niche

niche

Gergő - nagyon normális - programja

A nagy Karácsony-terv

2017. július 07. - olajszőkítés

Ideje lenne már a sok acsarkodás helyett összefogni és együtt egy élhetőbb Magyarországot építeni, ahol csak a tehetség és a szorgalom számít, ahol békében élhetünk együtt. Igazságos, tisztességes, szolidáris, versenyalapú, fenntarthatóan növekvő országot építeni és ezt hagyni a gyermekeinkre, unokáinkra.

 

Belegondoltunk már, hogy miért nem fejlődik Magyarország, úgy, ahogy szeretnénk? A politikusok, miért csak magukkal vannak elfoglalva? Miért nem jut az embereknek több? Miért nem jobbak a munkakörülmények? Miért nem jobb, modernebb az infrastruktúra? A gazdaság miért nem tud jobban és fenntarthatóan növekedni? Olyan jelentős kérdések felett siklott el a figyelmünk mint a környezetvédelem, a bolygónk megóvása!

Bizony, hiába húsbavágó téma mind, eddig soha egyetlen politikus sem gondolta ezeket végig magában! Egészen idáig, ugyanis néhány hete megjelent egy miniszterelnök-jelölt, aki kíméletlen őszinteséggel teszi fel ezeket a kérdéseket és tűpontos válaszokat ígér a problémákra.

gerg2.jpg

(A három legfontosabb intézkedés)

Természetesen nem lehet egyik napról a másikra mindent megváltoztatni - dőreség is lenne ilyet állítani - de szisztematikus építkezéssel elérhetjük, hogy Magyarország egy normális ország legyen. A legfontosabb azonban, hogy a politikusok ne pozíciókban gondolkodjanak, hanem azt nézzék meg - azokat az ügyeket - amelyeken segíteni kellene. Minden városban, településen vannak olyan kis helyi ügyek, amelyeket meg lehetne oldani. Ugyanígy van ez Budapest, de az egész ország esetében is. Ott van például a régi, lerobbant metró ügye, itt teljesen világos, hogy javítani kell a metrók állapotán, hogy mindenki számára kényelmes - de talán ez a legfontosabb - biztonságos utazási lehetőséget tudjunk biztosítani. A kerékpárutak esetében is minden fejlesztést el kell végezni, ami a fővárosiakon segít. De lehet számtalan országos ügyet is találni: az egészségügyet például európai színvonalúvá kell tenni. Ez pedig nem megy máshogy, mint modern, jó minőségű épületekkel, és versenyképes bérekkel! Hasonlóképpen az oktatásban is. 

Mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, hogy elmondhassa a véleményét, nemtől, kortól, felekezeti vagy etnikai hovatartozástól függetlenül. A kisebbségeknek éppúgy, ahogy a többségnek biztosítani kell minden jogot, ami őt megilleti.

Eddig, mindig a vagy-vagy szemlélet uralkodott, de a modern tudományok már rámutattak, hogy az élet nem erről. a 21. században már a win-win (győztes-győztes) helyzetek a jellemzőek. Nem úgy kell tehát gondolkodni, hogy fenntarthatóság vagy növekedés, hanem egyszerre a kettő! Jó példa lehet - visszakanyarodva - a közlekedés esetében a gyalogosok, a kerékpárosok, a tömegközlekedés és az autósok közül nem egyik vagy másik csoportnak kell kedvezni a másik kárára, hanem mindegyiknek. az a cél, hogy mindenki biztonságban eljusson oda a hova szeretne és ne az állam legyen ebben a döntőbíró. 

Fenntarthatóság és növekedés, egyenlőség és teljesítmény, egyének és közösség, Magyarország és Európa és a világ! Jelen és jövő! Bolygók!

A különböző társadalmi csoportokat nem egymásnak kell ugrasztani, hanem mindegyiket segíteni kell, legyen szó egy kisnyugdíjasról, vagy egy fiatal egyetemistáról, vállalkozóról, egy vidéki gazdaemberről. Ne az állam mondja meg itt sem, hogy: "Most akkor neked ezt vagy azt kell csinálnod, mert én az állam jobban tudom!"

A bürokráciacsökkentés is nagyon fontos és a hatékonyság növelés is. A korrupciót pedig természetesen meg kell szüntetni. (Az erre vonatkozó javaslatokat az MSZP szakpolitikusai dolgozzák éppen ki.)

A gazdasági növekedést pedig oly módon kell elérni, hogy nem zálogosítjuk el a jövőt, a környezetünket! A növekedés eredménye pedig nem csapódhat le csak egy szűk kör számára, nagyon fontos, hogy mindenki a teljesítménye alapján, egyenlő mértékben részesüljön belőle!

Az európai politikában sem mindig az acsarkodást kell keresni, hanem megtalálni azokat a jó ügyeket, azokat a pontokat, melyek mentén együtt lehet működni a minket körülvevő országokkal.

Hitelesség! Olyan politikusokra van szükség, akik hitelesen tudják a választókat képviselni! Azonban itt sem az acsarkodást kell keresni, hanem az együttműködést. Meg kell nézni, hogy kivel, miben lehet együttműködni, úgy mondom. 

gerg1.jpg

(Mindenki számít!) 

Azt hiszen ezeket a gondolatokat találóbban nem is lehetne ennél pontosabban összefoglalni:

Meg kell szervezni magunkat, hogy aztán építhessünk egy új köztársaságot, ahol mindenki otthonra lel. Egy olyan országot, ahol nem csupán az árak, de a bérek is európaiak. Olyan Magyarországot, ahol nincsenek első és másodrendű állampolgárok, hanem mindenki számít. Egy olyan hazát, ahol nem csak az emberek, de a pártok és a politikusok is képesek európai módon viselkedni.

 Bővebben mindenről: https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/ugyek/5805/81

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://niche.blog.hu/api/trackback/id/tr2912647261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 14:02:39

Gergő célja: a hagyományok lerombolása, az ország átadása a nyugatnak, s magyar kisemberek kiszolgálttaása a nagytőkének.
süti beállítások módosítása