niche

niche

Aki a Fideszben hisz, az miben hisz?

2017. május 15. - nicheblog

Van egy kormány, amelyiknek nagyobb a hatalma, mint bármelyik rendszerváltás utáni elődjének volt. Gondolhatnánk, hogy ez a kormány stabil és jól kitalált ideológiával bír, vonzó politikai valóságot kreált, na meg jól is kormányoz - hát hogyan máshogy lehetne ilyen sikeres? A valóság az, hogy ez a kormány összegyúrta a Kádár meg a Horthy-éra, és a rendszerváltás utáni világ minden mocskát, mindent ellopott, ami mozdítható, a híveik nagy része pedig lyukas gatyában és éhes gyomorral támogatja őket (a kis része meg az X5ösben ülve). Joggal merül fel a kérdés, mi az összetartó erő, mi a habarcs ebben az abszurd rendszerben?

A cikk végén lehetőség van kommentelni, várom a szembeköpött NER-hívek megfejtéseit is. 

Már nincs Pro, csak Contra

Egy valamirevaló politikai erőnek vannak értékei, és vannak fontos ügyei. Hiszen nem lehet egy pártot huzamosabb ideig a támadásra, az ellen-politizálásra építeni, mert kormányra kerülve ez a politika érvényét és hitelességét veszti - gondoltuk, aztán rájöttünk, hogy ez nem igaz. 

Orbán felismerte az első ciklusa után, hogy a kormányzás alapvetően egy szar dolog. Csomó dologra kell figyelni, mindenféle gondokat kell megoldani, mindezt egy rakás pénzéhes, tehetségtelen hülyével - hát kinek kell ez? 

Ezért Orbán 2010 óta nem is kormányoz, hanem csak elbábozza a kormányzást. És kizárólag a neki tetsző részeire fókuszál a kormányfői létnek: stadionokat épít, lop, hatalmat gyakorol és imádja magát. 

Ezzel annyi a gond, hogy az égvilágon semmit, de semmit nem tud felmutatni 7 év kormányzás után, ami egy igazán sikeres és JÓ ÜGY lenne. És már a kedve is elment, hogy megpróbálja. Ott van például a népesedés problémája. Megígérte, hogy megállítja a népességfogyást, aztán csak egyre siralmasabb lett a helyzet, és aki egy kicsit is tájékozottabb a kérdésben, az tudja: demográfiai katasztrófa felé rohanunk. Pár kozmetikázott adatot még meglobogtatott, aztán levonult a harctérről.

Na ennyit ezekről a hülye pro dolgokról. Kell a fenének a jó ügy, ahhoz dolgozni is kéne, na meg kevesebbet lopni.

A valóságot Orbán már réges-régen elvesztette. Politikusi zsenialitásának egyik bizonyítéka, hogy ezt felismerte. És nem küzdött tovább holmi népjólétért, fejlődésért, versenyképességért, meg azokért az ember nevű szerencsétlenekért. 

Mit lehet tenni, ha a kormányfő elveszti a meccset a valóság frontján? Hát fogja az összes lopott pénzt, az összes einstandolt médiumot, és izomból nekiáll egy nem létező univerzumot építeni, amiben nincsenek már célok, csak ellenségek, nincs együttműködés, csak harc.

Minél nagyobb senki vagy, annál jobb NER katona leszel?

Amíg a lelkes NER rajongóktól nem kapok használható válaszokat, addig kénytelen vagyok arra gondolni, hogy:

Orbán zseniálisan ismerte fel, hogy ő maga egy igazi lúzer kormányfő. Pont olyan, mint Gyurcsány, csak Gyurcsány ezt máig nem ismerte fel. És Orbán azt is felismerte, hogy ez nem baj, ebből is lehet tőkét kovácsolni, sőt, ebből lehet csak igazán. Na de hogyan?

Egyrészt, ki kell alakítani az érdekeltek körét. Akiknek jut a lopott pénzből, azok úgysem szólnak egy szót sem, ha szólnak, akkor meg úgy járnak, mint Spéder, vagy rosszabbul. 

Másrészt, össze kell rántani a frusztrált emberek tömegét, meg kell találni a frusztrált, dühös ellen-politika híveit. Azt a közel két millió embert, aki egyszerűen nem találja a helyét ebben a világban. Nem szereti a szabadságot sem, sőt, szerinte a szabadság a lehető legrosszabb dolog az életében, hiszen az felelősséggel jár.

Remek szövetség, figyelj: a kormánynak kellenek a hívek, akik vele vannak a gyűlölködősdiben, akik semmi másra nem vágynak, mint hogy Sorosra kenhessék az egész szar életük minden nyűgét. Ezek az emberek már nem is várnak jólétet. Utálják a Nyugatot, mert ott jól élnek. Utálják az egészet, mert rájöttek, hogy az osztrákok portája nem azért olyan tökéletes, mert gazdagok, hanem éppen azért olyan gazdagok, mert van eszük, igényük és szorgalmuk rendben tartani azt a portát. "Hát menjenek a fenébe az osztrákok, meg Brüsszel! Inkább rohadjunk meg mind, de senki ne emlékeztessen minket arra, hogy a saját sorsunk saját elcseszői vagyunk."

Ennek megfelelően a kormánnyal szemben nem is elvárás, hogy jót tegyen. A NER hívő elhiszi nekik, hogy ők Soros miatt nem kormányozhatnak jobban, ők meg megadják a NER hívőknek az önigazolást, hogy nem a saját elcseszett életük miatt olyan elcseszettek, hanem a Soros miatt, meg a Brüsszel miatt. Bónusz: minél szegényebb, minél kisebb valaki, annál inkább vágyik egy autoriter vezető atyáskodására. (Lásd: Orbán videó, Bözsi néni, hála az 1,6%-os nyugdíjemelésért - és erre még büszke is a miniszterelnöki kommunikációs stáb)

Durva szavak ezek? Lehet. De sokkal kevésbé durva, mint az, hogy emberek százezrei köpik magukat szembe hétről hétre, tegnap Simicska kenyerét falva, ma meg teliszájjal simicskázva - és mindezt azért, mert lételemük az ellenségkeresés. 

A végén meg mindenki megrohad

Ebben a szövetségben rövid távon van, aki jól jár. De hol van ennek a vége? Vannak igazi nyertesek?

Talán az a pár ezer kivételezett, akit kitömött a rendszer? Nem, ők sem járnak jól. Mert a kormány bukni fog, előbb vagy utóbb, és akkor mire mennek a milliókkal? Fogalmuk sem lesz, hogyan tartsák fent a meglévő életszínvonalukat. "Mindenkinek a saját szegénysége a legnagyobb szegénység" - okos mondás. A NER hívő polgármester szerinted gazdag? Miért? Mert van 100 milliója? És ha hozzászokott, hogy havonta egy millát költ, és egyszer majd elzavarják a város éléről, akkor mi lesz? Egy frusztrált senki lesz, mert a "piacon" aztán tuti nem él meg. De majd remek alany lesz egy következő gyűlöletpártnak...
A másik: mire megy az ember a sok pénzével, egy szétrohadó országban?

A nép: a nép meg nyilván megrohad. De ezzel semmi baj nincs, ennek hagyománya van az országban, ők szívesen nézik a nagyurat, ahogy disznóvá hízik, ez nekik a boldogság. Szóval úgy érzik, jól járnak, mert azt kapják, amit legbelül szeretnének: a biztos semmit, az ellenségképet és az önigazolást, hogy mindig más a hibás.. Lehet mantrázni a semmi ideológiáját: "nem azért vagyok egy senki, mert nem csináltam semmit, hanem a migránsok/Soros/Brüsszel miatt". 

6vdyqh2uaey6kedls.jpeg

De ez tényleg zseniális ám!

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire merész és pengeéles húzás volt erre vinni a kormányzati ideológiát. 

A kormány abból húz hasznot, hogy egyre szegényebbé teszi az embereket, egyre kisebbé, frusztráltabbá, betegebbé - és a végén mindezt pár milliárd kommunikációs forinttal rákeni Brüsszelre (és még ebből a pénzből is lop). 

Többet lophat, mert kevesebbet ad a népnek, és közben még ellenséget is gyárt azokból, akiknek nem tetszik ez a tempó, tényleg zseni. 

Az emberek meg minél szegényebbek, minél kisebbek, minél betegebbek, annál inkább nem fognak nekimenni a helyi hűbéruraknak, akik lassan teljhatalmú urakká válnak. De annál jobban gyűlölik a háttérben ármánykodó gonosz milliárdosokat, akiknek csak a melegházasság meg a migráncsok számítanak. A választás meg itt el is dőlt. Mert nem az Oktogonon dől ám el...

És akkor velünk mi lesz?

Velünk? A maradék 8 millióval? Semmi. Kimegyünk külföldre, az öregek meghalnak, aki meg marad, az küzd, mint malac a jégen. Velünk senki nem törődik, pedig mi 4-szer annyian vagyunk. És valahol meg is érdemeljük. 

Szóval a válasz...

...a válasz egyszerű. Aki a Fideszben hisz, az semmiben nem hisz. A kimutyizott kis pénzében hisz, ha az sincs, akkor a gyűlöletben, a másokra kent élethibákban, a folytonos önigazolásban - azaz: a SEMMIBEN.

És te, NER hívő, elmondod, miben hiszel? 

Na most jöhetnek a NER hadsereg online hadosztályai! Gyerünk srácok, írjátok már meg kommentben, hogy mit adott nektek ez a kormány 7 év alatt, milyen JÓ dolgot? (Annyira tiszteljük meg egymás szellemi képességeit, hogy a rezsicsökkentés szót nem használjuk, köszi)

Aztán azt is magyarázzátok el, hogy miért jó az, ha a jobboldali, nemzeti kormányfő kommunista emlékhelyeket koszorúz egy kommunista országban, és engedi, hogy orosz elvbarátai ugyanezt tegyék Magyarországon? 

screenshot_7.png

Azt is magyarázzátok el, hogy miért nem Európában van a helyünk egy magát jobboldali kereszténynek nevező kormány szerint?

Azt is légyszi, hogy mi a baj Brüsszellel, miért kell megállítani? Túl sok EU-s pénzt küldtek Lőrincnek?

És az miért jó, hogy TAO-s pénzek milliárdjait öntjük a fociba, hogy onnan kicsurogjon a helyi kiskirályoknak?

És ti hol élnétek szívesebben? Egy orosz vagy egy belga városban? Mutassak képeket, hogy néz ki az egyik, és hogy a másik?

Arra mi a megfejtésetek, hogy tudatosan zülleszti a kormány az egészségügyet? Miközben csak úszóvébére 100 milliárd felett költenek?

Azt is mondjátok el lé kérlek, hogy mi a bajotok a migránsokkal? Láttatok már migránst egyáltalán? Én nem mondom, hogy nem jelentenek problémát, sőt, de biztos, hogy a legfontosabb, mindent felülíró kérdés az a pár szerencsétlen, aki itt maradna? Nem fontosabb, hogy nincs jövőnk ebben a rohadt országban?

Miért nem volt jó nektek a kommunizmus? Lehetett nyalni az oroszok seggét, nem volt verseny, nem volt Nyugati befolyás, nem voltak migráncsok, de voltak egyen tankönyvek, tehetségtelenséggel is vezető lehettél, nem volt ellenzék, mi volt ezzel a baj?

És végül: mit vársz? Mi a megoldás, a végcél - kilépünk az Unióból, akkor eljön a Kánaán? 

Ja, ok, értem, lépjünk. De akkor mondd meg kérlek, hogy miért egy Soros pénzén az oroszok (=szovjetek) ellen küzdő jobboldali, keresztény politikustól várod, hogy háborút indítson Soros ellen, és az oroszokkal karöltve kivezesse az országunkat a keresztény-európai kultúrából?

VIGYÁZZ: ha akkora hülyeséget mondasz, mint a videón szereplő politikus géniuszok, akkor Soros rád küldi a Chemtrailt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://niche.blog.hu/api/trackback/id/tr6712506869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

shakespeare 2017.05.16. 22:49:03

Aki nekifog írni, az miért nem veszi elő az agyát egy kicsit ?
A németek nem üzletelnek Putyinnal, s hát Kínával ? te szerencsétlen te. Vagy hülye vagy, mer ta kicsi agyadba nem fér bele a szükséges információ, vagy itt azt hiszed, hogy az olvsók olyan tudatlan birkák mint te voltál nemrég.
Németek mindjárt annyi csövön veszik a gázt éjjel nappal az oroszoktól, hogy cső csövön fut a tengerben, a német munka és tudás a kínai értékesítése tartja el Merkel muttit s az összes migránst, vele együtt.

Az agyadig talán eljut ezek alapján, hogy vége annak az izmusos világnak amelyben te lemaradtál.
S hátha az is eljut az agyadig, hogy a magyar ellenzéknek semmi de semmi értéke nincs amely mellett ki tudna állni, össze tudna fogni, Orbán iránti gyűlölet és helyette lenni a hatalomban vágy, a hatalomvágy nem érték a szavazók szerint és objektíve sem.
Fel tudod fogni az érték szó jelentését egyáltalán ?

Mikor jut el az ellenzék egyáltalán valami érték fogalmához ? a közösség számára érték fogalmához, mert a közösségnek az nem érték, hogy bárkit beengedsz a határon és sok bajt csinálsz, az csak neked a hülye fejedben érték.

2017.05.16. 23:29:04

Szívmelengető látvány volt a minap, amikor az efcsúti bugris megkoszorúzta a kommunista hősök emlékművét. Ilyen egy igazi jobboldali faszagyerek. XD Végre megmutatkozott a főni igazi valójában.
Ezek után moralizálgathatnak a magukat jobboldalinak hazudók az erkölcsről, hiába. Ezeket a nemzetrontó, magyargyűlölő, aljas tolvajokat csak az ellopható pénz mennyisége motiválja, a szavuk szart sem ér.
A prolikat sikerült behülyíteni a gyűlöletpropagandával, Rákosi etársuk elégedetten csettintene, ha megélhette volna ennek a kártékony bagázsnak az évek óta tartó országgyalázását.

VT Man 2017.05.17. 00:01:31

@MaxVal BircaMan HJCD:
"- felemelnék az SZJA-t 45 %-ra a “gazdagok”, értsd az átlafizetés felett keresők számára, közben a tőkéseket terhelő adókat csökkentenék,"

Az mondjuk tényleg kemény, hogy az MSZP olyan hülye is, hogy még ezt hirdeti is.

Ha kussban maradt volna, és (sci-fi jön) megnyeri a következő választást, akkor is tuti felnyomnák az átlagbér feletti adót. De hogy ezt előre is hirdetik, az idiótaság. Lehet, hogy Botka tényleg Orbánnak dolgozik.

VT Man 2017.05.17. 00:02:35

@Dr. Trejo:
"A prolikat sikerült behülyíteni a gyűlöletpropagandával,"

Na igen. Botka és a "fizessenek a gazdagok" - nagyon durva gyűlöletpropaganda a proliknak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.17. 06:07:06

@VT Man:

Botka nem mondta mit ért gazdagok alatt, szóval nem tudható mkit ért ez alatt.

kvadrillio 2017.05.17. 06:56:53

Legalizálnák a marihuánát Fodor Gáborék

Már jövőre kijelölt boltokban vehetnének marihuánát a 21 év felettiek.

ÉS, HA MAJD MEZTELENÜL ÖRJÖNGENEK AZ UTCÁN EZEK A SZERENCSÉTLENEK, KIZÁRÓLAG FODOR GABIKÁT KELL HÍVNI, HOGY SEGÍTSEN RAJTUK !!!

kvadrillio 2017.05.17. 06:57:32

Szép szó
A gyülekező vihar...avagy korrajz Orbánról....
Népszava|2017. máj 13. 07:30
[A+ A-]

"""Orbán cselekvési programja

Orbán Viktor politikai zsenialitása abban rejlik, hogy felismerte, a szocializmus negyvenöt éve nem szüntette meg a Horthy-korszak kárvallottjai leszármazottainak sértődöttségét, revánsvágyát, revizionizmusát, irredentizmusát. Felismerte, a szocializmus negyvenöt éve nem szüntette meg a szegénységet, s ami gyakran jár együtt ezzel az állapottal, a kiszolgáltatottságot, a rossz érdekérvényesítési hajlamot és képességet, a politikai közömbösséget. Felismerte, a szocializmus negyvenöt éve a ki nem beszélt és meghamisított történelem, az elfojtott társadalmi ellentétek időszaka volt, amelyben nem szűnt meg az ellenérzés a zsidókkal, a cigányokkal, a sorból kilógókkal szemben. Nem szűnt meg a parancsra várás, a bűnbak-keresés, a kéz-kezet mos gyakorlata, a félelem az új megoldásoktól. Felismerte, a szocializmus negyvenöt éve nem erősítette, hanem gyengítette a "másképp gondolkodók", a demokráciának elkötelezettek táborát, amely tábor - nem mellesleg - ideológiailag megosztott, széttöredezett, összefogásra képtelen. Felismerte, sokan, nagyon sokan csalódtak a rendszerváltás első húsz évében. E felismerésekből cselekvési program kerekedett a hatalom megragadására, monopolizálására, legalább húsz éven keresztüli megtartására,"

...sztem ORBÁN EZEKET NEM FELISMERTE, HANEM ÚJRA BEVEZETTE...

kvadrillio 2017.05.17. 07:03:22

MIVAAAA ? DOLGOZIK A MOSZAT ??? :)))

Izraeli forrású információkat adhatott át Trump az orosz külügyminiszternek
Bakró-Nagy Ferenc
Bakró-Nagy Ferenc követés
2017.05.16. 22:35
Kapcsolódó cikkek (2)

Trump elismerte, hogy fecsegett az oroszoknak
Trump szigorúan titkos információkat adhatott ki az oroszoknak

Izraeli titkosszolgálati forrásoktól származhattak azok a bizalmas értesülések az Iszlám Állammal kapcsolatban, amelyeket Donald Trump amerikai elnök állítólag felfedett az orosz külügyminiszterrel múlt héten folytatott megbeszélésén - jelentette a The New York Times egykori és jelenlegi kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. Az értesülést sem az izraeli külügyminisztérium, sem a Fehét Ház nem kommentálta.

Hétfőn írta meg a Washington Post, hogy az amerikai elnök arról beszélt az orosz külügyminiszternek és a kíséretében lévő Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövetnek, hogy az Iszlám Állam laptopokba beépített robbanószerkezetekkel tervez merényleteket végrehajtani. Ezzel a közlésével a napilap szerint Trump veszélybe sodorhatta az amerikai hírszerzés forrásait is, ráadásul a hírszerzési adatok egy harmadik féltől származtak, amely nem adott engedélyt a kiszivárogtatásukra.
trump-lavrov-kislyak-white-house

Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szerint Trump "teljes mértékben helyénvaló" információkat osztott meg az orosz külügyminiszterrel, olyan információkat, amelyek nyilvános forrásból elérhetők. McMaster arra a kérdésre, hogy valóban titkosnak minősülő információkat adhatott-e át az elnök, nem akart válaszolni.

Ha a New York Times mostani értesülése helytálló, akkor az különösen kényes helyzetet teremt, Oroszországon keresztül ugyanis ezek az információk akár az Izrael ellenfelének számító, Moszkvával szövetséges Iránba is eljuthatnak.

n_dy 2017.05.17. 08:25:26

túl sok alapfokú kérdést tettél fel, amiből az látszik, hogy be kell iratkoznod egy alapfokú szemináriumra... jó tanulást

Exploiter 2017.05.17. 08:30:52

Az ország szarban van, nagyon is.
Egy darab olyan párt kellene, ami nem ideológiákban gondolkozik és lehetőleg kerül minden olyan témát, ami nem létszükséglet, de erős érzelmeket szül.
Nagyon is konkrét, kézzel fogható problémákra kellene jó irányba mutató megoldás, olyan problémákra, amiket mindenki ért és érez.
De ha egy ellenzéki párt valaha is megkérdezi, hogy "mi a baj a migránsokkal", az tuti, hogy nem éri el az 5%-ot sem. Ez az egyetlen terület, ahol nem lehet fogást találni a kormányon, mégis mindenki ezzel próbálkozik.

Útmutató egy valódi, ország számára hasznos párt alakításához:
- a korrupció elleni kőkemény és valódi harc (de úgy, hogy el hiszem nekik)
- az oktatáspolitika teljes reformja
- valóban kisebb állam megcélzása
- a kormány kivonulása minden piaci területről, ahol csak lehet
- az egészségügy teljes reformja
- adócsökkentési, versenyképesség javítási program
- eu-szkepticizmus, hihető európai politika a hatékony érdekképviseletre itt a periférián
- és meg ne említse senki a kvótákat, migránsokat, cigányokat, vagy bármi ideológiai alapú baromságot, mert ez automatikus kiesés a játékból (jogosan)
- ideológiai oldalról a szélsőjobb sem játszik, mert sose lehet (szerencsére) néppárt belőle úgysem

Ennyit kellene csak megcsinálni, de ez NEM MEGY SENKINEK. Ez a baj. És ez k.ra nem orbán, vagy a nép hibája, soha nem is volt.

miklosoft 2017.05.17. 08:45:00

@A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT: tézisnek elmegy. akkor jöhet a bizonyítás.

Jakab.gipsz 2017.05.17. 08:53:10

@1ghost: Irigykedő, gyűlölködő húgyagyú ez mind te vagy. Egy értelmes szavad nincs!

6.Lenin 2017.05.17. 08:53:17

@1ghost:

Te beteg vagy (agyilag)

6.Lenin 2017.05.17. 09:00:00

@dare:

"A passzív szavazók okai ismeretesek.
Csalódottság. "

Igen, ez lehet 1 ok a sok közül, de nem az 1etlen.

"A kormányon múlik milyen nemzet leszünk, és az én jövőképem a jelenlegi nem győzte meg."

Igen. lehetséges, de másik 2,5 millió elfogadja, néhányan-köztük te is-meg nem. Ezért vannak a választások. Akik többséget szereznek, ők határozzák meg az irányt, amíg mások nem nyernek.
Jelenleg ez a demokratikus.
Szerintem is ez a normális megoldás. Nem lehet mindenki győztes, olyan nem létezik.

Roan 2017.05.17. 09:40:16

@sírjatok: Mondjuk az sem mindegy, hogy beszántott nyugdíjpénztári megtakarításból vagy felélt devizatartalékból növekedünk, meg őrült ütemben, előre lehívott EU-pénzből (ami mellesleg elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre lett elköltve, és nem a versenyképesség növelésére).

sőőtnagyonis 2017.05.17. 09:44:29

Az egyik legújabb felmérés szerint megváltozott a fityesz támogatói tábora. Egyre inkább eltolódik az iskolázatlanok felé, míg a felsőfokú végzettségűek támogatása felére csökkent. Ezt nevezik az itteni húgyagyúak sikernek, mert az egybites politikai frázisok már nem ütik meg a gondolkodó emberek mércéjét, inkább kiszállnak az értelmetlen háborúból.
Ott ahol a politika nem adta fel az emberek értelmére hasson, mára megfordultak a trendek, látható hogy a kor problémái emberiességgel kezelhetőek.
A mi vakondozó, migránsozó bábszínházunkban mára értelmi fogyatékos gyermekek szintjére süllyedt a politikai vita. A gáncsoskodás és a szájkaratén kívül nem képesek érdemi konzultációt folytatni a felek. Egymással és a polgárokkal sem.
A pillanatnyi állás szerint a fityeszt támogató értelmiség keresi a helyét, ám a jobbikkal már nem akarja megégetni magát. Az iskolázatlanabb régió, még mindig átverhető, a keresztény Európa védelmével, de csak idő kérdése, hogy kiderüljön, ehhez áll orbán a legtávolabb, hiszen visegrádiakon túl nincs keresztény abban a klubban, ahová süllyesztené az országot.
Az őrült fordulatokat nem tudom zseniálisnak titulálni, inkább kétségbeesettnek, vagy inkább külső hatalom befolyásának. Semmi képen sem lehet ez "zseniális", leginkább idióta!

Roan 2017.05.17. 09:50:00

@sírjatok: Mondjuk ezzel a GDP-dologgal egyetértek veled. Mindig lehet hibát találni a másikban, ha akarunk, ha van rajta sapka, ha nincs. Nekem a problémám az, hogy a GDP-növekedés csak egy szám, ami önmagában nem mond semmit. Kontextusba kell helyezni, hogy tudjuk, ez a szám jó vagy sem. És még mindig ott van a fenntarthatóság kérdése, jogbiztonság, a társadalom szegmentáltsága, társadalmi mobilitás, stb. Összességében ezek határozzák meg, hogy jó irányban haladunk-e, és ezek alapján nekem úgy tűnik, hogy nem.

dare 2017.05.17. 09:56:11

@6.Lenin: Én elfogadnám az irányt, ha az demokratikus lenne.
De ez nem az egész társadalom, hanem csak egy része, és nekem azok az emberek is a társadalom részei, akikkel nem értek egyet.
Nem elzavarni akarom őket, hanem velük együtt építeni, és nem rombolni.
A harc felemészt mindent és mindenkit.
Pláne ha ilyen értelmetlen, mint ami jelenleg zajlik.
Ez a nép sokkal jobb kormányt érdemelne, de elfogadom a népakaratot is, csak szomorú vagyok miatta.
De nem a népet hibáztatom a kialakult helyzetért, évszázados probléma, hogy gazdagéknak fogalmuk sincs arról hogyan élnek szegényéknél.
Ez szüli mindig az elkeseredettséget, és persze

dare 2017.05.17. 09:58:33

@dare: ...és persze ezt a reménytelen helyzetet tele indulattal.

6.Lenin 2017.05.17. 10:08:58

@dare:

"Én elfogadnám az irányt, ha az demokratikus lenne.
De ez nem az egész társadalom, hanem csak egy része, és nekem azok az emberek is a társadalom részei, akikkel nem értek egyet."

Természetesen mindenki része a társadalomnak, de amikor egy kisebbség szeretne irányítani, az a diktatura. Van választási törvény, ahol az a mérvadó, hogy a legtöbb érvényes szavazatot elnyertek a győztesek, irányíthatnak. Aki nem szavaz, másokra bízza a döntést-nem akar a játékban részt venni, lemond a jogáról.

"A harc felemészt mindent és mindenkit."

A harcról szól a fejlődés. Nincs harc, nincs fejlődés. Az életképesnek kell nyerni. Minden erről szól.
Ezért kellenek egy beteg, öreg társadalomba migrik, másként kipusztulunk, vagy teszünk azért, hogy életképesek maradjunk. Nem mai probléma ez.

Minden lehetőség adott. hogy elfogadtasd a te elképzeléseidet. Csak meg kell(ene) győzni másokat is, hogy fogadják el.Amennyiben erre nem vagy képes, biztos, hogy nem mások felelősek érte.

Ez ilyen 1xű.

dare 2017.05.17. 10:23:56

@6.Lenin: De nem az ilyen tipusú harc, ez felemészt.
Bárcsak ilyen egyszerű lenne, az én elképzeléseimet is csak úgy képviselik, hogy nem értek egyet minden lépésével az adott pártnak, viszont a régiekkel meg még annyira se.
De zárjuk is le a témát, legyünk boldogok, egy pár év csak, és tejjel-mézzel folyó kánaán lesz itt.
Erősen kell hinni benne, és talán akkor megvalósul.

6.Lenin 2017.05.17. 10:34:25

@dare:

Milyen tipusú harcot képzelsz?
A tigris legyen vega?
A vulkán ne törjön ki, mert piszkos lesz a nappalid a sok hamutól?

"Erősen kell hinni benne, és talán akkor megvalósul."
Ez igaz, ha hiszel abban, hogy képes vagy meggyőzni másokat is az elképzelésed helyességéről, akkor talán meg is valósul.
(azt hiszem, te félreértesz. Nincs minden rendben ma sem, és soha nem is lesz, mert mindig lesznek, akik nem fogadják el. Erről szól az emberiség története. Harcnak kell lenni mindig, hogy előrepjünk. Igaz, a fasz se tudja mi az előre, hiszen azt sem tudjuk, hogy mivégre vagyunk. Akkor meg mi a tosz tulajdonképpen a végcél? Minden esetre így legalább nem unatkozunk a hátralévőnkben. Küzdünk valamiért, meg is magyarázzuk, hogy ez miért is jó nekünk. Másoknak meg pont az ellenkezője lenne jó. Ezért jó móka az egész, bár lehet, semmi értelme)

dare 2017.05.17. 10:50:05

@6.Lenin: "a tigris legyen vega?"
Nem, inkább életszerűbb, ha egyszer egy nép felemel egy harcost, akitől a békét és a nyugalmat várják, az a harcos ne azzal foglalkozzon hogy tud hatalomban maradni, hanem az első helyen a nép maradjon számára.
Nem a vagyongyarapítás, meg a csibészes összekacsintások, meg a további sarcolás és látványpolitika.
A történelem megmutatta már párszor, milyen aljas tud lenni az arisztokrácia.
Nem az lenne a fő cél, hogyan tudnánk különbek lenni?

6.Lenin 2017.05.17. 10:57:03

@dare:

"Nem az lenne a fő cél, hogyan tudnánk különbek lenni? "

Lehetne ez is 1 cél, de irigyek is vagyunk, meg rosszindulatúak is. Meg mi az, hogy különb ?
Kevesebbet lopok? Akkor már különb vagyok?

Dare!
Olyan nincs, nem is lesz soha-ne is legyen, mert az már a vég lenne-, hogy mindenki elégedett.

6.Lenin 2017.05.17. 11:05:13

@6.Lenin:

véletlenül idő előtt elment.

Igen, lehetne a cél, hogy különbek legyünk. Nyilvánítsuk ki, hogy hétfőtől mi vagyunk a különbek, mert vasárnap ezt eldöntöttük?
Be kéne bizonyítani, harcolni kell érte, de még így is lesznek elégedetlenek. Azok mindig voltak, vannak, lesznek.

Az elégedetlenek jöttek le a fáról. Hogy ez jó döntés volt anno, vagy nem, az egy bizonyíthatatlan kérdés. Van, akinek jó, van akinek rossz, mert vissza kell másznia a banánért. Nincs ideje megvárni, míg leesik, meg valójában fél éretten szereti, mások meg amikor már kicsit lottyadt.

Erről szól az élet, Dare.

deflorator01 2017.05.17. 11:19:28

@MaxVal BircaMan HJCD:
"- totális liberális médiauralmat vezetnének be,"
Totális fideszes médiauralomra van konkrét példa, hiszen a megmaradt egy-két nem fideszes média is csak a fideszen belüli háború miatt nem totálisan fideszes. A híreket közponzilag határozzák meg, az egyes médiumoknak nagyon kevés mozgásterük van (ha van) hírek interpretálására.
Totális liberális médiauralomra viszont nem volt példa és soha nem is lesz.

Te végleg lejárattad magad az ostoba hazudozásoddal.

dare 2017.05.17. 11:20:47

@6.Lenin: A különbség az elvtelenségben van, az elithez tartozó egyénekneknek nincsenek elvei és erkölcsei (tisztelet a kivétel).
Egy szegény meg megfelezi még a napi betevőt is bárkivel.

Ne legyen mindenki elégedett, de törekedjünk arra, hogy mindenki elégedett legyen (nem a segélyosztásra gondolok, azért észszerű határok között), és ez a küzdelem már megéri a fáradtságot.
Ezáltal a kritikus hangok süket fülekre találnának csak, ez lenne egy szép és nemes küzdelem.

deflorator01 2017.05.17. 11:20:57

@dare: Semmilyen irányt nem kell elfogadni, sem demokratikusan sem máshogy.
Ha élet-halál harc van, akkor neked jogod és kötelességed minden erőddel védeni magad, akkor is, ha az másnak nem jó.

dare 2017.05.17. 11:24:07

@dare: az egyéneknek na :D
Nem jó így telóról.

dare 2017.05.17. 11:25:19

@deflorator01: Milyen irányra gondolsz pontosan?

6.Lenin 2017.05.17. 11:32:36

@dare:

"ez lenne egy szép és nemes küzdelem. "

Spartacus szépen és nemes módon fejen baszta egy bazi nagy bárddal a a gazdáját, de utána a gazda haverjai keresztre feszítették Spartacust, ráadásul össze-vissza szurkálták mindenféle nem fertőtlenített kardokkal, a gecik.
És ez így megy azóta is. Csak most atommal basszuk fejbe a másikat, vagy lézerrel, vagy csak simán lebombázzuk őket a demokrácia nevébe. Szépen, nemes módon. Gyuri'bá meg állja a cekket, neki ez éri meg.

Traktoros lány 2017.05.17. 11:41:43

Ja. Igazi lúzer a csóka...
A többieket hogyan fogod jellemezni, amikor Orbi behúzza a 2018-at is???

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.17. 11:44:09

@deflorator01:

A 90-es években totális liberális médiauralom volt.

Most a helyzet kiegyensúlyozott, van mindenféle média. Ez a sajtószaabdság. Mi a gondod ezzel?

kis864 2017.05.17. 11:46:25

Az első képen a mészáros zabál.
A többi ember nézi éhes szemmel és várhat a maradékra.
A másodikon pedig orbán lábbal tiporja a hősi halott Kínai forradalom ifjúságát, amit állítólag ő is képviselni akart. /ANNO/
Nincs onnan olyan messze az az India ahonnan cigányként migráltak az ősei a Kárpát medencébe.
A pénz és hatalom át tudja alakítani a gerincteleneket.
ő biztos nem lesz hősi halott.

kvadrillio 2017.05.17. 11:50:43

Trump le akarta állítani az FBI oroszok körüli vizsgálatát
nyg
nyg követés
2017.05.17. 06:59
Trumpot győzelemhez segítette, az elnök kirúgta
Trumpot győzelemhez segítette, az elnök kirúgta
Hiába tett a Clinton-ügyben szívességet, váratlan gyorsasággal vált meg az FBI elnökétől Trump, akinek sok volt Comey Kreml-ellenes nyilatkozata.
Tovább

Kellemetlen feljegyzéssel állt elő a Szövetségi Nyomozó Iroda (FB)I hirtelen elbocsátott igazgatója. James Comey szerint Donald Trump arra kérte februárban, hogy állítsa le az őt és tanácsadói körét érintő lehetséges orosz kapcsolatok körüli vizsgálatokat.

Az Egyesült Államok akkor három hete beiktatott elnöke erre azután kérte Comey-t, hogy már lemondásra kényszerült Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn.

Az amerikai sajtóban megjelent feljegyzést Comey rögtön a februári kérés után készítette. Mivel a vizsgálat nem állt le, sőt, annak tényét az FBI igazgatója nyilvánosan is elismerte, tovább erősödik a gyanú, hogy Trump valóban politikai okokból, az őt érzékenyen érintő vizsgálat leállítása céljából mozdította el Comey-t.
Ha ez igaz, akkor az amcsi politikusok ugyan olyan szarjankók mint a magyarok !!! DE ! HOGY AZ FBI FŐMUFTIJA ÍGY BELESZÁLLJON A POLITIKÁBA, HÁT AZ MÁR A CSÚCS ! EL SEM AKAROM HINNI, HOGY EZ MEGTÖRTÉNT ! :o)))))))))

dare 2017.05.17. 11:53:28

@6.Lenin: Mátyás király egy erős ország felett uralkodott élete végéig úgy, hogy soha nem fogadták el királynak.
Csak a nép.
A nép hajlandó volt sokat áldozni is azért, hogy ez a király ilyen erős legyen.
De az ő uralkodása is véget ért egyszer.
Mi is történt utána, emlékezzünk csak.
Ezért lenne jó, ha nem viaskodna az ember az elittel, hanem kompromisszumra törekedne velük.
Fájdalmas lesz ez egyszer még, ha nem mérséklődik a küzdelem.

2017.05.17. 12:37:42

@VT Man: Igen, hallottam a roppant kifinomult kampányszöveget, ha eléggé sokat ismétlik a fidesznyik birkahad azt is megtanulja. XD

6.Lenin 2017.05.17. 12:47:09

@dare:

"De az ő uralkodása is véget ért egyszer."

Aztán jön török,sváb, orosz, Soros Gyuri és a küzdelem folytatódik. Néha jut 1 kis pihi is, talán.

A születésed utáni pillanattól kezdve küzdesz az életbennmaradásért, pedig 1x mindenkinek csengetnek, Ez van.
Így van a program megírva. Elindul, lefut, kilép. Van-é reset, újraindul, még nem teljesen tisztázott.
Addig ezzel kell együtt élni. Kinek így, másoknak úgy.
A két momentum közti időt (kezdet-vég) meg illik valahogy elbaszarintani/kitölteni.

nicheblog 2017.05.17. 13:34:32

@Exploiter: sajnos ez a lényeg, amit írtál. én is csak ritkán vetemedek fidesz-szidó bejegyzésre, mert szerintem sem az a kérdés, hogy mi a baj a fidesszel, hanem, hogy hogy lehet ennyire egyedül a pályán

Attilajukkaja 2017.05.17. 15:03:12

Szóval akkor miben is hisz az, aki a Fideszben hisz? Meg tudja VALAKI válaszolni, hogy miért olyan vonzó a tevékenységük?

nicheblog 2017.05.17. 20:19:11

@Attilajukkaja: akkor ezek szerint nem csak én nem látok választ, azon kívül, hogy Soros, migráncsok, Gyurcsány, Brüsszel....

nicheblog 2017.05.17. 20:21:27

@sőőtnagyonis: hát az őrületben sokszor van valami zseniális :) mert olyat húz, amit más - épeszű - nem húzna. de ja, igazad van sajnos

nicheblog 2017.05.17. 20:22:29

@kvadrillio: köszönjük a releváns választ. de igazából ezzel is megválaszoltad a kérdéseket. bravó!

Zsoltbacsi 2017.05.17. 20:31:31

@Attilajukkaja: Csak magamrol tudok nyilatkozni : kb 70 ezerrel tobb lenne a nettom mint 2010ben uyanakkora brutto mellett, es nem kapom naponta a pofamba, gogy a brutto 500ammal en vagyok a burzsuj geci. Raadasul ugyanekkora brutto mellett a munkaadom tovabbi 60at sporol a bertomegemen.

Ezenkivul nem fogod elhinni, de itt ausztriaban a zemberek kozott rendkivul nepszeru a patas, sose volt ilyen jo magyarnak lenni! Nezz meg egy barmilyen orbangyalazo cikket a kulfoldi sajtoban, a kommenteknel kb 90 szazalekban "nekunk" adnak igazat a helyiek. Tudom, oket is a Habony fiteti... :)

Zsoltbacsi 2017.05.17. 20:33:20

@nicheblog: Neked is szol az elozo válaszom

6.Lenin 2017.05.17. 20:41:39

@Zsoltbacsi:

Komolyan elhiszed, hogy valóban vártak valamilyen választ, azon kívül, minden Fideszt támogató töredelmesen beismerje tévedését, és igazat adjon a poszt írójának?

Zsoltbacsi 2017.05.17. 20:45:31

@6.Lenin:

Mar minimum otodszorre irom le neki, de mindig megkerdezi ujra :)

6.Lenin 2017.05.17. 20:57:08

@Zsoltbacsi:

Mert nem ezt várják (?), ha várnak is valamit egyáltalán.
Szerintem folyik valamiféle helyezkedés, hátha valami történik 18-ban, aztán lehetne hivatkozni, hogy én is ott voltam amikor....
Valahogy így

-Jelentést kérek.
-Parancsnok elvtárs jelentem Önnel együtt 5-en vagyunk harcra készen.
-Az ellenfél létszáma?
-Jelentem 200 000-en vannak a gazok.
-Rendben, kiadom a parancsot, bekeríteni és megsemmisíteni őket.
-Huuurrrráááááá!!!

Minek ide válaszok.

Attilajukkaja 2017.05.18. 09:34:33

@Zsoltbacsi:
"Csak magamrol tudok nyilatkozni "
Eddig tetszik! :o)

"Raadasul ugyanekkora brutto mellett a munkaadom tovabbi 60at sporol a bertomegemen. "
A nettódat értem, de mitől, hogyan spórol(na) ennyit a munkaadód?

És akkor ennyi? Csak a jól keresők fizetése miatt kedveled a Fideszt?

"ausztriaban a zemberek kozott rendkivul nepszeru a patas, sose volt ilyen jo magyarnak lenni!"
Ez vajon azért van, mert Ausztriában is megerősödtek a nacionalisták?

"Nezz meg egy barmilyen orbangyalazo cikket a kulfoldi sajtoban, a kommenteknel kb 90 szazalekban "nekunk" adnak igazat a helyiek. "
Ilyen szinten sajnos nem beszélem a németet.
És köszönöm a választ! :o)

Attilajukkaja 2017.05.18. 09:43:39

@nicheblog:
"ezek szerint nem csak én nem látok választ, azon kívül, hogy Soros, migráncsok, Gyurcsány, Brüsszel...."
Talán az a bajunk, hogy nem keresünk jóval bruttó 500 E Ft felett. :o(
Csak azt nem értem, hogy akkor a magamfajta és a sokkal alacsonyabb keresetűek miért lelkesednek annyira a Fideszért. Hiszen mi vagyunk többen. Gyanítom, hogy itt a nacionalista, populista szlogenek is bejátszanak. Sokan elhiszik, hogy Magyarország egyszer újra nagy és független lesz mindenkitől. Kár, hogy ez a közeljövőre nézve csak egy hiú ábránd.

Zsoltbacsi 2017.05.18. 10:06:15

@Attilajukkaja:

"A nettódat értem, de mitől, hogyan spórol(na) ennyit a munkaadód?"

HAt ez az... A "demokratikus ellenzek" mindig jon az adoek fogalmaval, hogy milyen szornyen magas.
Biztos tudod, de a munkaltato osszes koltsege magasabb, mint a brutto, mert vannak tetelek, amiket kulon szamolnak (munkaltatoi jarulek, szakkepzesi jarulek, stb), ezt regen szuperbruttonak neveztek, most nem tudom mi a pontos neve. Hivjuk egyszeruen osszes fizetendonek, tehat ez az az osszeg, amibe az alkalmazott tenylegesen kerul a munkaltatonak.
Nezzuk a konkret peldat pontos szamokkal:

2010ben:

brutto: 500 ezer
netto: 260 500
Munkaltato altal fizetendo osszes: 669 500

2017ben:

brutto: 500 ezer
netto: 332 500
Munkaltato altal fizetendo osszes: 617 500

Tehat brutto 500nal az alkalmazott zsebeben 72 ezer forinttal tobb marad, ES a munkaltato is sporol 52 ezret.

Tehat az adoek: a "demokratak" alatt a munkaltato altal kifizetett berkoltseg 39 szazaleka kerult az alkalmazott zsebebe, most ugyanez az arany: 54%

"És akkor ennyi? Csak a jól keresők fizetése miatt kedveled a Fideszt?"

Igaz hogy nem ennyire, de mar az atlagfizetesnel is jobban jar mindenki. Es meg egyszer: legalabb ennyire fontos, hogy nincs megbelyegezve az aki tanult/vallalkozott/tehetseges...

"Ilyen szinten sajnos nem beszélem a németet."

Brit/francia sajtoban ugyanez

"Ez vajon azért van, mert Ausztriában is megerősödtek a nacionalisták?"

Nemetorszagban 12-13 szazalekos a "nacionalista" part (AfD), megis ugyanilyen a hozzaszolasok aranya. Epp ez a liberalisok oriasi hazugsaga, hogy szerintuk mindenki fasiszta/naci, aki nem ert veluk egyet. Nezz meg akarhany interjut a youtubeon TGM-mel/Ungvary Rudolffal/Fajkaszhazy "ahumorellenzekimufaj" Tivadajjal, kb mindegyikben elojon a naci kartya, amikor nincsenek erveik

Zsoltbacsi 2017.05.18. 10:25:28

@Attilajukkaja:

Meg ket apro eszrevetel:

""És akkor ennyi? Csak a jól keresők fizetése miatt kedveled a Fideszt?""

Erdekes modon az elmult8evben mindig az volt a valasz az ilyen kerdesekre, hogy: "mi nem turkalunk mas zsebeben" :) Bocsanatot kerek, hogy engem elsosorban a sajat zsebem erdekel...

2:

Rengeteg netes berkalkulator van, random osszegekkel te is szamolgathatsz, mar brutto 200nal is jobban jarnak az emberek, az meg boven az atlag alatt van. Per pillanat ugy nez ki, hogy kb 70-75 szazaleka az alkalmazottaknak minimum nullan van, de inkabb nyert az egy kulcsossal (brutto 200nal 11ezerrel tobb a netto). Es akkor a csaladi adokedvezmenyt, nyugdijvedelmi programot meg meg sem emlitettem...

Mindent lehet jobban csinalni, ezt is termeszetesen, de hogy az nem a szocik fele rendszer az biztos.

Attilajukkaja 2017.05.18. 10:45:47

@Zsoltbacsi:
"Tehat az adoek: a "demokratak" alatt a munkaltato altal kifizetett berkoltseg 39 szazaleka kerult az alkalmazott zsebebe, most ugyanez az arany: 54%"
Ezt értem! De azt továbbra sem értem, hogy a munkáltató miért fizet kevesebbet. Ez volt a kérdésem.

"Igaz hogy nem ennyire, de mar az atlagfizetesnel is jobban jar mindenki. "
Ez nem igaz. Én többet keresek az átlagnál, de a nettóm alig növekedett valamit. Szinte nullát.

"legalabb ennyire fontos, hogy nincs megbelyegezve az aki tanult/vallalkozott/tehetseges..."
A fizetése miatt? Erről a tanárok, orvosok, kutatók kicsit mást mesélnének neked.

"Brit/francia sajtoban ugyanez"
OK. Egyszer majd megnézem, mert nem nagyon olvastam ilyesmit eddig.

"Epp ez a liberalisok oriasi hazugsaga, hogy szerintuk mindenki fasiszta/naci, aki nem ert veluk egyet."
Ugyanez igaz a másik oldalra is. Mindenki libsi-komcsi, aki nem ért velük egyet. :o)

"Bocsanatot kerek, hogy engem elsosorban a sajat zsebem erdekel..."
Miért kérsz bocsánatot? Valaki bántott emiatt?

"Rengeteg netes berkalkulator van, random osszegekkel te is szamolgathatsz, mar brutto 200nal is jobban jarnak az emberek, az meg boven az atlag alatt van. "
Nekem elég a saját béremre ránéznem. :o)

" Es akkor a csaladi adokedvezmenyt, nyugdijvedelmi programot meg meg sem emlitettem..."
Milyen nyugdíjvédelmi program???????

"Mindent lehet jobban csinalni, ezt is termeszetesen, de hogy az nem a szocik fele rendszer az biztos."
Egyetértek. De nem is a Fidesz-KDNP rendszer az! Hogy a szociké miben változna, ha most nyernének (nem fognak!), még nem látom át. De eddig MINDEN kormány elég rendesen elszúrta az én életem alatt.

Zsoltbacsi 2017.05.18. 11:18:36

@Attilajukkaja:

"De azt továbbra sem értem, hogy a munkáltató miért fizet kevesebbet. Ez volt a kérdésem."

Mert csokkentek azok a terhek is, amik nem jelennek meg a berpapirodon, de attol meg a munkaltatonak ki kell fizetni. Bocs, nem tudom jobban elmagyarazni. Az hogy te mondjuk brutto 432 ezret keresel nem jelenti azt hogy 432be kerulsz a cegnek.
LEhet hogy hulye hasonlat, de olyan, mint a lakasvasarlasnal az illetek. NEm resze a vetelarnak, de attol meg ki kell fizetned,es amikor szamolod, hogy mennyit aldozhatsz a vetelarra, akkor ajanlott bekalkulalni.

"A fizetése miatt? Erről a tanárok, orvosok, kutatók kicsit mást mesélnének neked."
En nem emlekszem, hogy barki is mostanaban "legazdagozta" volna oket. Sot, inkabb arrol meg a siras (teljesen jogosan!), hogy milyen szegenyek. Gyurcsany alatt meg ok voltak a "gazdagok".

"Ugyanez igaz a másik oldalra is. Mindenki libsi-komcsi, aki nem ért velük egyet."

Termeszetesen :)

"Milyen nyugdíjvédelmi program???????"

Azok a munkaltatok, akik nyugdij elott allokat foglalkoztatnak komoly adokedvezmenyeket kapnak. Nem csodaszer, es a vilagot se valtja meg, de mig 10 eve 55 felett gyakorlatilag eselytelen volt elhelyezkedni, most egy fokkal konnyebb.

" Hogy a szociké miben változna, ha most nyernének (nem fognak!), még nem látom át. "

ELeg atolvasni a programjunkat. Gyakorlatilag ott folytatnak, ahol 2009-2010ben abbahagytak. Legalabb 3-4 programpontot fel tudnek sorolni, ami benne van ezekben a tervekben/geretekben, es konkret adatokkal bizonyithato, hogy nagyban hozzajarultak a csodhoz.
A legsulyosabb ebbol Gyurcsany, o konkretan semmit se tanult az elmult 10 evben, peldaul a csaladi potlek 50 szazalekos emelesevel megint beinditana a megelhetesi gyerekgyartast es hasonlok.
A minimalber adomentesse tetelenek az lenne a hatasa, amit mar lattunk egyszer, hogy a 3,4 millio alkalmazottbol 1,9 minimalberes, azaz SEMMIVEL se jarul hozza a kozoshoz. Es nem sul le a kepukrol a bor, hogy adofizetoknek nevezik oket. Vagy szerinted normalis volt, hogy 1,5 millio ember tartotta el az egesz rendszert?
Es vegul: most is sirnak hogy mennyien mennek kulfoldre. Szerinted mi lenne, ha epp a legkepzettebbek/nyelvet beszelok/diplomasok fizeteset vagnak meg 70-80-100 ezerrel? Pont azokkal szurnanak ki, akik barmikor el tudnak helyezkedni kulfoldon, es akkor meg ennyi adot se fizetnek: orvosok, mernokok, egyetemi tanarok, informatikusok,multinal dolgozok....

Attilajukkaja 2017.05.18. 11:48:45

@Zsoltbacsi:
"Mert csokkentek azok a terhek is"
Akkor már értem. Ezt nem tudtam. Vajon mit vettek ki belőle?

"Bocs, nem tudom jobban elmagyarazni."
Nem is kell. :o) Pontosan tudom, mi az a munkaadói járulék..

"En nem emlekszem, hogy barki is mostanaban "legazdagozta" volna oket. Sot, inkabb arrol meg a siras (teljesen jogosan!), hogy milyen szegenyek. Gyurcsany alatt meg ok voltak a "gazdagok". "
Gyurcsány alatt sem voltak gazdagok, most sem azok. nem tudom, melyik orvos mondta neked, hogy Gyurcsány alatt gazdag lett volna (mármint a fizetéséből) és ezért bárki lenézte volna. Ha ezt értetted megbélyegzés alatt, akkor én ilyenről nem tudok. Az orvos vagy tanár ismerőseim sem.

"Azok a munkaltatok, akik nyugdij elott allokat foglalkoztatnak komoly adokedvezmenyeket kapnak."
Mármint, hogy ilyeneket vesznek fel.

" mig 10 eve 55 felett gyakorlatilag eselytelen volt elhelyezkedni, most egy fokkal konnyebb. "
Most is esélytelen, ha nem rendelkezel valami hiányszakmával.
Nagyon szép ez a program, kár, hogy a nyugdíj járulékot viszont eltörölték, és adóként szedik el, a manyupot pedig szépen lenyúlták.

" Legalabb 3-4 programpontot fel tudnek sorolni, ami benne van ezekben a tervekben/geretekben, es konkret adatokkal bizonyithato, hogy nagyban hozzajarultak a csodhoz. "
Ne feledd el, hogy a választások előtti ígéretek semmit nem jelentenek. Ez a mostani kormánynál nagyon jól lekövethető.

"A legsulyosabb ebbol Gyurcsany"
Gyurcsány nem túl sok mindenkit érdekel. :o)

"A minimalber adomentesse tetelenek az lenne a hatasa, amit mar lattunk egyszer, hogy a 3,4 millio alkalmazottbol 1,9 minimalberes, azaz SEMMIVEL se jarul hozza a kozoshoz."
De legalább meg tudja venni a gyógyszereit, amit ma nem tud.

"Es nem sul le a kepukrol a bor, hogy adofizetoknek nevezik oket. "
A nagyon magas ÁFÁ-t ők is fizetik.

"Vagy szerinted normalis volt, hogy 1,5 millio ember tartotta el az egesz rendszert?"
Nem. Rendes fizetést kell adni az embereknek és akkor majd ők is fizetnek szja-t, nem pedig még jobban elszegényíteni őket.

"Szerinted mi lenne, ha epp a legkepzettebbek/nyelvet beszelok/diplomasok fizeteset vagnak meg 70-80-100 ezerrel?"
Ki tenne ilyet?

"Pont azokkal szurnanak ki, akik barmikor el tudnak helyezkedni kulfoldon, es akkor meg ennyi adot se fizetnek: orvosok, mernokok, egyetemi tanarok, informatikusok,multinal dolgozok...."
Most pontosan ez zajlik. Mennek is külföldre rendesen. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, én sem jöttem volna haza annak idején.

Zsoltbacsi 2017.05.18. 12:14:04

@Attilajukkaja:

"Vajon mit vettek ki belőle?"

Kivettek a munkaadoi jarulekot (3%) a tobbi maradt, csak csokkentettek a szazalekot.

"Gyurcsány alatt sem voltak gazdagok, most sem azok. nem tudom, melyik orvos mondta neked, hogy Gyurcsány alatt gazdag lett volna (mármint a fizetéséből) és ezért bárki lenézte volna. Ha ezt értetted megbélyegzés alatt, akkor én ilyenről nem tudok. Az orvos vagy tanár ismerőseim sem."

Nem azt mondtam, hogy gazdagok voltak, hanem hogy a hatalom gazdagnak tartottak oket. En 2006ban kezdtem el dolgozni hatalmas brutto 220ert, es naponta megkaptam, hogy gazdag vagyok.
Ugye a felso kulcsot elvileg a "gazdagok" fizetik, 10 eve brutto 160 volt az atlagfizetes, es 125nel jott be a felso kulcs... Vagy peldaul a bokros csomagnal meg akartak vonni a csaladi potlekot a "gazdagoktol", es vegul a minimalber duplaja lett a hatar. Tehat ez olyan, mintha ma 170 lenne.
Es ez csak 2 pelda, hogy ha a szocik es a tobbi libbant elkezd a gazdagokrol beszelni, akkor mar az atlagfizetes is beleesik...

""Azok a munkaltatok, akik nyugdij elott allokat foglalkoztatnak komoly adokedvezmenyeket kapnak."
Mármint, hogy ilyeneket vesznek fel."

Ez is, meg hogy menet kozben se csereljek le fiatalabbra.

"Ne feledd el, hogy a választások előtti ígéretek semmit nem jelentenek. Ez a mostani kormánynál nagyon jól lekövethető."

En nem latok sok ujdonsagot, Kb 2010 ota ugyanezt mondjak, nem a mostani kampanyban kezdtek el.

"De legalább meg tudja venni a gyógyszereit, amit ma nem tud."
Kevesebben vannak olyan helyzetben.

"A nagyon magas ÁFÁ-t ők is fizetik."
Alacsonyabb most az afa, mint amikor Orban megkapta a kormanyrudat, bezzeg a szocik...

""Szerinted mi lenne, ha epp a legkepzettebbek/nyelvet beszelok/diplomasok fizeteset vagnak meg 70-80-100 ezerrel?"
Ki tenne ilyet?"

Tegyunk igazsagot, fizessenek a gazdagok!

"Most pontosan ez zajlik. Mennek is külföldre rendesen. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, én sem jöttem volna haza annak idején."

Ez nem igaz. De tegyuk fel, hogy megis. Akkor az a megoldas, hogy uldozzunk el meg tobbet?

Attilajukkaja 2017.05.18. 12:16:49

@Zsoltbacsi:
Most sajnos nincs időm válaszolni, mert el kell mennem. De holnap visszatérek a témára.

Attilajukkaja 2017.05.19. 10:32:39

@Zsoltbacsi:
"Kivettek a munkaadoi jarulekot (3%) a tobbi maradt, csak csokkentettek a szazalekot. "
Aha. Köszi az infót. Szóval a munkaadói 3% ilyen sok pénzt jelent?

"Nem azt mondtam, hogy gazdagok voltak, hanem hogy a hatalom gazdagnak tartottak oket."
Igen, de értem. De ezt miből következteted?

" En 2006ban kezdtem el dolgozni hatalmas brutto 220ert, es naponta megkaptam, hogy gazdag vagyok. "
A hatalomtól?

"Ugye a felso kulcsot elvileg a "gazdagok" fizetik, 10 eve brutto 160 volt az atlagfizetes, es 125nel jott be a felso kulcs..."
Az adórendszer lépcsőzetes volt. Hogy helyes volt-e a 125E FT feletti jövedelemre kivetni a legfelső kulcsot, azt nem tudom. nem értek hozzá.

"Vagy peldaul a bokros csomagnal meg akartak vonni a csaladi potlekot a "gazdagoktol", es vegul a minimalber duplaja lett a hatar. Tehat ez olyan, mintha ma 170 lenne. "
Meg akarták vonni vagy megvonták?

"Es ez csak 2 pelda, hogy ha a szocik es a tobbi libbant elkezd a gazdagokrol beszelni, akkor mar az atlagfizetes is beleesik..."
Először is a szocik és a "libbantak" nem ugyanaz. Olyan kifejezéseket használsz, amilyeneket a másik oldalról sérelmesnek találsz. Másodsor, ami akkor volt, az történelem. A nézetek és az álláspontok idővel változhatnak, alkalmazkodnak az adott belföldi és nemzetközi körülményekhez. A példáért megint nem kell messzire menned.

"Ez is, meg hogy menet kozben se csereljek le fiatalabbra. "
Ez legfeljebb az államilag (FIDESZ) támogatott cégeknél érvénysül, egy profitorientált cégnél fel sem merül, hogy az alkalmazottak korát nézzék.

", Kb 2010 ota ugyanezt mondjak, nem a mostani kampanyban kezdtek el. "
Erről van szó. Folyamatosan ugyanazt mondják, aztán az ellenkezőjét teszik. És egy csomóan vagy azt sem tudják, mit mondtak 2010 előtt, vagy nem érdekli őket. Mert lefoglalják őket a migrácsozással , a brüsszeli kamu támadásokkal, ... na meg a Sorossal.

""De legalább meg tudja venni a gyógyszereit, amit ma nem tud."
Kevesebben vannak olyan helyzetben. "
Sokkal, de sokkal többen.

"Alacsonyabb most az afa, mint amikor Orban megkapta a kormanyrudat, bezzeg a szocik..."
Gyurcsány emelte meg a 20%-os ÁFÁ-t 25-re. Hatalmas volt a felzúdulás, nem csak a lakosság l, hanem a Fidesz részéről is. Aztán a Fidesz 2012-ben ezt felemelte 27%-ra, ami világcsúcsnak számít, mert sehol máshol nincs ilyen magas ÁFA.
Hogy a disznó tőkehúsnak egy éve levitték az ÁFÁ-ját, sajnos nem sok vizet zavar az összképben, mert más termékekre viszont különadót vetettek ki.

"Tegyunk igazsagot, fizessenek a gazdagok! "
És ki számít gazdagnak?

"Ez nem igaz. De tegyuk fel, hogy megis. Akkor az a megoldas, hogy uldozzunk el meg tobbet?"
Mi nem igaz? Hogy a képzett fiatalok jelenleg nem nálunk képzelik el a jövőjüket? Vagy mi?
Szerintem a fiatalokat nem csak a magas fizetéssel lehet megfogni. Nagyon fontos a jövőkép és a munkakörülmények alakítása is. Persze az EU fizetésekhez csak közelítő jövedelem is fontos lenne, de legtöbbünknél nem ez az egyetlen szempont. A család, a megbízható jövőkép, a jó munkahelyi körülmények, a bizalom, a szakmai, nem politikai alapon való érvényesülés és a tisztességes bánásmód például ilyenek lennének. Ez Gyurcsány alatt sem volt meg, most meg PLÁNE nincs meg.
index.hu/gazdasag/2017/05/13/jol_megszivatta_az_allam_a_hazacsabitott_fiatalokat/

De nem akarok én veled parttalan vitába keveredni, mert nem ez volt a célom. Tudni akartam, ki miért lelkesedik a Fideszért. Te voltál az egyetlen, aki válaszolt. Köszönöm. Valamiért te sem itthon élsz és nem jöttél haza a Fidesz hívó szavára, de nem firtatom, hogy miért nem. Számomra a válaszodból az jött le, hogy szerinted Orbán a helyes úton vezeti Magyarországot, mert nem a többséggel foglalkozik, hanem ki akar alakítani egy új magyar elitet, új nábobokat, akik ugyan nem túl iskolázottak, de hűségesek hozzá. Gondolom, ezek után neked az is tetszik, hogy az országunkat egyre inkább izolálja a fejlett nyugattól (Európától, USA-tól stb.) és a keleti diktatúrák felé nyit. Nem tudom, ez pontosan hová vezet, de te ezért állsz ki a Fidesz mellett.

6.Lenin 2017.05.19. 11:17:06

@Attilajukkaja:

"De nem akarok én veled parttalan vitába keveredni, mert nem ez volt a célom. Tudni akartam, ki miért lelkesedik a Fideszért. "

Csak rájöttél, hogy ez parttalan vitákat eredményezhet csak.

Miért a piros a kedvenc színe valakinek, másoknak meg a zöld?
Miért kedveli valaki a kövér nőket, mások meg a soványakat?

miért kedveli valaki a DK-t, mások meg a sok száz közül valamelyik másikat?
Miért hisz valaki Istenben, mások meg nem, vagy másban?
Miért lesz valaki sorozatgyilkos, a másik meg terézanyu?

Érdekes kérdések önmagukban, de erről vitázni, pláne esetleg olyan szándékkal, hogy meggyőzd a hite értelmetlenségéről a másik felet? Ha megértenéd, akkor neked kellene hitet váltani. Azért hiszel másban, mert.....miért is?
Kíváncsi voltam mikor jön el ez a pillanat, hogy értelmetlennek /parttalannak találod a vitát. Szólj a poszt írójának is, hogy rossz volt a kérdés.
Valószínűleg sokan ezért nem is válaszoltak, én pl ezért nem mentem bele. ezt nem így kell(ene) tisztázni.
Hiszen az természetes, hogy amennyiben te másban hiszel, nem fogod elfogadni a másik érvelését, legfeljebb úgy teszel 1 idő után, mintha, de nem.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 11:27:09

@Attilajukkaja:

Mar bocs, de te akarsz szamokrol beszelni, amikor meg a legalapabb osszefuggeseket se latod at? Rogton az elso pontod ordit errol

Itt van, amit irtam:

"Kivettek a munkaadoi jarulekot (3%) a tobbi maradt, csak csokkentettek a szazalekot. "

Erre a reakciod:

Aha. Köszi az infót. Szóval a munkaadói 3% ilyen sok pénzt jelent?"

Leirok neked 2 pontot, es abbol csak az elsot vetted eszre. meg egyszer, csak neked: nem csak eltoroltek adotetelt, hanem a meglevot CSOKKENTETTEK is.

"" En 2006ban kezdtem el dolgozni hatalmas brutto 220ert, es naponta megkaptam, hogy gazdag vagyok. "
A hatalomtól?"

Igen

""Vagy peldaul a bokros csomagnal meg akartak vonni a csaladi potlekot a "gazdagoktol", es vegul a minimalber duplaja lett a hatar. Tehat ez olyan, mintha ma 170 lenne. "
Meg akarták vonni vagy megvonták?"

Megszavazta a parlament, aztan az alkotmanybirosag elkaszalta. Tehat vegul nem vezettek be, de nem rajtuk mulott. De nem is ezert hoztam szoba, hanem amiatt, hogy bizonyitsam, hogy kiket tekintenek ok "gazdagnak"

"egy profitorientált cégnél fel sem merül, hogy az alkalmazottak korát nézzék."

Barcsak igy lenne.... De ha igazad lenne, akkor kb ugyanolyan esellyel tudnanak elhelyezkedni az otvenesek mint a huszasok/harmincasok. Mondom nem csodaszer, de legalabb most a munkaltato valamennyire motivalva van (tobb marad a zsebeben) ha 2 egyforma vegzettsegu/alkalmas jeloltbol az otvenest veszi fel, nem pedig a fiatalt.

"Kevesebben vannak olyan helyzetben. "
Sokkal, de sokkal többen.
"

Tudom, a 4 millio ehezo....

"Gyurcsány emelte meg a 20%-os ÁFÁ-t 25-re. "

Tenyleg nem ertem en se, minek levelezek veled. Te allitod, hogy en vagyok a szemellenzos, es nem latom, mi van az orszagban. Ehhez kepest ilyen egbekialto baromsagokat irsz, mar bocsanat.
Tajekoztatasul kozlom, hogy az afa 20rol 25re 2009 julius elsejevel lett felemelve, ekkor mar honapok ota a Bajnai volt... (tobbek kozott ezert is mondott le a gyurcsany, mert nem o akarta/merte vegrehajtani a megszoritocsomagot)

A tobbire azert nem reagalok, mert sut roluk a demagogia+ vannak kerdesek, amik alol midig kibujtok (igen Te is).

Osszegzeskent: En sosem allitottam hogy a fidesz tokeletes, es 18ban se szerelembol fogok ra szavazni. Viszont abban biztos vagyok, hogy a JELENLEGI konkurencianal nagysagrendekkel jobb

Attilajukkaja 2017.05.19. 11:52:46

@Zsoltbacsi:
"Mar bocs, de te akarsz szamokrol beszelni, amikor meg a legalapabb osszefuggeseket se latod at? Rogton az elso pontod ordit errol"
Az biztos, hogy nem látom át a munkaadói járulékok csökkentésének folyamatát, ezért is kérdeztem rá. Abból, amit írtál az én kis csökevényes agyamnak az jött le, amit visszajeleztem. Sajnálom, hogy ez ennyire felháborít.

Itt van, amit irtam:

"Leirok neked 2 pontot, es abbol csak az elsot vetted eszre. meg egyszer, csak neked: nem csak eltoroltek adotetelt, hanem a meglevot CSOKKENTETTEK is."
Hogy az szja-t egyenlően 15%-ra csökkentették, az tudom és erről soha nem is kérdeztelek. Elejétől fogva azt kérdezem, hogy a munkaakdói járulék mlért csökkent ekkorát. Sajnálom, hogy számodra ez még mindig nem világos.

"A hatalomtól?"

Igen"
És ezt a sávos adórendszerből szűrted le? Az én fizetésem egy része is beleesett a legfelső adósávba, de soha nem gondoltam arra, - és senki nem is mondta nekem, - hogy gazdag lennék. Legfőképp nem bélyegzett meg ezért.

"Megszavazta a parlament, aztan az alkotmanybirosag elkaszalta. Tehat vegul nem vezettek be, de nem rajtuk mulott."
Mert akkor ég volt pártatlan Alkotmánybíróság. Szóval nem vezették be.

"De nem is ezert hoztam szoba, hanem amiatt, hogy bizonyitsam, hogy kiket tekintenek ok "gazdagnak""
????? A kettőnek mi köze egymáshoz?

"De ha igazad lenne, akkor kb ugyanolyan esellyel tudnanak elhelyezkedni az otvenesek mint a huszasok/harmincasok."
A húszasoknak mindig és mindenhol könnyebb elhelyezkedniük, mint az ötveneseknek, mert mások a kritériumok. Én 53 éves nőként kerestem magamnak itthon új állást és nem volt gond az elhelyezkedés. Nem a törvények miatt, hanem mert több helyen is kerestek olyan képesítésű munkaerőt, mint amilyen nekem van.

"Mondom nem csodaszer, de legalabb most a munkaltato valamennyire motivalva van (tobb marad a zsebeben) ha 2 egyforma vegzettsegu/alkalmas jeloltbol az otvenest veszi fel, nem pedig a fiatalt."
Ha nem számít a szakmai tudás, akkor persze igazad van!

"Gyurcsány emelte meg a 20%-os ÁFÁ-t 25-re. "

Tenyleg nem ertem en se, minek levelezek veled. Te allitod, hogy en vagyok a szemellenzos, es nem latom, mi van az orszagban. Ehhez kepest ilyen egbekialto baromsagokat irsz, mar bocsanat. "
Mi van? Mi az, amin megint ennyire felháborodtál?

"az afa 20rol 25re 2009 julius elsejevel lett felemelve, ekkor mar honapok ota a Bajnai volt... (tobbek kozott ezert is mondott le a gyurcsany, mert nem o akarta/merte vegrehajtani a megszoritocsomagot)"
OK. Akkor Bajnai volt. Min változtat ez? A lényeg, hogy nem igaz, hogy a Fidesz a legmagasabb ÁFÁ-val vette át a gazdaságot, ahogyan állítottad.

"A tobbire azert nem reagalok, mert sut roluk a demagogia+ vannak kerdesek, amik alol midig kibujtok (igen Te is). "
??? Látom, elvesztetted a türelmedet. Sajnálom.
Köszönöm az eddigi válaszaidat is. Sokat tanultam belőlük!!!

Barbaarb 2017.05.19. 12:01:12

@Tibi !:

Tudod cáfolni? Vagy csak a hazug személyeskedés megy?

Attilajukkaja 2017.05.19. 12:09:20

@6.Lenin:
"Csak rájöttél, hogy ez parttalan vitákat eredményezhet csak."
Valahol igen. :o)

"Miért a piros a kedvenc színe valakinek, másoknak meg a zöld?
Miért kedveli valaki a kövér nőket, mások meg a soványakat?"
Tényleg minden ennyire csak az érzelmeken múlik. A ráció sehol sincs?

"miért kedveli valaki a DK-t, mások meg a sok száz közül valamelyik másikat?
Miért hisz valaki Istenben, mások meg nem, vagy másban?
Miért lesz valaki sorozatgyilkos, a másik meg terézanyu?"
Nyilván közrejátszik a nevelkedés, a szocializálódás, a családi háttér. De a meggyőződések néha változhatnak, főleg, ha valaki sokat olvas, tanul. Másképp a mélyen vallásos családokból sem jöttek volna ateista gyerekek, a jóravaló családok sem termeltek volna ki sorozatgyilkosokat.
De én nem is akartam ilyen filozófiai, pszichikai mélységekbe lemenni. Csupán arra voltam kíváncsi, hogy egyesek miért ragaszkodnak annyira a Fideszhez, hogy készek lennének 2018-ban is rájuk szavazni. Erre érkezett egy válasz, aminek örülök. Igaz, abban reménykedtem, hogy többen is elmondják majd, de valamiért nem akarták.

"Érdekes kérdések önmagukban, de erről vitázni, pláne esetleg olyan szándékkal, hogy meggyőzd a hite értelmetlenségéről a másik felet?"
Igazad van. Ezért is zártam le a dolgot. És nem akartam senkit meggyőzni semmiről. Kérdéseket tettem fel és elmondtam, ha valahol nem értettem egyet.

"Ha megértenéd, akkor neked kellene hitet váltani. Azért hiszel másban, mert.....miért is?"
Nem a hiteteket kérdőjelezem meg, csak a tényeket. A poszt címe pedig az, hogy Aki a Fideszben hisz, az miben hisz?. Erre nem kaptam választ, hát rákérdeztem.

"Kíváncsi voltam mikor jön el ez a pillanat, hogy értelmetlennek /parttalannak találod a vitát."
Akkor, amikor váalaszadásból vitába ment át a dolog.

" Szólj a poszt írójának is, hogy rossz volt a kérdés."
Azt hiszem, már megtettem azzal, hogy rákérdeztem a kérdésére.

"Valószínűleg sokan ezért nem is válaszoltak, én pl ezért nem mentem bele. ezt nem így kell(ene) tisztázni. "
OK. Hanem hogyan? Engem tényleg érdekelne, hogy ki miért lelkesedik ennyire Orbánért.

"Hiszen az természetes, hogy amennyiben te másban hiszel, nem fogod elfogadni a másik érvelését, legfeljebb úgy teszel 1 idő után, mintha, de nem."
Erre ne vegyél mérget. Csak támaszd alá tényekkel is a válaszodat. :o)

6.Lenin 2017.05.19. 12:57:32

@Attilajukkaja:

Talán úgy kellett volna feltenni a kérdést, hogy miért támogatják a Fideszt többen , és miért nem az ellenzéket? Talán akkor érdemes lenne a válaszadás is.
De...azt írod olvasgatni kell...kezdésnek...

index.hu/tudomany/2013/02/20/politikai_nezetekkel_szuletunk/
www.bokorportal.hu/eloadasok/kovacs_laszlo_zsigeri_politika.pdf
stb.
"Csak támaszd alá tényekkel is a válaszodat. :o) "
Na, persze. Olvasom ezeket a blogokat, aztán 1x csak elismerem, hogy megváltoztattam a hitemet, amiért eddig itt küzdöttem. Ezért zártak ki már a B1-ről is, meg a többi "demokratikus" blogról. Naná, hogy elfogadják a más véleményt, és hitet váltanak.
Vicces lenne.

Mellesleg engem is érdekel, hogy miért is lesz valaki sorozatgyilkos, a másik terézanyu. Megpróbálom az itt megjelent véleményekből kihámozni, ki melyikhez áll(hat) közelebb.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 13:05:32

@Attilajukkaja:

""De nem is ezert hoztam szoba, hanem amiatt, hogy bizonyitsam, hogy kiket tekintenek ok "gazdagnak""
????? A kettőnek mi köze egymáshoz?"

Onnan indult el a beszelgetes, hogy ki a gazdag. En hoztam neked 2 peldat, hogy amikor a szocik+csatolt reszei arrol beszelnek, hogy "fizessenek a gazdagok", akkor valojaban kikre is gondolnak. Koszonom szepen, nem szeretnem harmadszorra is megtapasztalni! (mondjuk ez nem teljesen igaz, mert a Bokros csomagnal meg gimnazista voltam, de remelem erted mire gondolok)

Ettol meg nem vagyok progressziv adozas ellenes, de meggyozodesem hogy a mszp+szdsz amokfutashoz kepest a mostani hatarozott elorelepes.

"A húszasoknak mindig és mindenhol könnyebb elhelyezkedniük, mint az ötveneseknek, mert mások a kritériumok."
Ebben igazad van. De ez akkor azt jelenti, hogy semmit se tegyunk ellene? Ugye az egesz blogpostnak az a cime, ki hisz a fideszben. PEldaul ez az intezkedes egy nagyon szeles retegnek kedvez, ugyanis a Ratko korszak epp mostanaban all nyugdij elott. (csak hogy mas peldat is hozzak, ne mindig a sajatomat)

"Ha nem számít a szakmai tudás, akkor persze igazad van!"

A legtobb munkahoz nem kell specialis szaktudas, erettsegivel siman elvegezheto: banktisztviselo, hivatali ugyintezo, penztaros...

"OK. Akkor Bajnai volt. Min változtat ez? A lényeg, hogy nem igaz, hogy a Fidesz a legmagasabb ÁFÁ-val vette át a gazdaságot, ahogyan állítottad."

Nem ezt allitottam. Azt allitottam, hogy most alacsonyabb az atlagos afa, mint 2010ben. Mellesleg azt szeretitek elfelejteni, hogy Orban 2002ben mennyivel adta at!
Es nemcsak a tokehus afaja csokkent, hanem rengeteg egyeb dolognak, csak azt nem "szokas" megemliteni: gyogyszerek, fogaszat, konyv, tavho, gabona/liszt....

Tehat: egyik kormany emelt 7 szazalekot (18 ->25) + megszuntette a kedvezmenyes kulcsot (osszes elelmiszer+kozszolgaltatasok)
A masik kormany meg emelt 2 szazalekot, viszont folyamatosan csokkenti vissza.
Nagyon szemellenzosnek kell lenni ahhoz, hogy valakinek az elso verzio legyen a szimpatikusabb...

Egy valamire meg nem reagaltam a 3-mal ezelotti irasodbol:

"Hogy a disznó tőkehúsnak egy éve levitték az ÁFÁ-ját, sajnos nem sok vizet zavar az összképben, mert más termékekre viszont különadót vetettek ki."

Engem peldaul nem erintenek a kulonadok, es nem azert mert nem magyarorszagon elek. Ugyanis ez is az ellenzek demagogiaja. Csak ott vetettek ki kulonadokat, ahol nagy a verseny a piaci szereplok kozott, es nehez atharitani.
Ilyen peldaul a mobilszolgaltatok, remelem nem akarod bemeselni nekem, hogy most dragabb telefonalni, mint 2010ben?!
Vagy ilyen a bankszektpr: egy google keresessel rengeteg dijcsomagot lehet talalni, ahol a bank atvallalja a tranzakcios adot.
Hiperek: itt se erezheto az inflacio.

Attilajukkaja 2017.05.19. 13:49:26

@Zsoltbacsi:
"Onnan indult el a beszelgetes, hogy ki a gazdag. "
Nem innen indult, de kétségtelen, hogy felhoztad a témát.

"En hoztam neked 2 peldat, hogy amikor a szocik+csatolt reszei arrol beszelnek, hogy "fizessenek a gazdagok", akkor valojaban kikre is gondolnak."
Soha senki nem mondta, hogy aki a felső adósávba került annak idején, az gazdag. Ez csak a te interpretációd. Ráadásul ez már a múlté. Nem tudom, a következő érában mit gondolnak erről a szocik. Te tudod?

"Ettol meg nem vagyok progressziv adozas ellenes, de meggyozodesem hogy a mszp+szdsz amokfutashoz kepest a mostani hatarozott elorelepes. "

Nem tudom. Talán az lenne a célszerű, ha megmaradna a sávos adókötelezettség, csak az értékhatárokat tolnák feljebb. Persze ehhez megfelelő béreket is biztosítani kellene.

"A húszasoknak mindig és mindenhol könnyebb elhelyezkedniük, mint az ötveneseknek, mert mások a kritériumok."

" akkor azt jelenti, hogy semmit se tegyunk ellene? Ugye az egesz blogpostnak az a cime, ki hisz a fideszben. PEldaul ez az intezkedes egy nagyon szeles retegnek kedvez, ugyanis a Ratko korszak epp mostanaban all nyugdij elott. (csak hogy mas peldat is hozzak, ne mindig a sajatomat)"

Persze, hogy kell tenni azért, hogy az idősebb generáció is munkához jusson. Pl. nem kirúgni mindenkit, aki elérte a korhatárt. Erre Varga Mihály is rájött, és most vissza is sírja az egykori képzett dolgozókat, akik értettek is ahhoz, amit csináltak. A lényeg, hogy ne csupán politikai alapon történjenek a munkavállalási lehetőségek. Ez most még elképzelhetetlen!

"A legtobb munkahoz nem kell specialis szaktudas, erettsegivel siman elvegezheto: banktisztviselo, hivatali ugyintezo, penztaros..."
Vagyis kell. Egy kirúgott újságíró például nem mehet el hidegkonyhai pultosnak. Csak ha befizet és elvégez egy tanfolyamot.

"Nem ezt allitottam. Azt allitottam, hogy most alacsonyabb az atlagos afa, mint 2010ben."
Idézlek:
"Alacsonyabb most az afa, mint amikor Orban megkapta a kormanyrudat."
Tényleg? Azok után is, hogy Orbán felemelte 27%-ra?

"Mellesleg azt szeretitek elfelejteni, hogy Orban 2002ben mennyivel adta at! "
Én nem felejtettem el. Azt sem, hogy 2009 környékén volt egy világgazdasági bezuhanás.

"Es nemcsak a tokehus afaja csokkent, hanem rengeteg egyeb dolognak, csak azt nem "szokas" megemliteni: gyogyszerek, fogaszat, konyv, tavho, gabona/liszt...."
Mennyivel? Van ehhez link?

"A masik kormany meg emelt 2 szazalekot, viszont folyamatosan csokkenti vissza. "
Mit csökkent vissza? Az szja-t? És ez a lakosság hány százalékát is érinti?

"Nagyon szemellenzosnek kell lenni ahhoz, hogy valakinek az elso verzio legyen a szimpatikusabb..."
Az általad felsorolt verziók már a múlté. Egyik rosszabb, mint a másik.

"Engem peldaul nem erintenek a kulonadok, es nem azert mert nem magyarorszagon elek. Ugyanis ez is az ellenzek demagogiaja. Csak ott vetettek ki kulonadokat, ahol nagy a verseny a piaci szereplok kozott, es nehez atharitani. "
Persze. Nyilván csak ott.

" egy google keresessel rengeteg dijcsomagot lehet talalni, ahol a bank atvallalja a tranzakcios adot.
Hiperek: itt se erezheto az inflacio."
Ehhez sajnos nem tudok hozzászólni, de elhiszem neked. Azt viszont nem, hogy ez is Orbán áldásos tevékenységének köszönhető.

Ismétlem, nem akarok belemenni ilyen vitákba, mert nem ez volt a célom.
Még egyszer köszönöm, hogy komolyan vetted a kérdésemet. :o)

Attilajukkaja 2017.05.19. 14:00:55

@6.Lenin:
"Talán úgy kellett volna feltenni a kérdést, hogy miért támogatják a Fideszt többen , és miért nem az ellenzéket? Talán akkor érdemes lenne a válaszadás is."
Köszönöm a tanácsot. De azt tudom, hogy miért nem az ellenzéket támogatják.

A linket is köszönöm. :o)

"Na, persze. Olvasom ezeket a blogokat, aztán 1x csak elismerem, hogy megváltoztattam a hitemet, amiért eddig itt küzdöttem."
Nem. Nem a hitemet fogja megváltoztatni az, ha tisztábban látok.
Egyszerűen csak meg akarom érteni azt, amit magamtól nem értek. Meg akarom érteni, hogy Magyarországon az emberek kb. 1/3-a miért van úgy oda Orbánért. Nem provokálok, nem szemétkedek senkivel, csak kérdezek. A te válaszod a kérdésemre, hogy minek is válaszolnál, úgyis felesleges. Ilyen hozzáállásból mit szűrhetek le?

"Ezért zártak ki már a B1-ről is, meg a többi "demokratikus" blogról. Naná, hogy elfogadják a más véleményt, és hitet váltanak."
Sajnálom, ha ez történt, ... de ehhez nekem mi közöm?

"Mellesleg engem is érdekel, hogy miért is lesz valaki sorozatgyilkos, a másik terézanyu. Megpróbálom az itt megjelent véleményekből kihámozni, ki melyikhez áll(hat) közelebb."
Talán nem itt kellene ezekre a kérdésekre keresned a választ, hanem a sorozatgyilkosoknál és terézanyuknál.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 14:17:45

@Attilajukkaja:

"Soha senki nem mondta, hogy aki a felső adósávba került annak idején, az gazdag. Ez csak a te interpretációd. Ráadásul ez már a múlté. Nem tudom, a következő érában mit gondolnak erről a szocik. Te tudod?"
1: dehogynem, a felso kulcsrol vegig ugy beszeltek mint a gazdagok adoja. Ezenkivul a bokros csomagnal is kimondtak, hogy a gazdagoktol veszik el.
2: nem vagyok jos, de en inkabb hiszek a tortenelmi tapasztalatoknak, mint az igereteknek. Ezek pedig eddigi 3 ciklusukban bizonyitottak, hogy szocik= kozeposztaly (akik amugy is eltartjak az egesz rendszert) halalraadoztatasa+az orszag kiarusitasa (privatizacio)+hatalmas adossaghegyek

"Talán az lenne a célszerű, ha megmaradna a sávos adókötelezettség, csak az értékhatárokat tolnák feljebb. Persze ehhez megfelelő béreket is biztosítani kellene."

Mindket ponttal egyetertek!

"Vagyis kell. Egy kirúgott újságíró például nem mehet el hidegkonyhai pultosnak. Csak ha befizet és elvégez egy tanfolyamot."

Tudtam, hogy valami egzotikus foglalkozast fogsz felhozni, amibol egyreszt csak nehanyszaz/max nehanyezer van orszagosan, masreszt tapasztalatot es ratermettseget igenyel. Miert nem azokrol beszelsz, akiknek a munkajat meg lehet tanulni nehany nap-het alatt? Mint irtam, peldaul a bolti elado.
Remelem nem kerdojelezed meg, hogy tobb100x annyi van belole, mint ujsagirobol?!

"Én nem felejtettem el. Azt sem, hogy 2009 környékén volt egy világgazdasági bezuhanás."

Imadom, amikor a DKsok (nem feltetlen Te) mindig minden elkurassal kapcsolatban erre hivatkoznak. De ha mar szobahoztad: legyszives mondj meg egy orszagot a regiobol, vagy barhonnan europabol, ahol afat emeltek a valsag kapcsan? (mondjuk 1-2% felett) Nincs ilyen!
Ezek a mentegetozesek mindig azt sugalljak, mintha csak nalunk lett volna valsag, mindenki mast kikerultek volna.

""Es nemcsak a tokehus afaja csokkent, hanem rengeteg egyeb dolognak, csak azt nem "szokas" megemliteni: gyogyszerek, fogaszat, konyv, tavho, gabona/liszt...."
Mennyivel? Van ehhez link?"

Bocs, de nem fogom elokeresni, hogy melyik-miota, de itt talalod a hatalyos termekeket (2.-5.oldal):

www.nav.gov.hu/data/cms434536/Tajekoztato___Afa_kulcsok_es_adomentes_tevekenysegek_2017._januar_1_jet_l.pdf

Ezek tobbsege 2010ben 25 szazalekkal adozott.

""A masik kormany meg emelt 2 szazalekot, viszont folyamatosan csokkenti vissza. "
Mit csökkent vissza? Az szja-t? És ez a lakosság hány százalékát is érinti?"

Miert ertetlenkedsz???? Hogy jon ide az szja? Az afarol volt szo!
Meg egyszer:

A "demokratak" emeltek 7 szazalekot, es eltoroltek a kedvezmenyes kulcsot, ami az elelmiszerekre es a kozmuvekre vonatkozott. A fidesz 2 szazalekot emelt (3,5x kevesebbet!) es visszahozta a kedvezmenyes AFA nem szja!!!! kulcsot, es folyamatosan boviti a beletartozo termekek koret! Persz akkori a kurva anyjukat, ertelek en!

" Azt viszont nem, hogy ez is Orbán áldásos tevékenységének köszönhető."

Ez tobbek kozott a kulonbseg a 2 kormany kozott. Mindketto volt anyagilag szarban (most mindegy, miert):

az egyik eltorolte a 13. nyugdijat + megszoritott + adot es afat emelt. A masik meg igyekezett ugy megfejni a multikat, hogy minel kevesebb eselyuk legyen atharitani. (es konkret peldakkal bizonyitottam is, hogy sikerult)
Ezt csak azert hoztam fel, mert nem ismerjuk a jovot, nem lehet tudni mi lesz 2-5-10 ev mulva. De ha valami gebasz beut, es veletlen epp a szocik+csatolt reszeik lesznek hatalmon, akkor garantaltan a kisemberen fogjak behajtani, ezt lattuk a 2006-2009 kozotti idoszakban illetve a bokros csomagnal is. En erre nem vagyok kivancsi!

6.Lenin 2017.05.19. 14:20:33

@Attilajukkaja:

"Talán nem itt kellene ezekre a kérdésekre keresned a választ, hanem a sorozatgyilkosoknál és terézanyuknál. "

Miért? Miből/kiből lesz a cserebogár?

Ha tudod a választ, hogy miért nem az ellenzéket támogatják többen, akkor milyen választ keresel?

Valószínűleg minden ember már érdekből támogatja a Fideszt, de ezért nem kell feltétlenül "hinni" is bennük. Nyilván vannak racionális érvek is.

Mindenféle kozmetikázott adatok egymás fejéhez hajigálása mennyivel visz előrébb a kérdés tisztázásában?

Megkérdezik a véleményed, aztán, ha nem egyezik, kizárnak. Miért? Mert nem azért kérdezi, hogy esetleg mérlegeljék, kinek is lehet igaza. Ez is a hatalomért folyó harc része.

Az igazságért és a fél királyságért általában a legkisebb fiúk küzdenek a sárkánnyal, néha győznek is, bár lehet jobban járnának a sárkánnyal, mint a király lányával. Lehet, hogy ő a veszedelmesebb sárkány. Lakva ismerjük meg egymást. Meg késő bánat...

Attilajukkaja 2017.05.19. 14:21:52

@Zsoltbacsi:
Köszönöm a válaszodat. Mostanra már mindent értek. :o)
Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy a bolti eladónak is kell végzettség.
Mindent jót !

Attilajukkaja 2017.05.19. 14:30:19

@6.Lenin:
"Ha tudod a választ, hogy miért nem az ellenzéket támogatják többen, akkor milyen választ keresel?"
Ha jól értem, akkor te úgy gondolod, hogy aki nem az ellenzékre szavaz, az egyértelműen a Fideszre fog? Teljes meggyőződésből?

"Valószínűleg minden ember már érdekből támogatja a Fideszt, de ezért nem kell feltétlenül "hinni" is bennük."
Én is erre gyanakszom.

" Mindenféle kozmetikázott adatok egymás fejéhez hajigálása mennyivel visz előrébb a kérdés tisztázásában?"
Nyilván semennyire. De ezt miért tőlem kérdezed? Ja, mert fel mertem hozni egy vagy két nem kozmetikázott adatot?

"Megkérdezik a véleményed, aztán, ha nem egyezik, kizárnak. Miért? Mert nem azért kérdezi, hogy esetleg mérlegeljék, kinek is lehet igaza. Ez is a hatalomért folyó harc része."
Lehet. De ezt én egyáltalán nem támogatom. Hacsak nem vagy túl vulgáris vagy sértő. Azt én sem szeretem

" Lakva ismerjük meg egymást. Meg késő bánat..."
Ez igaz. :o) De előre sohasem tudhatjuk.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 14:32:42

@Attilajukkaja:

Lehet, hogy elhamarkodottan irtam a bolti eladot peldanak, itt ausztriaban se kotelezo a vegzettseg. Direkt gyorsan raneztem a startaproba, raszurtem az elado/penztaros allashirdetesekre, es az elso 10 talalat kozott egyiknel se irtak, hogy kovetelmeny, sot nehanynal direkt bele is irtak, hogy nem feltetel a kereskedelmi vegzettseg!

Szinten minden jot!

Attilajukkaja 2017.05.19. 14:39:02

@Zsoltbacsi:
"raszurtem az elado/penztaros allashirdetesekre, es az elso 10 talalat kozott egyiknel se irtak, hogy kovetelmeny, sot nehanynal direkt bele is irtak, hogy nem feltetel a kereskedelmi vegzettseg"
Köszönöm! Legalább tudom, hogy az ismerősömet átverték, amikor ezzel az indokkal küldték el az egyik kifekezetten magyar üzletláncból. :o(

Zsoltbacsi 2017.05.19. 14:44:08

@Attilajukkaja:

En se tudom, hogy mi a torveny,de nem valoszinu, hogy a hirdetesek 100 szazaleka "megoldja okosba" :)

Attilajukkaja 2017.05.19. 14:49:41

@Zsoltbacsi:
A "megoldja okosba" az egyik legnagyobb baja a magyar gazdaságnak. A fekete és a szürke gazdaság.
A unokatesóm, aki kisvállalkozó, azt mondja, ha mindent tisztán bevallana NAV-nak, seperc alatt tönkremenne. Ehhez megint nem fűzők kommentet, ... talán csak annyit, hogy ezt nem a Fidesz kormány alatt kezdte el mondani.

6.Lenin 2017.05.19. 14:54:31

@Attilajukkaja:

Nem úgy értettem, de, ha egy állítólag rosszul kormányzó párt támogatottsága magasabb, mint az ellenzéké, ráadásul a választások előtt néhány hónappal is, akkor a választ valahol máshol kell keresni, mint, hogy mit is imádhatnak bennük.

"Valószínűleg minden ember már érdekből támogatja a Fideszt,"
Ezt elírtam... Valószínűleg minden ember MÁS érdekből támogatja a Fideszt...lett volna eredetileg
Tudtam, hogy reagálni fox erre, gondoltam ráérek utána is javítani.

Meg lennék lepve, ha bármelyik oldalról is legyen szó, nem kozmetikázott adatokkal operálna.

Amiről eddig nem volt még szó, az ilyen kérdések (poszt, és a tiéd is)lehet egy ügyes trükk is, nem a tisztázása a kérdésnek, hanem legyen alkalom kiforgatni a lehetséges válaszokat, ezzel bizonyítva az egyedüli, általunk tett kinyilatkoztatásokat.
Mind1.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 14:58:47

@Attilajukkaja:

Igazad van, de akkor erre az a megoldas, hogy peldaul tegyuk megint adomentesse a minimalbert? Mert akkor ez volt a hatasa, sokkal jobban erdekelt volt a munkaltato, hogy boritekba adja a fizetest, mint most. Amugy itt ausztriaban ugyanugy megy az ugyeskedes, en is kisegitek neha egy kis mellekesert, amit zsebbol fizetnek. A nagypolitikaban meg teljesen nyiltan megy, kb ugy, mint nalunk volt a 70/30, csak itt bevallottan

Attilajukkaja 2017.05.19. 15:07:50

@Zsoltbacsi:
"Igazad van"
Huha! :o)

"akkor erre az a megoldas, hogy peldaul tegyuk megint adomentesse a minimalbert?"
Nem tudom, de nem hiszem. Feltéve, ha a minimálbér elég magas.

"Mert akkor ez volt a hatasa"
Megint csak azt tudom mantrázni, hogy elhiszem, amit mondasz, de azóta picit változott a világ. Ugye te is észrevetted?

"sokkal jobban erdekelt volt a munkaltato, hogy boritekba adja a fizetest, mint most."
Nem ezt látom. Nagyon, nagyon nem! Bocsi, de személyes tapasztalataim alapján mondom, amit mondok.

"Amugy itt ausztriaban ugyanugy megy az ugyeskedes, en is kisegitek neha egy kis mellekesert, amit zsebbol fizetnek. A nagypolitikaban meg teljesen nyiltan megy, kb ugy, mint nalunk volt a 70/30, csak itt bevallottan"
Én örülnék annak, ha nálunk valaha is leszorulna a korrupció az osztrák szintre. :o)

Attilajukkaja 2017.05.19. 15:17:25

"Valószínűleg minden ember már érdekből támogatja a Fideszt,"
Ezt elírtam... Valószínűleg minden ember MÁS érdekből támogatja a Fideszt...lett volna eredetileg" Szerintem így is, úgy is igaz, amit írtál.

"Tudtam, hogy reagálni fox erre, gondoltam ráérek utána is javítani."
Hja! :o))) Kis hatásvadász!

"Meg lennék lepve, ha bármelyik oldalról is legyen szó, nem kozmetikázott adatokkal operálna."
Én azt írtam, hogy a Fidesz 2012. január 1.-től vezette be a 27%-os ÁFÁ-t. Na ezt próbáld meg kozmetikázni!

"Amiről eddig nem volt még szó, az ilyen kérdések (poszt, és a tiéd is)lehet egy ügyes trükk is, nem a tisztázása a kérdésnek, hanem legyen alkalom kiforgatni a lehetséges válaszokat, ezzel bizonyítva az egyedüli, általunk tett kinyilatkoztatásokat."
Ez is egy verzió. Engem személy szerint bánt, de nem lehetetlen. Innen már csak egy ugrás, hogy ha valaki rákérdez, hány millió dollárt is kapok ezért a Sorostól. Jelentem, annyit, hogy ma hétvégén is sushiban és sashimiben fog fürdeni az egész családom! Meg kaviárban. :o(
Mind1.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 15:19:48

@Attilajukkaja:

""sokkal jobban erdekelt volt a munkaltato, hogy boritekba adja a fizetest, mint most."
Nem ezt látom. Nagyon, nagyon nem! Bocsi, de személyes tapasztalataim alapján mondom, amit mondok."

Ok, akkor veletlen, hogy akkoriban az alkalmazottak 60 szazaleka volt minimalberes most meg 8 ugye?
(ez a ket szam a teljes munkaidosokre vonatkozik)

Attilajukkaja 2017.05.19. 15:22:21

@6.Lenin:
Az előzőeket neked írtam. :o)
És sajnálom, hogy nem válaszoltál az eredeti kérdésemre.

Attilajukkaja 2017.05.19. 15:25:05

@Zsoltbacsi:
"Ok, akkor veletlen, hogy akkoriban az alkalmazottak 60 szazaleka volt minimalberes most meg 8 ugye?
(ez a ket szam a teljes munkaidosokre vonatkozik)"
Ugye csak viccelsz?
Vagy ezt hozta k a KSH? Tudod, az a KSH, amelyik nem hajlandó tovább követni a szegénységi adatokat Magyarországon.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 15:30:00

@Attilajukkaja:

"Vagy ezt hozta k a KSH? Tudod, az a KSH, amelyik nem hajlandó tovább követni a szegénységi adatokat Magyarországon."

1: Igen
2: Tudom hogy fajlalod, illetve inkabb letagadod, de eddig egyetlen ember van, aki BIZONYITOTTAN meghamisitotta a KSH adatait, ez pedig a Gyurcsany (trukkok szazai... de errol nektek nem kell tudni....)
3: Nem tudom, hogy hogy kerul ide a szegenysegi adat, a minimalberesek szamahoz semmi koze
4: amugy szamon tartja, csak atvettek az unios metodust, es most mashogy szamoljak/nevezik (deprivacio)

Zsoltbacsi 2017.05.19. 15:33:03

@Attilajukkaja:

De amugy nagyon szivesen hiszek neked, felteve, hogy belinkeled az unio elmarasztalo iteletet ksh ugyben. Mert gyurcsany miatt megtettek, es az unios kifizeteseket is leallitottak emiatt+ evekig ultunk emiatt a szegyenpadon. ilyen eddig tudomasom szerint a Fidesz alatt nem tortent.

Attilajukkaja 2017.05.19. 15:37:30

@Zsoltbacsi:
" Tudom hogy fajlalod, illetve inkabb letagadod, de eddig egyetlen ember van, aki BIZONYITOTTAN meghamisitotta a KSH adatait, ez pedig a Gyurcsany (trukkok szazai... de errol nektek nem kell tudni....)"
Persze. CSAK és CSAK ő tett ilyet. Milyen balga voltam, hogy ezt eddig nem láttam be.
Ezennel lezárom a beszélgetésünket, és téged nyilvánítalak ki abszolút győztesnek. Remélem, boldog vagy. Gratulálok!
Mint előzőleg is mondtam, nem szándékozom veletek vitázni, és nem is teszem.

Jó hétvégét!

Üdvözlettel,

Jukka

6.Lenin 2017.05.19. 15:43:41

@Attilajukkaja:

"Én azt írtam, hogy a Fidesz 2012. január 1.-től vezette be a 27%-os ÁFÁ-t. Na ezt próbáld meg kozmetikázni!"

Nos, pontosan az ilyesmikért tartom értelmetlennek a poszt, és a te kérdéseidet is.
Amikor egy kormány tevékenységét próbáljuk tisztázni, talán elsőként a körülményeket kellene. Mit, miért is, és hol, milyen környezetben.
Honnan indult, hová tartana, mik a lehetőségei, körülményei. Milyenek a körülmények. Külső, belső támogatottság/ támadás/ellenérdekeltség.

Egy ilyen ÁFA érték gólyafosch a levegőben.

A kozmetikázáson nem ezt értettem.
A kormány a jobb értékeket emeli ki, az ellenzék a lehető legrosszabbakat. A valóság meg talán középen, jó esetben. Minden kiemelés torzít, az érdekeknek megfelelően.

Miért támogatom még a Fideszt (esetleg 18-ban is)? Mert jelenleg nem látok jobbakat, és kinőttem a mesékből.Figyelembe véve a külső, belső lehetőségeket is.
Szerencsére nem függök (túlságosan) egyik ideológiától sem, politikai pártoktól meg végképpen nem.
Az eddigi problémáimat nagyrészt megoldottam magam is. Hinni meg főleg magamban hiszek, mi a toszért akarnék magamnak rosszat tenni?
Ha lenne jobb, azokat támogatnám, de nincs, a láthatáron sem, eddig.
Mind1.

Zsoltbacsi 2017.05.19. 15:43:41

@Attilajukkaja:

Tudtam, a szokasos libsi kettos merce:

"Mi" lebukunk disznosagokkal, jogeros birosagi elmarasztaloi itelet van ellenunk, de ez nem szamit!
Erdekes, szoci lebukott politikusnal mindig rogton jon az "artatlansag vedelme" es hasonlo szovegek, akkor miert haborodsz fel, ha valaki a mantraidra legalabb egy tenyszeru bizonyitekot ker? Valami olyasmit, ami tobb a mendemondanal...

Na mindegy... Legyen tanulsag, nem neked, hanem a tobbi olvasonak, hogy ezert tart itt a baloldal, mert olyasmikkel vadaskodik, amikben BIZONYITOTTAN sarosabb, de minimum a legnagyobb joindulattal is csak semmivel se kulonb!

Udv

Zs

Attilajukkaja 2017.05.19. 16:18:16

@Zsoltbacsi:
az "artatlansag vedelme"
Talán vélelme. :o))))

"Legyen tanulsag, nem neked, hanem a tobbi olvasonak, hogy ezert tart itt a baloldal, mert olyasmikkel vadaskodik, amikben BIZONYITOTTAN sarosabb, de minimum a legnagyobb joindulattal is csak semmivel se kulonb! "
A tanulság nem éppen ebben van, de nagyon köszönöm a segítséget. Mint mondtam, sokat tanultam belőle.

@6.Lenin:
" pontosan az ilyesmikért tartom értelmetlennek a poszt, és a te kérdéseidet is."
Értem. És köszönöm a hozzászólásodat.

"Miért támogatom még a Fideszt (esetleg 18-ban is)? Mert jelenleg nem látok jobbakat, és kinőttem a mesékből.Figyelembe véve a külső, belső lehetőségeket is."
Ez egy olyan hozzászólás, amit értékelni tudok. Eredetileg nem is vágytam többre.

"Szerencsére nem függök (túlságosan) egyik ideológiától sem, politikai pártoktól meg végképpen nem."
Elvileg én sem, de sajnos a tudományban dolgozom, ahonnan folyamatosan vonják ki a pénzeket a kormányok.

"Ha lenne jobb, azokat támogatnám, de nincs, a láthatáron sem, eddig."
Én sem látok jobbat, viszont az erkölcsi neveltetésemmel annyira szembemegy a mostani politika, hogy nem tudok az álkeresztény Fideszre szavazni.

6.Lenin 2017.05.19. 16:32:16

@Attilajukkaja:

"nem tudok az álkeresztény Fideszre szavazni. "

Bármelyik uralkodó(kormányon lévő) miután megnyugtatta a lelkiismeretét a saját vallása/hite/ideológiája
által megkövetelt ...... kiszolgálásával, a dolgozószobájában, parlamentben, bármiben aláírta a ..........t, amellyel halálba küldött, nyomorba döntött, kifosztott stb sok-sok 1-n-ig embert.

A kereszténységed, rád, és istenre tartozik. Vele "kötöttél" szerződést, nem pártvezérekkel, uralkodókkal, politikusokkal.
szerintem.

Attilajukkaja 2017.05.19. 16:37:56

@6.Lenin:
"Nos, pontosan az ilyesmikért tartom értelmetlennek a poszt, és a te kérdéseidet is."
Megértettem.
Azt mondod, felesleges kérdéseket feltenni, mert amúgy is csak egyenválaszokat adunk-kapunk. A saját igazunkba vetett hitünk erősebb a rációnál. Az emberek között megásott árok áthidalhatatlan.
Rendben.
De akkor hogy lesz ebből egy működő ország? Nyilván sehogy. Amíg az EU pumpálja belénk a pénzt, addig Orbán büszkélkedhet a gazdasági előmenetellel. De mi lesz azután?

"Amikor egy kormány tevékenységét próbáljuk tisztázni, talán elsőként a körülményeket kellene. Mit, miért is, és hol, milyen környezetben."
Nagyon egyetértek!

"Miért támogatom még a Fideszt (esetleg 18-ban is)? Mert jelenleg nem látok jobbakat, és kinőttem a mesékből."
Ez egy elfogadható válasz. Tényleg annyira nehéz volt ezt kinyögni? :o)

6.Lenin 2017.05.19. 16:42:36

@Attilajukkaja:

Félreértettél. A kérdésekre szükség van. Jól feltett, jó/tisztázó kérdésekre.
Álkérdésekre nincs.

Attilajukkaja 2017.05.19. 16:47:02

@6.Lenin:
"A kereszténységed, rád, és istenre tartozik. Vele "kötöttél" szerződést, nem pártvezérekkel, uralkodókkal, politikusokkal."
Ebben annyira igazad van, hogy a fal adja a másikat. Nagyon tisztelem a valódi keresztényeket, és mélyen lenézem az olyan álkeresztényeket, mint Orbán vagy Kövér, akiknek hirtelen eszébe jutott, hogy mennyire hisznek istenben..
Elítélem a politikai szándékkal kitalált hitet, és a hittel való visszaélést.

szerintem.

Attilajukkaja 2017.05.19. 16:50:05

@6.Lenin:
"Jól feltett, jó/tisztázó kérdésekre.
Álkérdésekre nincs."
Tudsz ilyen kérdést? Mert a "miért nem szavazol az ellenzékre" számomra nem az. Az emberek nem ismerik az ellenzéket. Nincs hol megismerniük.

Attilajukkaja 2017.05.19. 17:00:44

@6.Lenin:
@Zsoltbacsi:
Kedveseim!
Lassan lépnem kell. Köszönöm az eddigi csevejt. Csak ismételni tudom magam: tanultam az itteniekből Köszönöm a beszélgetést!

6.Lenin 2017.05.19. 17:12:03

@Attilajukkaja:

Ne becsüld le az embereket. A saját érdekeivel a legtöbb ember tisztában van. Nem biztos, hogy egyezik a tiéddel, sőt, de ez nem is baj. Nem vagyunk egyformák. Egyenlő esélyek nem léteznek.
Erről szól a harc a túlélésért.
Isten szerint is le kell győzni a gonoszt, de nem biztos, hogy neki is az, aki nekem.
Itt van az eb elhantolva.
Isten a saját képére teremtette az embert.
Mi van, ha én vagyok, csak még nem tudtok róla, hogy az egész az én munkám. Igaz, nem nagyon ildomos vele dicsekednem, de talán jogos, ha azt mondom.senki sem tökéletes. Talán még én sem.

Miért titkoltam eddig?

Na látod, ez egy jó kérdés.

Attilajukkaja 2017.05.19. 17:42:10

@6.Lenin:
Erre még van időm válaszolni.

"Ne becsüld le az embereket."
????

"A saját érdekeivel a legtöbb ember tisztában van. Nem biztos, hogy egyezik a tiéddel, sőt, de ez nem is baj. Nem vagyunk egyformák. Egyenlő esélyek nem léteznek.
Erről szól a harc a túlélésért."
Egyetértek. A kérdés, hog a kevesek érdekiért harcoljunk (jobb oldal) vagy a többségéért (bal oldal).
A mostani kormánynál ez persze nem kérdés, mert ők egyikért sem állnak ki. Nekik csak a haverjaik és a családtagjaik számítanak. Ember és Isten nem.

"Isten szerint is le kell győzni a gonoszt, de nem biztos, hogy neki is az, aki nekem.
Itt van az eb elhantolva."
A Biblia ennél kicsit hosszabban taglalja a szeretetet, befogadást és a megbocsájtást is. :o)

"Mi van, ha én vagyok, csak még nem tudtok róla, hogy az egész az én munkám. Igaz, nem nagyon ildomos vele dicsekednem, de talán jogos, ha azt mondom.senki sem tökéletes. Talán még én sem."
Eddig OK. Ennek alapján mindenki magába szállhat.
Nincs szó arra, aki nem hívő, de nem is istentagadó (ateista), pedig én valami ilyen köztes valaki vagyok. De megtanultam becsülni azokat a katolikusokat, akiket a párom családjában ismertem meg. Ők valódi hívők és végül is elfogadtak engem, mert az értékrendünk sok dologban nagyon egyforma. Én egy komcsinak gúnyolt családban nőttem fel, a párom pedig egy ortodox katolikus család fekete báránya. Akárhogy erőlködtek vele, az istenért sem hitt Istenben. :o)
Rögtön ez jutott eszembe, amikor azt firtattad, ki miben hisz és miért. A dolog tényleg megmagyarázhatatlan! Sokszor faggattam erről a páromat, de nem kaptam rá értelmes választ.
Csak azt mondta, hogy számára Isten létezése egy hülyeségnek tűnt. Ma is ezt vallja.

A ráció pedig nem sokat számít. Hiába írom le, hogy nem Gyurcsány vagy Bajnai emelte az egekig az ÁFÁ-t,. ...aki Orbánt imádja, úgysem hiszi el a tényeket. Ez van. És ezen nem is racionális érvekkel lehetne változtatni, csakis olyan propagandával, amit a Fidesz meg a Jobbik művel most. Hányinger, de ez van.

kiskutyauto 2017.05.25. 04:09:27

Fizess birka csicska idiótákat mi a jó bánatnak kérdezgetni bármiről is, várni tőlük választ, meg bármi gondolatot... az agyhalott zombik nem gondolkoznak... ez az egyik lételemük, és ez hazaáruló szarbánféreg hatalmának záloga... minél több gondolkodásra képtelen, agyhalott idióta csicska birka zombival körbevenni magát... Nincs új a nap alatt, recept régi... az egyházak sok évszázadon át csinálták pontosan ugyanezt...
süti beállítások módosítása