphelyzet 500 meg 500.000 embernél is ugyanaz. A nemzetközi főnökök elmondják az elvárásaikat, amit a helyi szervezők megvalósítanak.

Szóval neked nem fájt a 40 ropi? Mert a 300Ft 10 éve nyilván nagyon.

Bobby Newmark 2017.08.01. 15:19:31

@nnnnnnnn: Mert a Fidesz olyan kibaszottul konstruktív volt ellenzékben, ugye?

arma_gedeon 2017.08.01. 15:32:09

Hát nem te vagy a legélesebb kés a fiókban, az biztos. Akiknek ilyen objektív, mély és magvas gondolatai vannak, azok blog írás helyett inkább álljanak a futószalag mellé, nekik az való.

- Az Air Race hangos és tömeg van és drága;
Ezt a több napig tartó, fülsüketítő brümmögést egy csekély létszámú kisebbségen kívül senki nem élvezte és tényleg drága.

- a Forma-1 drága és tömeg van és azért elég hangos is;
Először is Mogyoródon van, nem Budapesten. Másodszor több másik ország visszalépett, mert indokolatlanul drágának tartják - DE NEM MI! Mi 146 mrd-t fizetünk ki ezért.

- az úszó VB drága és tömeg van, mondjuk szerencsére halk.
No comment.

Ezek a rendezvények minden kibaszott fillért megérnek, főleg mikor rohad le a BKV, meg az egészségügy... Nem tudom mennyi közmédiát kell sasolni ahhoz, hogy akkora csöppnyi dió méretűvé zsugorítsd az agyadat, ami már lehetővé teszi számodra, hogy ez a sok lopás ne bassza ki a szemedet, de az fix, hogy te nem ma kezdted....

Proud Mary 2017.08.01. 15:35:49

@Hód Alajos: nyilván?

@Bobby Newmark: látod, pont erről volt szó. semmivel sem különb az ellenzék, ugyanazt csinálja, amit a fidesz. akkor miért is kéne őket visszaszavazni? most legalább az ország jó helyzetben van

BéLóg 2017.08.01. 15:38:41

@bluebear: Bocs, de se Medgyessy, se Gyurcsány, se Bajnai nem kormányozhat már és soha többet nem is fog.

VT Man 2017.08.01. 15:44:48

@arma_gedeon:
"Ezek a rendezvények minden kibaszott fillért megérnek, főleg mikor rohad le a BKV, meg az egészségügy..."

Demagogia.

Az Egyesult Kiralysagban is vannak utcan elo, homeless emberek, az egeszsegugy sincs tul jo allapotban, megse gondolkoztak azon, hogy megtartsak-e az olimpiat.

VT Man 2017.08.01. 15:46:14

@Hód Alajos:
"Úgy, hogy többször kint voltam és élveztem a valóban profi rendezést (amit nyilván jelentős részben a FINA-nak köszönhetünk"

Na, ez a szep a ballibekben.
Ha valami szar, akkor Orban es Fidesz.
Ha valami jol megy, akkor NYILVAN a kulfoldi szervezok miatt lehet csak.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 15:50:08

@szemétpasi:

Fidesz: jó ötletek + rossz ötletek + korrupció,
Ballibek: rossz ötletek + korrupció,

Bobby Newmark 2017.08.01. 16:02:50

@maxval a mélyelemző birca:

Fidesz: korlátozottan jó ötletek + rossz ötletek + korrupció + korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció+ korrupció
Ballibek: rossz ötletek + korrupció,

Bobby Newmark 2017.08.01. 16:05:36

@Proud Mary: Ami jó helyzet még csak érintőlegesen sem a Fidesz érdeme.

Továbbá nem VISSZAszavazni kéne bárkit is, hanem olyat szavazni be a hatalomba, aki ennyire nem hatékony az ország kifosztásában. És mindenkit, aki az elmúlt 1000 évben kormánypárti politikus volt, lesittelni, míg rájuk nem rohad a műanyag lakat. Kivétel nélkül MINDET.

Proud Mary 2017.08.01. 16:09:06

@VT Man: várj várj, ez még semmi. szar volt, de kint volt és élvezte

@Bobby Newmark: ismerjük ezt a panelt, napsütés, eső, blablabla

Bobby Newmark 2017.08.01. 16:13:04

@Proud Mary: Oké, EGYETLEN intézkedést mondj, ami az országot jobb helyzetbe hozta! Gyakorlatilag az egész kormányzásuk arról szólt, hogy hogyan csatornázzák a közpénzeket saját és haverok zsebébe. Minden egyes kibaszott törvénymódosítás vagy kormányrendelet ezt a célt szolgálta. De cáfolj meg, ha tudsz, kérlek!

Az meg hozzá kurvanagy szerencséjük, hogy a világ közben kijött a gazdasági világválságból, meg hogy uniós pénzekből habzsidőzsi van.

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.01. 16:13:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem komcsikám, én nem ti vagyok, nekem valami ha nem tetszik, az nem tetszik bárki csinálja, ellentétben veletek "elvtársakkal" :)

@BéLóg: dehogynem, ha úgy határoznak az "elvtársak", sőt még akár a fidesz naranccsárgájában is kormányozhatnak.

@VT Man: nyilván, hiszen a komcsik még semmit sem csináltak még jól, nyugaton viszont elég jól mennek a dolgok.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.08.01. 16:20:32

Én már kurvára unom, hogy ennyire népszerű a magyar főváros.A tököm tele van a romkocsmákkal, az air b&b-vel, a szigettel és mindenféle köcsög fesztivállal.
De le fog csengeni ez is. Nemsokára a nyugati szinglihordák felkapják Kijevet, Odesszát, és Bukarestet..

2017.08.01. 16:21:06

@VT Man: Édeském, sajnálom, hogy nekem vannak ebben személyes tapasztalataim, neked meg nincsenek. Voltam helyi szervezet tagjaként is konferenciaszervező és később a nemzetközi vezetőség tagjaként másokat dirigáló is. Minden lényegi elem, ami élvezhetővé és flottá tesz egy eseményt (nézői szemmel) fentről jött.

Nyilván hatalmas munka a versenyzők elszállásolása, a security biztosítása meg a buszoztatás megszervezése is, senki nem mondta, hogy nem. De ennek köze nincs a Fidesz/nemfidesz kérdéshez. 2 éve Kazanyban és 2 év múlva Koreában is ugyanígy lesz.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.08.01. 16:22:55

@Kunhallmi Agnes: Igen, egy hatalmas, az űrből is látható holo emlékközpontra kellene költeni a pénzt.

teéjesenmindegy 2017.08.01. 16:43:59

@Duplaxiii:
Te tudsz olvasni? Komolyan kérdezem.
Ezt írta:
"Ezenkivul pedig, amig nincs mind a 10 millio magyarnak sajat lelegezteto es CT gepe, addig nem szabad ertelmetlen baromsagokra elszorni a penzt.,"

TE TÉNYLEG ENNYIRE HÜLYE VAGY, HOGY NEM ÉRTED A NYILVÁNVALÓ IRÓNIÁT?
De komolyan. Mekkora túlzást kéne még leírnia valakinek, hogy egy picit magad elé nézz, hogy ez komolyan gondolja-e, vagy csak viccel? A saját Ct+lélegeztetőgép mindenkinek nálad még nem szúr szemet.

gaston 2017.08.01. 16:51:45

Nem változtak. Mert vagdalkoznak, gyűlölnek mindent és mindenkit. Megeszi őket a fene, hogy demszky alatt nem történt semmi...csak pusztítás... most meg a város él, fejlődik.

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.01. 17:32:15

@gaston: ja, visszafelé, és él a szmogban :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 18:04:57

@Hód Alajos:

"Minden lényegi elem, ami élvezhetővé és flottá tesz egy eseményt (nézői szemmel) fentről jött. "

Ezt részleteznéd egy kicsit? Minden előítélet nélkül kérdezem, mert egy percet sem láttam az egészből, és elfogult sem vagyok.

ben2 2017.08.01. 18:44:02

Az a baj ezzel a nonstop fikatengerrel, amit ma ellenzékiségnek hívnak, hogy a sok acsargásból nem rajzolódik ki alternatíva, valami más, jobb koncepció. Minden rossz, meg annak az ellenkezője is.

Oké, nem akarnak drága világversenyeket, nemzetközi rendezvényeket Budapestre. De akkor mit akarnak helyette? Mi az LMP az MSZP, a Jobbik főváros koncepciója? Mit kellene fejleszteni és hogyan?
Rohad a BKV? Miért mikor nem rohadt? Mára legalább az adósságuk jelentős részét benyelte az állam. Nem elég? Persze hogy nem, de azt már senki sem teszi hozzá, hogy akkor konkrétan mire költene, mennyit és miből.

Azt kellene megértenie az ellenzéknek LMP-től MSZP-n át Jobbikig, hogy a nép nem fogja a kormányt zsákbamacskára cserélni.
Azaz ha már fikázásra épül a teljes ellenzéki kommunikáció, akkor legalább legyen benne következetesség és legyen mellé érthető és jól kommunikált alternatíva.
Akkor lehet egyáltalán eséllyel nekiindulni a választásoknak, ha a választók számára világossá teszik, hogy ha nem jó, ami most van, akkor mire számíthatnak a másik oldaltól.

Csakhogy az ellenzéki értelmiségnek, médiának és a poltikai elitnek az is elég, ami most van: ész és értelem nélküli acsargás, az indulatok gerjesztése. Ez kényelmesen eltartja azt a 15-20%-os tábort, ami biztosítja a túlélésüket.
A tábor közben egyre frusztráltabb, egyre jobban szektásodik és egyre kevésbé tudja megszólítani a társadalom mérsékelt, indulatok helyett megoldásokban érdekelt tagjait. Így az egész ellenzékiség egy helyben toporog, ez tovább növeli a frusztrációt, ami újabb indulatokban tör ki, ami tovább növeli a társadalom és az ellenzék közötti szakadékot, és így tovább, öngerjesztő folyamat.

2017.08.01. 18:58:42

@ben2: Annak idején Viktor is csak annyit volt képes kinyögni hogy "nincs benne semmi tiszteletre méltó", amikor arról kérdezték hogy tulajdonképpen mi baja van az alkotmánnyal. (Persze mára már tudjuk hogy miért volt annyira fontos azonnal lecserélni)

Meg ennyi volt a kampányuk hogy "Folytatjuk... "
Ezek után nem is értem milyen konkrétumot vársz az ellenzéktől :)

Janossz 2017.08.01. 19:01:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "egy percet sem láttam az egészből, és elfogult sem vagyok. "
Anyám, add el a házat! Kovácsné a közismert Fidesztroll ELFOGULATLAN lett!
Tán valami békát csókoltál meg a rómain, hogy így megváltoztál?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2017.08.01. 19:06:21

@nnnnnnnn: ..és a Fidesz? Igazad van a szocikról, de azt elfelejtetted, hog a Fidesz tízszer annyit lop.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.01. 19:51:05

@Janossz:

Mondtam már, hogy a repedt sarkú kurva anyáddal személyeskedj?

Janossz 2017.08.01. 20:06:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tévedtem. Egy elfogulatlan finom úrinő vagy. A jelek szerint.

Proud Mary 2017.08.01. 20:32:06

@Netuddki.: nyugi tibikovi, simán csak meghaladja értelmi képességedet

ben2 2017.08.01. 20:38:22

@Sztavrosz7:

Az ellenzék olyan, mint egy piacvezető cég konkurenciája. Nem elég azt mantrázni, hogy a piacvezető szar, hanem meg kell mutatni, hogy van nála jobb.
A vásárlót nem érdekli, hogy a konkurenciának mi a _véleménye_ a piacvezetőről, mert a vélemény olyan, mint a mellbimbó: mindenkinek van, de nem mindenkié érdekes. Így ha a vásárló az alternatívákról nem tud meg semmi kézzel foghatót, akkor marad a megszokottnál.
Ha erre a konkurencia továbbra is csak azt erőlteti, hogy a másik rossz, rossz, roszz, azzal csak elidegeníti magától a vásárlót.
Persze lehet a másikat démonizálni, meg a vásárlót lehülyézni, de az max. önigazoláshoz elég, a sikerhez semmiképp.

Természetesen a politikában van olyan helyzet, amikor nem kell alternatívát felmutatni a győzelemhez. 2010-ben a fidesznek elég volt annyi, hogy a választók összehasonlították az 1998-2002-es és a 2002-2010 időszakokat.
Jelenleg viszont önbecsapás - de a legjobb esetben is hazárdjáték - azt hinni, hogy az embereknek annyira elegük lenne a kormányból, hogy bármire hajlandóak lesznek szavazni.
Az ellenzéknek nem elég azt mondogatnia, hogy "ezeknél bármi jobb", mert az ezzel az üzenettel elérhető választókat már rég leosztották egymást közt, a bizonytalanok és a kormánnyal szimpatizálók megnyeréséhez viszont - legalább - kormányképes alternatívát kellene felmutatni.

Márpedig mit tudunk az ellenzék kormányképességéről? Nem sokat.
Botka legalább megkísérelt felállítani egy árnyékkormány szerűséget, de a többi ellenzéki párt és a saját párttársai éppen most törik ki a nyakát.
Ezen kívül van még az Együtt az alapjövedelem agyrémével, meg Gyurcsány "az én kormányzásom volt az igazi aranykor" agyrémével.
A többi ellenzéki gesztus pedig nem jut tovább a nettó fikázásnál és a semmitmondó demagógiánál.
Az sem számít igazán, hogy a fidesz üzenetei sem nívósabbak náluk, mert a Fidesznek elég a saját táborát egyben tartania (amire a fikázás és a demagógia bőven elegendő), az ellenzék viszont lépéskényszerben van.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.08.01. 20:39:19

A posztoló úgy érzékelem, valami nyafogás miatt nyafog.

Komodoi23 2017.08.01. 21:00:50

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Az egyetlen legitim liberalizmus: a történelmi Magyarország területe felszabadítása az idegen megszállás alól.
Minden más liberalizmusnak mondott bármi csak hazugság.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

teéjesenmindegy 2017.08.01. 21:30:46

@Sztavrosz7: Nem kell semmilyen konkrétum az ellenzéktől. Pont jó így amit csinálnak. Meg is van a hatalmas 10% támogatottság.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádaskod 2017.08.02. 07:29:20

@fidesz maszop dk egykutya: "Gondolkoztam sokat olyan példán ami jó és a fidesz csinálta, de nem találok ilyet. "

Hat igen ha embereket VAKITANAK meg, kezeket labakat TORNEK, CSONKOLNAK, az termeszetessen jo, mert a liberalisok csinaltak, ha valakinek aki harmadszorra megy vissza pofatlankodni meghuzzak a hajat, az szornyu fasizmus, mert a fideszesek csinaltak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 09:07:28

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádaskod:

Orbánnak abba kellett volna hagynia a beszédét, bocsánatot kérni a füttyögő hölgytől és azonnal lemondani a posztjáról. Ez így lett voln demokratikus.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 09:09:32

@ben2:

"Nem elég azt mantrázni, hogy a piacvezető szar, hanem meg kell mutatni, hogy van nála jobb."

Na de épp ezt teszik! Naponta kIjelentik, hogy ők jobbak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 09:11:59

@ben2:

"Az sem számít igazán, hogy a fidesz üzenetei sem nívósabbak náluk"

Azért a Fidesz az elkövetett számos hiba és bűn mellett jópár eredményt is fel tud mutatni. Ez sok embernek épp elég üzenet.

John Nethem 2017.08.02. 11:11:11

@szemétpasi:

A korrupció nem magyar sajátosság. Még csak nem is kelet-európai.
Elég csak megnézni a Velencénél 30-35 éve épülő gátrendszer körüli anomáliákat és pénzmozgásokat.. Talán nem véletlenül kapcsoltak le ezzel összefüggésben talán a múlt hónapban 35 embert és még nincs vége.....
Jó, persze, most jönnek azzal, hogy itt nálunk bizony senkit nem fognak lekapcsolni ilyen korrupciós dolgokért, főleg, ha csókos. Nos, én csak annyit mondok: a csókosság a politikában soha nem egy stabil állapot.....

John Nethem 2017.08.02. 11:20:58

@Hód Alajos:

Feltehetően így van. Vagy ha mondott is, nem ő találta ki. Sőt, még az életkor sem feltétlenül 30.....

Hiszen az 1800-as években a huszonévesek már felelősségteljesebbek voltak, mint a legtöbb mai harmincas, kivált a mamahotelból....

John Nethem 2017.08.02. 11:22:45

@KUNTYI:

Egy folyamat eredményeképpen... ( gyaníthatóan az alapvető személyiségjegyek sokat nyomnak a latban.....)

John Nethem 2017.08.02. 11:38:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Én mindig azt furcsállom, ha adott egy kormányzat, akkor az ellenzéke rendre azt hireszteli róla, hogy nem ért hozzá... No de hát nincs a háttérben ott a SZAKMAI BÁZIS ? Dehogynem. Az más kérdés, hogy mennyire hallgatnak rájuk a politikusok ( de ez nyugaton is így van: az ottani titkosszolgálatok jelentéseit és figyelmeztetéseit leszarva döntöttek az illegális bevándorlók nyakló nélküli befogadásáról, hogy aztán most ötszázezer kitoloncolásra váróval kergetőzzenek az országaikban érvényt szerezni a döntésüknek....)

VARGA MIHÁLY minap mondta, a magyar gazdaság a megcsappanó , vagy elapadó brüsszeli pénzek NÉLKÜL is emelkedő pályán lenne, igaz, az emelkedés csak feleakkora mértékű lenne, de ez akkor is azt jelzi, a magyar gazdaság a SAJÁT erejére is képes támaszkodni.
Ami például az exportot illeti, Európán belül magyarország a negyedik olyan ország, ami a legsokoldalúbb exportcikkel van jelen a piacon.

Gondolom sokan fanyalognak azon, amikor megemlítem, a BOSCH cég ( ami már 120 éve itt van) magyarországi gyáraiban készülnek a világ vasúti kocsijai 80 %-nak a fékberendezései , és ebbe például a japán Shinkanzen ugyanúgy benne van....
VAgy éppen a Siemensnél Magyarorországon gyártják a vizierőművek turbinalapátjait ....
vagy éppen a vasúti kocsikban az átjáróknál lévő műanyag-gumi harmonikákat....
vagy éppen a NOKIA fejlesztőközpontja a másfél milliárd ember használta mobil kapcsolószerverével ....
sorolhatnánk ezrével....

fidesz maszop dk egykutya 2017.08.02. 13:29:26

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádaskod: nem, ezek sem jók ahogy a hazaárulás, haveroknak minden átjátszása, szovjetúnió talpnyalása, fiatalok elüldözése, vagyon elherdálása sem jó.
Kommunista "elvtárs" átlátok a színházatokon már jó ideje, ne erőlködj.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: jaaa "elvtárs" te ooolyan elfogulatlan vagy :DDDDD ne röhögtesd így a melegben az embereket, mert így nehezen hozzák össze a nyuggerpénzt neked :)

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: nem felejti el, éppen azért mentegeti a mostani épp kijelölt MSZMP brancsot a "deazokis" mantrával, ez egy alap propagandamódszer.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 15:57:52

@John Nethem:

"ez nyugaton is így van: az ottani titkosszolgálatok jelentéseit és figyelmeztetéseit leszarva döntöttek az illegális bevándorlók nyakló nélküli befogadásáról"

Őszintén szólva nem vagyok teljesen biztos abban, hogy pl. Németországban a titkosszolgálatok mertek komolyan szólni az áradat befogadásának, sőt behívásának veszélyeiről. Ott olyan mértékű az agymosás és az öncenzúra, hogy simán el tudom képzelni, a titkosszolgálatok nem merték bírálni az aktuális politikai irányzatot - mert ugye a korlátlan befogadás veszélyeinek részletezése is bírálatnak minősül.

"a BOSCH cég ( ami már 120 éve itt van) magyarországi gyáraiban készülnek a világ vasúti kocsijai 80 %-nak a fékberendezései , és ebbe például a japán Shinkanzen ugyanúgy benne van...."

Ne vedd fanyalgásnak, mert már maga az is nagy dolog, hogy ezek a cégek ide jönnek, hiszen nem hiszem, hogy csak az olcsóbb bérek miatt vannak itt, sokat számít a szakképzett munkaerő is. De én jobban örülnék, ha ezekben legalább részleges magyar tulajdon is lenne, így talán kisebb lenne a veszélye annak, hogy egyszer elmennek innen. Mondjuk a magyar állam is részvényes lenne a Boschban. Vagy magyar nyugdíjalapok. A lényeg, hogy ne spekulációs célú tuéajdon legyen, hanem stratégiai.

John Nethem 2017.08.02. 17:17:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A BOSCH-t éppen azért említettem, mert már 1898 óta (tehát a 19. század vége óta !) itt van folyamatosan. A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban., tehát 13 évre rá már Magyarországon is volt cége...
A 2015-ös üzleti évben a hazánkban tíz leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 959 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 246 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2016. január 1-jén közel 12 200 munkatársat foglalkoztatott. A 2016-os magyarországi adatok 2017. május 31-től lesznek elérhetők. Az egyes gyártó, kereskedelmi és fejlesztési egységekhez tartozó kereskedői és szervizhálózat a teljes országot lefedi.

De a SIEMENS is például... 170 éve alapították, és 130 éve van Magyarországon...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.02. 18:59:54

@John Nethem:

Ennyire nem ismertem e cégek történetét. Több ilyen kellene, de azért az állami tulajdonrész sem ártana szerintem.

Zsoltbacsi 2017.08.02. 21:31:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Őszintén szólva nem vagyok teljesen biztos abban, hogy pl. Németországban a titkosszolgálatok mertek komolyan szólni az áradat befogadásának, sőt behívásának veszélyeiről. Ott olyan mértékű az agymosás és az öncenzúra, hogy simán el tudom képzelni, a titkosszolgálatok nem merték bírálni az aktuális politikai irányzatot - mert ugye a korlátlan befogadás veszélyeinek részletezése is bírálatnak minősül. "

A nemet elharitas vezetoje havonta tart sajtotajekoztatot, es mindig elmondja a frankot. Az mondjuk mas kerdes, hogy a kozmedia es a mainstream sajto sosem szamol be rola...

Ha erdekel: Hans-Georg Maaßen a neve

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 08:40:26

@Zsoltbacsi:

Nem tudom, miket szokott mondani. Lehet, nem is feladata a politikai-demográfiai következményekről beszélni.

De Németországban olyan mértékben tilos a migránsokkal kapcsolatos veszélyekről beszélni, hogy élek a gyanúperrel, Herr Maaßen is inkább kussol. Egyszerűen nem maradhat közszolgálatban olyan ember, aki ellenzi a muzulmán-néger tömegek bevándoroltatását. Hiszen alacsonyabb szinteken is látható, hogy az állásával jéátszik, aki nyilvánosan - és persze saját nevén - bírálni meri ezt a kurzust.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 08:42:47

@Zsoltbacsi:

Valahol a neten elérhetőek ezek a sajtótékoztatók? Úgy értem, teljes szöveggel, nem az egyes lapok szája íze szerinti szelektálás után.

Zsoltbacsi 2017.08.03. 09:07:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Most nem erek ra keresgelni, de a youtubeon rengeteg anyag van rola, este ha lesz idom, lehet hogy belehallgatok nehany 2015os beszedebe, hatha...
Amugy a nemet sajto mindig azzal utotte el a vadjait, hogy neki ez a munkaja, es "hivatalbol paranoias" :)

Itt van egy riport, ami cafolja a Papp Reka Kinga es TGM fele "az igazi terroristak repulovel jonnek" mantrat: www.n-tv.de/politik/IS-missbraucht-den-Fluechtlingsstrom-article16985171.html
(nem eskudnek meg, de ha jol emlekszem a n-tv kozszolgalatinak szamit)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.03. 09:16:06

@Zsoltbacsi:

Elolvastam.

"... soll Maaßen gesagt haben."

Hú, de óvatosan fogalmaz. Még a "habe Maaßen gesagt" sem elég óvatos a cikkírónak. :)

Zsoltbacsi 2017.08.03. 09:22:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Sima fuggo beszed. Amugy tenyleg ovatosan fogalmaz, azert o se tagadhatja le, hogy nemet :), nala is mukodik valamennyire a PC. De ha valaki odafigyel, akkor szerintem egyertelmu a mondanivaloja.

Szerintem pontosan ugyanaz a helyzet ezugyben, mint az Energiewende temaban is. Ott is minden szakerto megmondta, hogy baromsag, es tuti buko, a politika megis megcsinalta. Azota azugyben is behuztak a kezifeket :)

2017.08.03. 19:12:03

@ben2: Igen, valahogy úgy van ahogy írtad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.14. 10:25:46

@John Nethem:

Meghallgattam a listában első, kb. egyórás interjú első felét. Nekem túl óvatoskodónak tűnt. Mondjuk érthető, nem akarja elveszíteni az állását.
süti beállítások módosítása