Mennyire függ a magyar média a tulajdonosától?

Előrebocsájtom, hogy csak fogyasztói oldalról ismerem a magyar médiát, és úgy is csak átlagosan. Nem vagyok újságíró, nem is nagyon ismerek újságírókat, nem tudom, mit beszél a szakma, folyosói pletykákról is a sajtóból értesülök, nem a folyosóról. Én vagyok a fogyasztó, kicsit tájékozatlan, kicsit lusta, de állítólag mégis én vagyok a legfontosabb. Amit én látok, hallok, érzékelek, az a lényeg, elvileg minden ezért van. Úgyhogy talán mégis fontos, hogy én úgy érzem, hogy a magyar média a kizárólag a tulajdonosa érdekében hallgat és szól.

Mikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést még nemvolt az Index Simicskáé. Közben az övé lett - így megy ez. Amikor kijött a hír, hogy Simicska megvette az Indexet, napokig azt gondoltam, hogy én itt akkor több blogot nem írok. Aztán elkezdtem, gondolkozni, hogy hova mehetnék? Sehova. Itt is rossz és mindenhol rossz.

Simicska nem a függetlenség, hanem az érdekmédia szimbóluma. Pedig a modern médiarendszerben a tulajdonos épp a függetlenség garanciája (kéne, hogy legyen). De, konkrétan ő teremtette meg a tiszta, leplezetlenül (párt)érdekalapú médiát Magyarországon. Amikor az volt az érdeke, akkor a médiája kézivezérelve dolgozott a Fidesz érdekében, most, hogy megváltozott az érdeke, most pedig úgyanígy dolgozik a gépezet a Fidesz ellen. Amit most az Index megpróbál függetlenségként megélni, semmi más csak az a véletlen egybeesés, hogy Simicska kézivezérelve is ezt szeretné megjelentetni. 

Ne szólj szám, nem fáj fejem...

A tulajdonos és annak üzleti, politikai ügyei kívül esnek a sajtó ellenőrzésén. Ez az a szoba, ahova nem lehet belépni. Ez a vállalati kultúra része, szinte ki sem kell mondani, mindenki érzi, hol a határ. A magyar média a magyar kapitalizmusra vonatkozó legsúlyosabb előítéleteket erősíti ezzel a hallgatással. Nevezetesen, hogy aki gazdag, az biztosan nem törvényesen lett az, biztos, hogy a meggazdagodása tele van olyan ügyekkel, amikről hallgatni a legjobb, mert védeni nem lehet. Bevallom, ha nekem kéne védeni Simicska, Mészáros, vagy Soros gazdagodását, én is inkább mást támadnék.

Mindenkinek megvan az a kis tabuja, amiről nem beszél:

• A 444 szívbemarkolóan ír a magyar szegénységről, a nincstelenek jogairól, a hajléktalanokkal szembeni méltánytalanságokról, de a milliárdos tőzsdei spekulációt az életünk legtermészetesebb dolgának gondolja, tulajdonosát sikeres üzletembernek tartja, és ebbe jobban nem is menne bele. Shortolgatni jópofa dolog, ha az ember duplagalléros slimfitt inges külvárosi wannabe broker, de egy összeg fölött az ezt követő árfolyamesés gazdasági hatása hajléktalanokban, munkanélküliekben, öngyilkosságokban mérhető.
• Az Index figyelme folyamatosan lankad, amikor a Spéder-féle takarékszektor átalakítást kellene vizsgálni - ezt írtam eredetileg. Mostantól akkor fog lankadni, amikor jó alaposan fel kellene tárni a Közgép közbeszerzéseit. 
• A Magyar Nemzet, Hír Tv amilyen érzékeny Mészáros Lőrinc gazdagodására, annyira nem érzékeny Simicska Lajoséra. Bár őszintén szólva az egész cikkemet elég lenne csak azzal illusztrálni, hogy a Nemzet, meg a Hír Tv, mikor mire érzékeny.
• Az Origo, amilyen érzékeny Simicska Lajos gazdagodására annyira nem érzékeny Mészáros Lőrincére. Bár őszintén szólva az egész cikkemet elég lenne csak azzal illusztálni, hogy az Origo, mikor mire érzékeny.

Simicska és Mészáros a Fidesz kormány által gazdagodott meg, de az Index Simicska gazdagodását, az Origo Mészáros gazdagodását nem fogja vizsgálni. Hallgatni nagyon fáradságos, az a vívódás, amit egy cikk meg nem írása jelent, lehet hogy több időt és energiát emészt fel, mint egy másik megírása.
Az eredmény pedig: senki nem hisz senkinek, csak annak, akinek eleve hinni akart. A tényfeltáró újságírás egy ócska szófordulattá silányodott, tudjuk mit jelent: ránézünk arra, akire rá kell nézni, és szemet hunyunk afelett, ami felett szemet kell hunyni, és pont azzal takarjuk le, amire ránéztünk.

Ezeknek az agyonhallgatásoknak nagy hagyománya van, olyan mint a zenében a szünet, néha többet mond minden szónál. A tulajdonos érdekében való hallgatás csak a gyakorlott médiafogyasztónak beszédes, a kevésbé rutinos fogyasztónak talán csak a célzott írások tűnnek fel. Itt aztán ki lehet élni az oknyomozást! 

A sok célzott hallgatás és írás annyira leköti a magyar sajtómunkásokat, hogy ami a közvetlen érdekeiken kívül eső történés az sokszor elsikkad, nem éri meg, hogy a célkeresztbe kerüljön, vagy össztulajdonosi érdek az elhallgatása. Na ez az elsikkadás az, ami miatt most írok, mert ezzel sérül a legjobban a tájékoztatás. A szerkesztőségi erőforrások végesek, x db ember védekezik, y darab támad. Konkrétan előfordulhat, hogy nem jut elég erőforrás másra. Ha arra mennek el munkaórák, hogy kit kivel láttak a bokorban, meg ki mit csinál a Tinderen, akkor azok a munkaórák hiányozni fognak máshonnan.

Én például nagyon kiváncsi lennék, hogy miért tudta le a teljes magyar média két nap alatt, hogy egy százmilliárdos korrupciós jelentésben egy volt miniszterelnököt és egy főpolgármester nevesített egy EU-s szerv? De mivel senkinek nem fűződött aktuálpolitikai érdeke az ügyhöz, ezért az újságírók inkább Terry Black meg a Magomed után mentek.

Szerintem nem az fenyegeti a sajtószabadságot és a tájékozódáshoz való jogomat, ha egymás embereit karaktergyilkolásszák a szerkesztőségek, hanem amire emiatt nincs idejük, vagy ami még rosszabb szándékuk.