niche

CEU tüntetések: újabb séta Orbán csapdájába

2017. április 11. - nicheblog

Orbán ellenfelei egy olyan focicsapatra hasonlítanak, akik a sokadik megalázó vereség után is ugyanazzal a vesztes taktikával futnak ki a pályára. Sőt, a borítékolható bukás előtt/közben még kifejezetten lelkesek is, aztán meg nem értik az eredményt. Nézem a CEU-ért menetelő tömeget, és magamban annyit mondok: bravó, ismét sétáltok bele a tök nyilvánvaló csapdába.

Te lelkes vagy? Szerinted most elindult végre valami? Maradjunk a focinál: úgy indult el valami a magyar ellenzékben, ahogyan a nyári EB eufória után a magyar fociban - sehogy. De legalább az indokolatlan lelkesedés még mélyebbre ásta a változás lehetőségét, hiszen akik a dolgok konzerválásban érdekeltek, azok azt szeretnék, hogy a közvélemény egy része azt érezze, éppen változik valami. Nem, most betonozódik be még jobban. Felsorolom, miért látom így:

A pozitív jelek

Hogyne, ilyeneket is lehet látni: sokan voltak, fiatalok voltak, szellemesek voltak. Új arcok voltak, korábban nem politizálók is mentek. Az idő is jó volt. Lesz szerdán is egy tüntetés, sőt, hétfőn is volt. Volt fideszesek, kdnp-sek is "átálltak". Remek hírek, nem? És akkor ebből mi következik...? 

Minek is örülünk?

A Facebook szerint minden hatodik ismerősöm ott volt a vasárnapi tüntetésen. Én inkább Colombot néztem. Előre bántott az a frusztráló érzés, hogy tudtam: béna, esetlen, koncepciótlan beszédek lesznek, amatőr szervezés, és persze az események gyalázatos interpretálása a média 90%-ában.

Közben az ismerőseim 48-as hősnek érzik magukat, mert sétáltak egy nagyot, sőt, volt aki állítólag be is rekedt a sok skandálástól - durva, nem? 

És akkor mi is lesz ennek a vége? Úgy értem, a szavazófülkékben, ahol a hatalom birtokosait választják, ott mi fog történni?

Ez csak egy buborék

Ez egy buborék. Két értelemben is:

Ki fog pukkadni, ahogy az összes többi hasonló. Végig álldogáltam már pár ilyet, aztán csak 2/3 lett a vége, meg Boldvai Lászlók egyéni jelöltként. Szemfényvesztés, önjelölt hősök pojácáskodása. Kipukkad, elfelejtjük. Aztán amilyen hülyék vagyunk, majd újra kimegyünk egy gumicsont ellen tüntetni.

És olyan értelemben is buborék, hogy csak a saját gondolatbuborékunkat nézzük. Hú, mennyi Facebook ismerős posztol, mennyi #istandwithceu profilkép. Aztán nevetünk a "hülye" és "szakmaiatlan" kormánymédián, hogy hú de be vannak tojva, mekkorákat kell hazudniuk - nem barátaim, ti hazudtok, mikor azt mondjátok: "megmozdult valami", ők csak profin végzik a gusztustalan munkájukat. 

Az külön vicces, mikor emberek cikkeket írnak írról, hogy miért baj, hogy bezárják a CEU-t, az ismerőseik, meg megosztják és ők is dühösen kommentelnek. Hát persze, hogy óriási baj történik éppen. De ennek az egésznek köze nincs az érvekhez, a szakmához, az értékekhez. Épp ezt akarják, hogy egymásnak írogassanak emberek cikkeket olyan témákról, ami a választásokat eldöntő tömeg számára pont teljesen érdektelen, és ráadásul el sem jut hozzájuk.

Szóval ki is csinálja jól?

Nem nehéz az embernek egy Németh Szilárd interjú után az intellektuális fölény pozíciójába helyezkedni. Ez különösen könnyű, ha egy platformon vagyunk a nyugati világ tudományos és politikai elitjével - mi vagyunk a jók, a képzettek, a műveltek, a fideszesek pedig a sötét idióták. Hát a nagy fenét!

Van itt egy kormány nevű pragmatikus bűnbanda, aki a hatalmas öntudattal és intellektuális felsőbbrendűség érzettel megáldott értelmiséggel szemben tud valamit: választás nyerni. (Amerikában is van egy ilyen csávó amúgy, vörös a haja)
Akkor ki a hülye? Szerintem az, aki az országot rottyra vágó kormánnyal szemben akkor megy ki tüntetni, amikor a kormány úgy akarja, és olyan képet alkot magáról, amilyet a kormány akar láttatni róla, hogy '18-ban a Fidesz és a Jobbik versenye legyen a választás.

A CEU tüntetés hatásai

"A pesti nyikhajok kimennek tüntetni a zsidó migránssimogató milliárdos elitegyetme miatt" - most folytassam? A választópolgárok ezt látják, ezt mossák bele az agyukba, miközben pár ezer pesti jófej örül egymás fejének.

A fidesz receptje a napnál is világosabb:

- uralják a nyilvánosság nagy részét, és a maguk előnyére alakítják a választási törvényt

- ezzel uralnak kb. 2 millió választópolgárt, etetik őket a propagandával, ellenségképeket gyártanak nekik

- hűbért adnak a szerencsés közeli köreiknek, ez plusz szavazat, és plusz támogatottság

- a többieket elengedték, meg is dögölhetnek, de a lényeg, hogy ellenséget csináljanak belőlük és fragmentálják őket

- közben egészen zseniális bűnszövetkezetet hoztak létre, minden egyéb csak ennek van alárendelve

Na, hát ebben a rendszerben egy CEU melletti kiállás pont arra jó, hogy tovább erősítsék ezt a teljesen torz társadalmi felosztást.
Most mérgelődünk, cikkeket írunk, molinókat rajzolunk, kacérkodunk a radikalizmussal, azaz csináljuk a "belvárosi, idegenszívű" hecckapmányt - aztán 2018-ban szomorúan ücsörgünk egy belvárosi szórakozóhelyen egy ellenzéki párt eredményváróján.


Ez a pár 10 ezer dühös ember arra lesz képes, hogy megszavazza a 7. kerületben elinduló full alkalmatlan, félig a Fidesz zsebében lévő MSZP-s jelöltet (nyilván nem gondolok senkire konkrétan, csak tipizálok, haha), de a budai körzetek többségét már a Fidesz nyeri, ahogyan Körmendet, Monort és Salgótarjánt is. És a végén csak ez számít. Nem a vicces molinók. 

"De ez most más, ezt most túltolták"

Nem. Nem más. Ugyanis nem lehet túltolni. A következő pontban mondom miért.

Csak az bukik meg, akit megbuktatnak

Furcsa, hogy egy ilyen csúnya történelmi hagyományokkal rendelkező országnak olyan naív, és minden praktikus gondolkodást elvből elutasító ellenzéke van, mintha legalább Izlandon élnénk.

Van pedig egy fontos dolog: az erő. Amiről valamiért mindenki szégyell beszélni, vagy csak nem akar, mert tudja, hogy gyenge.

Orbán megbukott, már többször. De gondoskodott arról, hogy ne legyen, aki megbuktassa. Vagy esetleg a Momentum megbuktatja egy rakás politikai amatőrrel? Vagy az MSZP egy rakás politikai hullával? Vagy a DK egy rakás félhülyével? Nem, ki van ez találva.

Az ellenzék a kormány hatalmának kulcsa.

Ja, amúgy marha viccesek ezek az orbános Bukás videók. Úgy értem, tényleg vicces, hogy pár koleszos csávó azt hiszi, ha tud videót feliratozni, vicceseket mondani, és kimenni az utcára, akkor nem lesz szánalmas, hogy azt hiszi, egy ligában játszik Orbánnal, és majd a főnök egy percig is ilyenek miatt idegeskedik, hogy ki mászkál tömegekben az utcán. 

Orbán köszöni jól van, a ráncai, a furcsa mentális állapotára utaló jelek nem abbéli feszültségétől alakultak ki, hogy Harangozó Gábor (MSZP) majd hogyan hozza nehéz helyzetbe egy parlamenti interpellációval. Vagy, hogy Juhász Péter feljelentései meddig jutnak a fideszes ellenőrzés alatt álló "igazságszolgáltatási" gépezetben.

Csak az bukik meg, akit megbuktatnak, és csak az buktathat meg, akinek ereje van, és ezt el is hisszük róla. Orbánt előbb buktatja meg Lázár, mind bármelyik ellenzéki balfasz. Előbb kap szélütést egy Simicska-afférhoz hasonló dolog miatt, mint a felvonuló egyetemisták miatt.

De akkor hogyan kéne?

Nem tudom. Ha tudnám, nem névtelen blogot írnék munkaidőben.

De azt tudom, hogy az erő nem a vezérek nélkül flangáló tömegben van!

Az erő a karakterekben van, a tervekben van, a kitalált, végiggondolt stratégiákban van, a professzionálisan lenyomott kampányban van, az ellenzéki homokozó vitáin való felülemelkedésben van, a tehetségben van, a politikai innovációban van, az egységes, egyértelmű és őszinte kommunikációban van. És abban, hogy nem szakadunk el egymástól. Hogy nem csak a CEU-ért megyünk tüntetni, hanem a napi szinten a kórházban döglődő nincstelenek miatt is. 

És, hogy hogyan nem kéne: gőgösen, a valóságtól elszakadva, az egy után a kettőt nem látva, zsákutcákba sétálva, egymástól elzárkózva (ld: ÜVD esete a magyar "ellenzékkel")

Pedig ez egy magas labda volt ám

A CEU ügy önmagában marginális. 10 millióan vagyunk, abból hányat érint ez? És hányhoz jut el az eset valódi jelentősége, abszurditása?  De két dologra jó lett volna ez az ügy, mielőtt elmegy a szokásos irányba:

- ahogyan az ELTE jogi karán szakmai alapon összefogtak, és karakánul viselkedtek emberek, úgy lehetne ismét megteremteni egy ideológiailag heterogén, de egy cél ELLEN egységesen fellépő ellenzéki elitet. Ami tudja, hogy egy a cél, legyőzni ezt a szürreális, kapzsi rémuralmat. Ezekből a körökből követhető és integráló erővel rendelkező emberek nőhetnek ki. Valami ellenpólus-féleség alakulhatna ki.

- ha az értemiségi elit a volt kdnp-stől a volt szadisig végre felismerné közös nemzeti érdekeinket, akkor a következő lépés lenne, hogy a milliók felé forduljanak. Az éhezők, kivándorlók, kiszolgáltatottak milliói felé. Mert feléjük csak a két gyűlöletpárt gyakorol érdemi gesztusokat (a hazugságpropaganda is gesztus). De ehhez persze kéne az őszinte szándék, és a képesség, hogy ne 30 éve megásott árkokból beszélgessenek egymással nem létező dolgokról.

Összegezve: ne tévesszen meg a Facebook falad, ne tévesszen meg a tömeg ereje. A tömeg erős dolog, ha van célja. De ennek a tömegnek nincs. Ez a tömeg csak azt akarja, hogy ne szűnjön meg  CEU - csak szólok, nem is fog.
Az egész balhé lényege az, hogy az ellenzéket beskatulyázzák a Soros bérenc kategóriába. Ahogyan Erdogan tette a gülenistákkal. Jófejek a tüntetők, hogy maguktól bemásztak a skatulyákba. 

A CEU bezárása ellen, az anitszemita propaganda határait már nem súroló, hanem rég átlépő sorosozás ellen nem a CEU elleni tüntetésen kell harcolni. Hanem a választásokon.
És mi lesz a választásokon? Ilyesmi: fidesz 44%, jobbik 29%, a többi pártra meg izére nincs tippem, mert egy évvel a választások előtt sikerül úgy állniuk, hogy tippem sincs ki kivel indul együtt-külön stb. Bravó. És ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártoknak sincs elképzelése, nem pedig én vagyok alulinformált. (A sajátos választási rendszer miatt ez ha nem is 2/3, de erős Fidesz többség lenne)

A Fidesz egy dologtól félhetne, egy erős párttól, ami ellene indul a választásokon. Amelyik tudja, hogy kell 106-ból legalább 60 egyénit megnyerni, mi fán terem egy sikeres helyi jelölt, hogyan kell naggyűlést szervezni, meg országjáró kampányt, országos és helyi karaktereket építeni, támogatókat szerezni, tematizálni, ügyeket kreálni és vinni stb.
Az elmúlt napok eseményei tettek bármilyen lépést efelé EGY ÉVVEL a választások előtt? Nem. Az utcán bohóckodni annyit ér, mint az utcán bohóckodni, de centivel sem többet.
11 focista, mindegyik más irányba fut, a fele ráadásul tök balfasz - aztán nem értik, miért lesz 0:3, köszönöm, hogy ti vagytok a jövőm védelmezői, de inkább megvédem magam.

Utolsó mondat: örülök, hogy ennyien kimentek, nem őket bántom, és tényleg mozdulni látszik valami. De a valami nem elég.

Olyan sokan olvastátok ezt a cikket, hogy olajszőkítés kolléga is belelkesült, és írt egy bejegyzést, ha ez tetszett, az is fog, itt eléred! Lákjvadász bombázás a címe.

Ide kattintva tudjátok követni a blogot Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

http://niche.blog.hu/api/trackback/id/tr3012416427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.04.13. 00:58:00

@sebi77: Egyetértek. Orbánéknak a rövidtávú taktika nagyon megy, de nem biztos, hogy ezt hosszú távú stratégiára tudják váltani végtelenül sokáig.
Van itt egy olyan kérdés, amit egyre nehezebben tudnak félretolni: EU vagy az oroszok?
Egyre többen dörzsölik a szemüket, a saját tábor értelmesebb része is, és a nemzetközi porondon is fogy a levegő.
Abban igaza van a posztolónak, hogy a választásokon nem lesz könnyű leváltani ezt a bagázst. De ugye anno Orbán mondta volt, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Nyilván lehet, a kérdés az, hogy meddig.

Amúgy kérdezném a posztolót, hogy szerinte ha az egyetemért és a civilekért kiállás nem helyes, akkor mégis mi a búbánatot kéne csinálni, amitől bármi jobb lenne?

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.04.13. 01:04:10

Egyébként azt gondolom, hogy ha ez csapda volt, akkor a jobbiknak. Ők a CEU-törvény alkotmánybíróságra küldésénél nem tudnak jól szavazni. De ezzel együtt azt gondolom, itt most a kormány elmérte magát - nem feltétlenül katasztrófálisan, de rosszabbul jön ki, mintha bele se ment volna.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.04.13. 01:10:35

"Ez a tömeg csak azt akarja, hogy ne szűnjön meg CEU."
Amúgy qrvára nem.

sebi77 2017.04.13. 01:20:01

@sírjatok: "Figyi, majd 2018-ban meglátjuk, hogy kire hányan szavaztak, oszt ennyi." 2018 még korai. Kell még plusz 4 év hatalmi arrogancia, rákosista kormánypropaganda, rohadás az oktatás és egészségügyben, még 10 CEU-hoz hasonló provokáció, hogy kellően összeérjen a helyzet, és robbanjon mint a bálnatetem, és Orbán bekerüljön Gyurcsány mellé a népszerűségi statisztikába. És igen, kell az ellenzéknek is idő hogy rendezze sorait, értsd, Gyurcsány eltakarodjon végre a bús picsába, az se baj ha az MSZP-vel együtt.

teéjesenmindegy 2017.04.13. 01:30:53

@sebi77:
"A mutti nem hozott be senkit, hanem miután itt rohasztottuk őket napokig a keletiben, mondta hogy akkor már inkább jöjjenek tovább. "
Ez sima történelemhamisítás. Nem így volt. És marhára nem a Keletiben rohadókra vonatkozott, hanem minden szírre.

Nem nagyon hatott meg látom amit mondtam. "Átbaszták az agyadat 0,1%"
Kispofám, kezdjem el leírni, hogy miért nem? Hogy nem kell a gettósodás, hogy nem kell a párhuzamos társadalom, hogy nem kell a második generációsok frusztráltsága és gyökérkeresése? NEM akarjuk.
Nem erről volt szó se a genfi egyezmény aláírásakor, sem amikor beléptünk az unióba. Baromira szolidáris bírok lenni egy német földrengéssel, vagy akármilyen katasztrófával. Azzal nem, hogy a rétinégerek seggét kinyalják, hogy akkora segélyt adnak amiért érdemes nekivágni a világ túlfeléről, és hogy még oda is hívnak mindenkit. Ez a saját hülyesége, oldja meg. Ezek a migráncsok azért indultak el, mert innen onnan azt hallották, hogy ott milyen jó dolguk lesz Németben.
EZ nem katasztrófa, hanem a németek hülyesége. És ráadásul nem egyszeri, hanem folytatólagos.

Mondom, hozol mindent amit utálnak a libbantakban. Én el tudom fogadni, hogy marha jól érezted magad Malmö négernegyedében, nem próbállak meggyőzni semmiről. TE képtelen vagy elfogadni, hogy racionálisan, tények alapján, tapasztalatok alapján kurvára nem akarok ide arabokat. Ez nem lehet, ugye? Az nem létezik, hogy nekem meg másmilyen tapasztalatom van, ugye? Vagy ha létezik, akkor az nyilván elszigetelt eset, statisztikailag biztos bebizonyítod.
Ja, a kórházakban a 80 as években sem volt budipapír, meg 90ben sem, meg az mszp dicsőséges uralkodása alatt sem. Ez csak mostanában lett ekkora kardinális probléma, előtte képesek voltak bevinni két gurigával a betegek.

teéjesenmindegy 2017.04.13. 01:33:28

@sebi77: Ja, és legalább a saját statisztikádat néznéd rendesen. 2000 óta szép békés volt európa, egy madridi robbantás volt. Meg a Brejvik, aki inkább magányos őrült gyilkos, mint terrorista.
Hála a beözönlő csürhének, plusz a már itt lévőknek visszamentünk 71be.. Bravó.

medium size devil 2017.04.13. 01:33:33

Ennek a posztnak kb. minden mondata teves, max. azok alljak meg a helyuket aminek a vegen kerdojel van.
A szeleskoru tiltakozas miatt a CEU megerosodve fog kikerulni ebbol a cecobol es jo idore (ha nem vegleg) lekerul a napirendrol a baszogatasuk.
Ez aligha lehet Orbanek celja. Szerintem egyszeruen az onuralom nelkuli gyulolet es bosszuvagy vezeti Orbaneket.

sebi77 2017.04.13. 01:40:51

@Nemfajtalan srác: "Az EU nem 740 milliós, nézz már utána!"
Bakker, olyan sötét vagy hogy megsajnáltalak, nem is szídlak tovább. Nézz már utána mi a különbség az EU és Európa nevű kontinens között, amiről beszéltem. Az EU-ban egyébként mégkisebb a muszlimok aránya:
www.pewresearch.org/fact-tank/2016/07/19/5-facts-about-the-muslim-population-in-europe/

sebi77 2017.04.13. 01:41:32

@teéjesenmindegy: Ezért nem 10 évvel ezelőtthöz hasonlítottam.

medium size devil 2017.04.13. 01:42:46

@Nemfajtalan srác: Az 1 m-es kilato meg a fonodo villamos igy egybemosva mint ertelmetlen beruhazasok, hat a realitasokkal nem gyengen allsz hadilabon. Hazi feladat nezz utana mennyi penzt kaptunk kozlekedesi- es egyeb infrastrukturara, ingatlankorszerusitesre, mezogazdasagi beruhazasokra, stb.

alvito 2017.04.13. 02:18:36

Nemtom, ki ez a niche, de pocsék egy írás. Nem tudott alátámasztani semmit az állításaiból.

sebi77 2017.04.13. 02:19:07

@teéjesenmindegy: "Ez sima történelemhamisítás. Nem így volt. És marhára nem a Keletiben rohadókra vonatkozott, hanem minden szírre."
Az egyszerűség kedvéért olvasd el a wikipedián:
hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_migr%C3%A1ci%C3%B3s_v%C3%A1ls%C3%A1g
Két nyilatkozata volt Merkelnek, mindkettő a szírekre vonatkozott, és mindkettő reakció volt a kialakult áldatlan állapotokra, az egyik a Keleti idején volt. Olyat egy büdös szóval se mondott, hogy nyugodtan jöhet mindenki, és hogy maradhat is. Háborús menekültek befogadásáról van szó, nem gazdasági menekültek segéllyel bevonzásáról. Mivel a kettőt lehetetlen ilyen méretekben ellenőrzötten szétválasztani, egyik lehetséges reakció hogy akkor ne jöjjön be senki, dögöljön meg kint a menekült is, másik megoldás hogy mindent megteszünk azért hogy emberségesen bánjunk a menekültekkel, vállalva hogy ezzel olyanok is bejönnek akiket ki kell majd zsuppolni. Kurva nehéz helyzet, és egy bizonyos IQ alatt kurva nehéz lehet felfogni ezeket a dolgokat, úgyhogy nem kárhoztatlak.

Ami azt illeti hogy mit szeretnél meg mit nem, már válaszoltam. Fordítva ülsz a lovon, ha azt hiszed hogy ez kívánságműsor. A menekültválság olyan mint egy természeti katasztrófa, amit az EU megpróbál úgy kezelni hogy kiegyenlítse a tagállamok terheit. Vagy tagjai vagyunk ennek a sorsközösségnek, élvezzük az előnyeit és fizetjük a költségeit, vagy nem. Az nem működik, hogy kiélvezzük az előnyöket, amikor pedig várnak tőlünk valamit, kijelentjük hogy értsék már meg hogy ez nekünk nem érdekünk, nem szeretnénk réti niggereket a szittyaföldön. Harmadrészt, Mo-nak nem csak az EU-val szemben vannak kötelezettségei, nem csak velük kell szolidaritást vállalnuk, hanem valamilyen szinten a föld minden országával. 5 millió ember hagyta el Szíriát, nem jókedvéből. Telibeszarom hogy mennyire szereted a rétinégereket, ha arról van szó hogy ebből 1000-nek segítsünk mi is.

alvito 2017.04.13. 02:26:57

@Comandante en Jefe:
Képtelenek vagytok az analízisre. Mert hogy az a sok genderszakos CEU-s nem képes elemezni, az érthető. De hogy a szimpatizánsok sem... Segítek. A probléma felismerése. Majd pontos megfogalmazása. A probléma megoldásának lehetséges módozatai. És így tovább-
Persze, ehhez meg kellene érteni Orbán rendszerét, és az őt támogatók gondolkodását.
Mi azért vagyunk többen, mert a ballib észjárás egyszerű, mint a bot. Az általatok 80-as IQ-júnak titulált szavazótábor is érti. A sok szado-mazo-gender deviancia szakos meg nem érti a mi észjárásunkat.
Meg persze egy génjük is hiányzik. Úgy hívják HAZASZERETET.

sebi77 2017.04.13. 02:40:08

@teéjesenmindegy: Ha már erről beszélgetünk, én is leírom mit nem szeretnék. Nem szeretnék olyan országban élni, ahonnét minden értelmes ember lelépett már Londonba vagy más kibírhatatlan no-go földre, ahol csak a nácik maradtak, ami Európa szégyene, nem szeretném hogy a régi EU tagok egyre sűrűbben emlegessék milyen rohadtul megbánták már hogy felvettek minket. Ezzel párhuzamosan nem szeretnék kormánypropagandát látni ahányszor bekapcsolom a TV-t, vagy kimegyek az utcára és meglátok egy óriásplakátot. És sorolhatom még kurva hosszan. Hát nem érted bazmeg, nem szeretném! Mit lehet ezen nem érteni? És mégis így van.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.13. 06:03:49

@Marci Makk:

Azt mondod, Soros ne szóljon bele a magyar dolgokba, mert külföldön él? Atya Isten, téged lefizetett a cigány Zorbán!

Jakab.gipsz 2017.04.13. 07:31:36

Nézzük meg a tényeket!

Don Corleone Soros tagtoborzót tart a tereken, a mama-hotelben lakó gyerekek körében. A CEU nevezetű Grund-filozófia védelmében, mert a józan ész hatalmával baj van. Szerintem is.

And37 2017.04.13. 07:42:47

@Túlélő ...: nem, a poszt tanulsága, hogy ha csinálsz valamit, azt csináld jól, szervezetten, határozott célokkal. Azért mert mérges vagy, és belerúgsz az ajtóba, még senkinek nem lesz jobb. Ha kormányt akarsz dönteni, azt nem az utcán való céltalan bolyongással fogod elérni. Ha csak ideges vagy és le akarod vezetni, arra a tegnapi tüntetés is megteszi.
(Mondjuk nem értek egyet azzal, hogy a CEU-ért mentek tüntetni.)

And37 2017.04.13. 07:57:17

@teéjesenmindegy: egyetértek. Pl. a családtámogatási rendszer alakítgatása, az ingyenes első pár pénzfelvétel, a devizahitelesek mentése, az illegális határátlépés elleni határozott fellépés stb. nehezen támadhatóak, alapvetően jó irányba mentek, kár hogy a stílus nehezen vállalható.
A Momentum plakátjai alapján pozitív üzenetekkel próbálkozik, tehát lehet hogy a te programod valósítják meg, csak még kell nekik pár év...

Buchhalter 2017.04.13. 07:59:51

@Marci Makk: Lengyelország,Ausztria,Csehek,Szlovákok akik szintén támadják Sorost és jogosan,de azért okoskodjál!

Buchhalter 2017.04.13. 08:01:28

@efhábé: aha megvan és ha már annyira jól informált bennfentes vagy tudod mi van a háttérben? Szerintem se te se én nem tudjuk,de további jó értelmetlen hőzöngést.

Buchhalter 2017.04.13. 08:06:41

@wolves84lb: nem vettem magamra ,mert nem védtem ,de nem is támadom.De a CEU ügy nem nemzeti ügy .A lerohadt egészségügy és az értelmetlen Stadion építés már inkább az,vagy hogy a hadseregünk nevetséges szinten van,de az olyan rothadt barmokat mint te is nem érdekel csak az ,hogy sörrel a kezedben tüntetges idegen érdekekért akik a hátad mögött jól kiröhögnek!Szerintem ha kicsiny hazánk háborúba keveredne te lennél az első aki fejet hajtana az új urak előtt,vagy jobbik esetben mint egy patkány menekülne az országból.Ha még se ilyen vagy akkor ne vedd magadra.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.13. 08:28:23

@wolves84lb:

A Fidesz védelme erkölcsi kötelezettség, míg az ellenzék tízszer károsabb a Fidesznél.

Lucifer Morningstar 2017.04.13. 08:42:13

@MaxVal BircaMan HJCD:

Megint elgurult a gyógyszered. Az erkölcs nem azt jelenti, hogy tolvajokat, hazaárulókat, csalókat, gyilkosokat védelmezünk. Fogalmad nincs a szó jelentéséről. Mint sok másról sem.

torró 2017.04.13. 08:46:34

Mondja meg valaki, aki annyira odavan a CEU ügy miatt. Olyan táblák miért nincsenek a tömegben, kivéve, hogy Orbán takarodjon, követeljük a magasabb fizetéseket. Ez fontosabb lenne vagy nem? Vagy mindenki elégedett a jövedelmével? Akkor meg nem értem a dolgot. Vagy csak jó balhé egy ilyen kis tüntetés? Ja értem! Ez az a túlnyomás szelep amin leengedik a gőzt. Kinek is jó ez? A hatalomnak. Mert addig sem foglalkozunk komoly problémákkal! Nem a CEU miatt mennek el az emberek az országból, hanem a bérek miatt! Ekkora gond nekünk, egy alapítványi iskola?Bárcsak ez lenne a problémánk! És a stadionokra kidobált pénz? Az sem fontos. Ezért szalmaláng egy ilyen tüntetés. Orbán menjen, de ki jöjjön? Van ötlet? Vagy utánunk a vízözön? Nagyon kell ez az ország valakiknek, hogy ekkora pénzeket fektetnek az anarchia reményébe. Kíváncsi lennék rá, hogy majd akkor ki megy ki tüntetni!?

tnsnames.ora · http://liftinstinct.blogspot.com 2017.04.13. 08:51:19

Látszik, hogy jelentős (kommentelői) hatást generált a blogposzt.
Belőlem névvel vállalt :) blogposztot is kiváltott:
liftinstinct.blogspot.hu/2017/04/a-black-swan-elmelet-meg-cauchy-mod.html

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.13. 08:54:01

@Lucifer Morningstar:

Minden politikus csaló és tolvaj. De hol a gyilkosság és hazaárulás?

Nemfajtalan srác 2017.04.13. 08:59:20

@sebi77:
Mindenütt megírják, hogy a muszlimok száma a hivatalos statisztikákban alábecsült, mivel sokan nem vallják annak magukat az összeíráskor. Úgyhogy feldughatod a statisztikát magadnak

"However, this is likely to underestimate the true number, given that many respondents may have exercised their right not to state their religion.[2]"

en.wikipedia.org/wiki/Islam_in_Germany

Túlélő ... 2017.04.13. 09:02:42

@And37: Teljesen hibás gondolkodás. A tömeges elégedetlenség szüli a kormányváltást, és nem egy "szervezett" kormányváltás a "szervezett" elégedetlenséget! Ma tízezrek, százezrek elégedetlenek a kormány oktatáspolitikájával és adnak hangot elégedetlenségüknek, demokratikus alapjogukkal élve (amíg még ezt megtehetik) Ebből kormányváltás úgy lehet, hogy megerősíti az emberek (a bizonytalanokat is) arról, hogy egy év múlva hogyan szavazzanak.

Nemfajtalan srác 2017.04.13. 09:10:35

@sebi77:
" egyik lehetséges reakció hogy akkor ne jöjjön be senki, dögöljön meg kint a menekült is, másik megoldás hogy mindent megteszünk azért hogy emberségesen bánjunk a menekültekkel, "

Nem kell ilyeneken agyalnod, megvan rá az irányelv. Menekült az első biztonságos országig, aztán illegális migráns. Merkel mami meg egy fogalmatlan DDR turista aki az isztambuli bazárba tévedt

Nemfajtalan srác 2017.04.13. 09:25:01

@sebi77:
"A menekültválság olyan mint egy természeti katasztrófa"

Hát nagyon nem olyan

Az arab tavasznak becézett felfordulás nem az égből hullott. Egy teljesen elhibázott ideológiai export eredményezte a folyamatot, ami abból indul ki, hogy a liberális piacgazdaság és a demokratikus társadalmi berendezkedés pont úgy exportálható bárhová, mint a kínai áru. És akik ezt hitték, még most sem képesek belátni a tévedésüket, mert azzal lemondanának a kedvenc dogmáikról

Soros már csak a kora miatt sem fog megváltozni, a csicskái akikkel behálózta a világot szintén nem, mert csak addig kapják a lóvét. Ezért olyan nehéz kimondani mi a megoldás a helyzetre

torró 2017.04.13. 09:32:16

A legújabb hír! Ez ellen meg tüntessenek németek . Nem
A baloldali és liberális támogatású európai parlamenti javaslat arra kötelezné a civil szervezeteket, agytrösztöket és a szakmai szervezeteket, hogy hozzák nyilvánosságra az EU átláthatósági nyilvántartásában kik a pénzügyi támogatóik.

Az EU balliberális politikai erőit egyébként az késztette a magyar kormányéhoz kísértetiesen hasonló,- csak éppen európai szintű szabályozás meghozatalára -, hogy Ayman Jallad, szíriai-libanoni üzletember a Soros Györgyéhez nagyon hasonló tevékenységet fejt ki az EU-ban, csak éppen más előjellel.
Hajaj!

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.04.13. 09:52:17

@alvito: A végével elrontottad az egészet... nem érted, vagy nem akarod érteni, hogy miért mennek az emberek az utcára.

ulpius66 2017.04.13. 09:52:25

Kedves Friedrich Wilhelm Nietzsche!

Téged nem kérdezett senki!

A véleményedet pedig tartsd meg magadnak, senki sem kíváncsi rá!!!!!!

ulpius66 2017.04.13. 09:54:00

Kedves Friedrich Wilhelm Nietzsche!

Egyebekben meg a zemberek a CEU-ért mentek ki tüncizni!

ÉRTSD MÁN MEG VÉGRE!

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.04.13. 09:55:31

@torró: a magasabb fizetéseket nem "követelni" kell, azokat az országnak meg kell termelnie.

Szabványok 2017.04.13. 09:59:01

@sebi77: Te nem tudod, hogy az arab-izraeli hábprú egy titkos (un rózsadombi) paktummal ért véget?
Megegyeztek, hogy a muszlim bevándorlók zsidó segítséggel elfoglalják a legszebb prszágot, megalakítják a magyar kalifátust, aminek az élén Soros lesz a főrabbi. A szép magyar lányokat meg lefogják az arabok, amíg egy zsidó megerőszakolja.
Most hibáztak, mert ha elmegy a CEU, akkor elmennel a megerőszakolható magyar lányok is. De zsidó intelligenciájukkal korrigáltak. Még Kósát kell megtéveszteni, de őt nagyon nehéz, mert villámgyors a helyzetfelismerése és sziporkázóak a visszavágásai.

Szabványok 2017.04.13. 10:01:23

@torró: Várom, hogy a CÖF nyilvánosságra hozza a költségvetését. Kiktől kap pénzt és mire költi.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.04.13. 10:02:27

@And37:
"(Mondjuk nem értek egyet azzal, hogy a CEU-ért mentek tüntetni.)"
Nem is véletlen, hogy a kormány a CEU-nak ment neki.
Hogy miért okoz rettenetes károkat ideológiai alapon _bármilyen_ ismert egyetemnek nekimenni, azt leginkább csak az értelmiség, illetve annak egy része érti, az emberek nagyobb részét ez jó esetben is hidegen hagyja.

ulpius66 2017.04.13. 10:17:43

@Szabványok: " Várom, hogy a CÖF nyilvánosságra hozza a költségvetését. Kiktől kap pénzt és mire költi."

Húúúúú...Szabványok! B+!

Te aztán kibaszottul el vagy maradva!

A CÖF a kormánytól kap százmillákat és az ellenzék lejáratására költi!

Mi ebben az új?????

Ugyanígy csinálja minden EU kormány, sőt így tette a magyar MSZP-SZDSZ kormány a saját civiljeivek 2002-2010 között.....
(ezért nem lesz soha olyan törvény, hogy egy kormány ne támogathassa a "saját" civiljeit....)

Ennyike.
(egyebekben meg a magyar civileket "elszámoltató" törvény hű mása az Izraelben és az USÁ-ban hatályba lévő civil szervezeteket elszámoltató törvénynek......ugye ezekkel nincs bajod?????????)

ulpius66 2017.04.13. 10:28:31

Az meg teljesen természetes, semmi új nincs benne, évtizedek óta alkalmazott "trükk" hogy megbújtatott fideszesekkel van tele a tünciző tömeg...a fideszeseknek semmi dolguk, mint a dühös tömeget rávenni valami nagy balhéra pl. a Fidesz-székház elfoglalása, felgyújtása, stb...és máris be lehet mutatni, hogy a tünciző tömeg egy vandál csőcselék, akit csak elítélni lehet, így könnyű a teljes magyar közvéleményt a tüncizők ellen fjordítani!!!!

Az a sok barom fiatal meg jól bekapja a horgot!!!
(ugyanez a helyzet az útlezárásokkal, a közlekedni akarók sem zárják a szívükbe a tüncizőket....)

átlátó 2017.04.13. 10:50:42

Khm..."Brüsszel támad!"...mondjuk a muter aki már igen nagylány volt amikor megérte a nagy honvédő háborút, van egy kis becsípődése az ilyen kommunkációra, szóval elkezdett bespájzolni lisztből, cukorból, gyufából, stb...merthogy bombázás lesz ennek a vége...amúgy egy részeg felszabadító ruszki a békés 70-s években nyomorékra ütötte el az összkerekes Urallal...szóval maradt ezeknek a fiatal demokrata Béláknak, Viktoroknak is becsípődése, a törökök, labancok, ruszkik megszállásai után,- rémlik, hogy 1989 előtt velem együtt szerettek volna oda tartozni és manapság utolérni is ezt a kurva Brüsszelt...úgy értem színvonalban. Nem csak, hogy Marlborót szívhassak a Trabant füst mellett, hanem egyéb dolgok miatt is. Közben Brüsszel támadására hivatkozva visszahívják a ruszkikat. Dzsukel. A nagy kampányban adhatnának állami támogatást napelemekre is, meg óvóhelyek építésére is, ebbe belevonhatnák a Mészaros üzletembergázosembert is, - mert támadás után bombázás lesz ennek a vége.
Ettől még kerítés kell, mert a szomszéd cigányok a muter kertjét közösnek nézik.
Finnyásak is lettek, az elkúró Ferenc 2006-s dolgai után most nagyon szipákolnak, hogy trágárok a tüntetők. Elkúróznak a támadásos kommunikáció túltolása után...
Nos a szumma. Vissza az egynapos autópálya matricát is, mert nem bonyolult, valamint a Rolling Stones-t jobban meg kéne adóztatni magyarban...ugyanis eléggé multinacionál firma, meg vörös a nyelv is és az ilyen után a vörös pina jut a népek eszébe...meg az ilyen multinacionális cégek miatt megy tönkre a CBA és a magyar popbiznic is összeomlik.
Kedves Béla fiam Viktor, pállottszájú Tóbiás és szervilis siserehada! Túltoltátok, pedig valamikor drukkoltam nektek, hogy végre sikerüljön is valami rendes dolog Mátyás király óta.
www.youtube.com/watch?v=ZA-5FoRZEm4

NoOne 2017.04.13. 11:00:04

A választókhoz lojális, legalább politikusi értelemben becsületes, értelmesen kompromisszumképes, legalább 4 évig polgárbarát és egyelőre feltétlenül (normális/hagyományos) konzervatív politikát támogató országgyűlési képviselőket, illetve e politikát megvalósítani képes politikai párto(ka)t keresünk Magyarországon. A válaszokat "Kalandorok" kíméljenek!" jeligére küldjék az összes magyarországi médiának, és kérjük - mielőbb!

Wiktor Benkő 2017.04.13. 11:31:37

"@elemes: Ebből nekem az rajzolódik ki, hogy Orbán: gyáva."

Nem. Kurva jó stratéga és a legjobb politikus és egy politikusnak az a célja, hogy nyerjen és ő nyer.
A libsik meg bohóckodhatnak az oktogonon vagy hol. Egy út van Orbánt leváltani: a választások.
A magyaroknak pedig tökéletesen megfelel Orbán, sőt!

elemes 2017.04.13. 11:47:07

@Wiktor Benkő:

Stratégának nem merném nevezni, taktikusnak esetleg.

Rengeteg hibát követ el, és csak azért nem bukott meg, mert nincsen potens ellenzéke.
Egy demokratikus politikussal a legrosszabb, ami történhet, hogy elveszíti a választásokat.
Egy illiberális politikus viszont megbukik. Szükségképpen.

nicheblog 2017.04.13. 12:01:28

@Fortress: ne rám haragudj, hogy felvetettem a létező problémát :)
én is sokkal jobban érezném magam, ha nem kéne...

GBL 2017.04.13. 13:32:20

Egy reménygyilkos vagy!

(Amúgy meg messze a legértelmesebb cikk az elmúlt napokból)

MaxVal BircaMan LMBQ · http://www.bircahang.biz/ 2017.04.13. 13:57:06

@Törpe minoritás: Értelmiségi. A bégetésükböl is nyilvánvaló.

drrodopszin 2017.04.13. 14:03:18

Talán eljutsz idáig is...
Egyetértek, hogy a Fidesz azért nyer, mert nincs senki aki ki tudná hívni.
A Jobbik szervezett, de halva született a gyűlölettel.
Az MSZP-nek volt esélye és bebizonyította, hogy szar.
Gyurcsány? Ha nem lehet ő a miniszterelnök, már nem érdekes semmi.
Együtt? Addig szavaztam volna rájuk, amíg össze nem álltak az MSZP-vel.

Egy öreg, de nagyon értelmes Fidesz-szavazó mondta, hogy "Nekem sem tetszik, amit a Fidesz összelop, de nem látom, hogy bárki el tudná kormányozni az országot rajtuk kívül."

Szóval addig van Fidesz, amíg van vákuum, amíg nincs senki, aki alkalmasnak tűnik és a közép-jobb szavazóknak is vállalható. Ilyen pedig akkor lesz, amikor valaki képes azt mondani, hogy a jobboldaliak nem hülyék, a félelmeik közül a jogosakkal tud kezdeni valamit (pl. mérsékelten bevándorlás-ellenes: bárki nem jöhet, de aki jött, az kapjon tisztességes esélyt), nem gúnyolja ki őket, hanem partnerként dialógust folytat.

Abban viszont nem értek egyet, hogy semmi nem történt. Aki jobboldali, de egy kicsit kritikusabb, rajtakaphatta a Fidesz médiát a hazugságon. Ez a legfontosabb. A migránsválság, nem volt ennyire fekete-fehér. Itt most az átlagembernek is látszik a hazugság. Hogy úgy mondjam, a felhőkben gyűlik a feszültség...

drrodopszin 2017.04.13. 14:12:49

Még valami. Valahogy a magyar politikában többet ér a nem csinálás, mint a csinálás.
A Maszop-szadesz kormányzás végén a Fidesz akkor növekedett a legjobban, amikor nem nyilatkoztak.
Most az MSZP-DK a legtöbbet azzal tehetné, ha feloszlana. Ahogy kiáll Kunhalmi egy EU-s zászlóval a kezében, villognak a 888 kamerái, rögtön elveszett az ügy.

ben2 2017.04.13. 14:12:54

@elemes:

Először is a demokratikus nem egyenlő a liberálissal, ahogy az illiberális sem egyenlő az antidemokratikussal.
Másodszor Orbán több választást vesztett, mint nyert mégis fel tudott belőlük állni, ami nem nagyon mondható el a "demokratikus" politikusainkról.

ben2 2017.04.13. 14:28:13

@drrodopszin:

A baloldalnak arra lenne szüksége, hogy az értelmiségi holdudvara egyértelműen és határozottan beálljon valaki mögé. Schiffer András is azért hagyta ott az aktív politizálást, mert rájött, hogy hiába épített fel egy a szekértábor logikán felülemelkedni akaró szervezetet, ha a ballib érdelmiség képtelen felhagyni az "aki nincs velünk az ellenünk van" mentalitásán és továbbra is elvtársi szívességtételeken kerül lehet médiafelülethez jutni a baloldali médiában.
1994 után a Fidesz azért tudott betörni a jobboldalon keletkezett vákuumba, mert a jobboldali értelmiség felismerte, hogy a lejáratódott MDF-es és Kisgazda arcokkal képtelenség lesz befogni a 2/3-os ballib koalíciót, ezért beállt a Fidesz mögé. A Fidesz így az MSZP-SZDSZ ellenpólusaként tudta pozícionálni magát, miközben fel tudta szippantani az SZDSZ árulása miatt magára maradt antikommunista szavazókat.
Ez az integratív erő - illetve a létrehozására irányuló kísérletek támogatottsága - hiányzik jelenleg az ellenzékből.

ulpius66 2017.04.13. 14:28:45

@drrodopszin:

Nyilván fingom sincs ki lehetsz....az azonban biztos, hogy magasan te vagy a legértelmesebb itt a hozzászólók között....

Viszont nem kéne megszólalnod, mert még a végén a ballibsik hallgatnak rád, és győznek......

elemes 2017.04.13. 15:07:43

@ben2:

"Először is a demokratikus nem egyenlő a liberálissal, ahogy az illiberális sem egyenlő az antidemokratikussal."

Nem egyenlő, csak következik belőle. Az illiberális szükségképpen antidemokratikus. A demokratikus szükségképpen liberális.

"Másodszor Orbán több választást vesztett, mint nyert mégis fel tudott belőlük állni"

Orbán Viktor 98-02 közötti kormányzása európai szinvonalú volt és hangsúlyosan kifejezte, hogy a nyugati értékrendet képviseli. Kádár János legyőzte. 2010-ben ismét Kádár János gyözöt, és 2014-ben is. Orbán Viktor már nem létezik, megette Kádár János, az oroszok gyáva seggnyalója.

Nemfajtalan srác 2017.04.13. 15:10:15

@ulpius66:
Ahhoz túlságosa el vannak foglalva a belső klikkharcaikkal. Akit közülük akár csak együtt látnak valami klikken kívülivel, azt küldik is a lecsóba. Ez nem újdonság, Tölgyessy óta nyilvánvaló

Nemfajtalan srác 2017.04.13. 15:18:09

@elemes:
Kevered a fogalmakat, de ez nem csak a te hibád

A liberális jelentheti a liberális eszmét, amiből nagyon sok beépült az európai értékvilágba, függetlenül attól, hogy konzervatív vagy progresszív, jobb- vagy baloldalon jelenik meg

De a liberális jelenti a liberális politikai mozgalmakat és pártokat is, ami viszont egy külön dolog. Már csak azért is, mert rendszerint ezek a pártok fogadják el a legkevésbé a klasszikus liberális értékeket: a mások iránti tiszteletet és toleranciát, ami a "laissez faire" felfogásból fakad

Skankhunt42 2017.04.13. 15:45:50

@illaim: roppant nagy veszteség, h egy egybites program bonyolultságú közismert ballib csicska nem fogja olvasni ezt a blogot

@Pop40: jesszus ne ijeszgess, még csak most kezdett el peregni a homokóra? eddig azt mondtátok, h 2010 óta pereg. szórakozz a ...

@wolves84lb: inkább legyen valaki kamu nick, mint kamu ember, álbv-s veréb

ben2 2017.04.13. 16:59:17

@elemes:

Orbán az illiberális jelzőt nem a demokratikus szabadságjogok megtagadásaként használta, hanem a válságot okozó neoliberális gazdaságpolitika ellenpólusaként. Arról beszélt, hogy míg a neoliberális politika szerint az állam dolga passzívan hagyni, hogy a gazdasági szereplők magukat szabályozzák, addig az illiberális szemlélet szerint az állam dolga az állampolgárai érdekeinek védelme akár a gazdasági szerplőkkel szemben is.
Az illiberális jelző eleve azért került elő, mert az emberek többsége a 2002-2010 időszak neoliberális kormányzását azzal az élménnyel társította, hogy a szabadság oltárán fel kell áldoznia a saját jólétének esélyeit.
Pl. ha a bankok egyoldalú szerződésmódosításokkal kirabolnak, azt zokszó nélkül el kell viselni, mert az csak sajnálatos járulékos vesztesége az egyre tökéletesebb liberális demokrácia építésének.
Ha pedig ebbe a folyamatba valaki adminisztratív eszközökkel beavatkozik, az magát a demokráciát veszélyezteti.
Erre mondták az emberek, hogy ha ezt jelenti a liberalizmus, akkor mostantól legyen inkább illiberalizmus.
És pont ez a lényeg: a gazdasági szereplők zabolátlan szabadrablása egyáltalán nem feltétele a sikeres demokráciának (sőt) így annak tagadása sem egyenlő a demokrácia tagadásával.

pityókabor sommelier 2017.04.13. 17:02:10

Zseniális cikk. Ellenzéki politikusok, figyelem!

nicheblog 2017.04.13. 18:16:28

@drrodopszin: igen, és egy részük ezért is van tartva. pl. szerintem a DK kb ezért jött létre.

nicheblog 2017.04.13. 18:26:53

@tnsnames.ora: örülök a blogposztodnak, nagyon jó! még ha nem is értünk teljesen egyet.
nekem ezzel a cikkel nem tagadott szándékom volt a provokáció. én sem látom ennyire kategórikusan rossznak ezt a helyzetet, de "kötelezőnek" érzem, hogy onnan közelítsem meg, hogy mi lesz, miután mindenki hazamegy.
hiszek az átlendülésben, és abban is, hogy majd pont egy olyan pillanatban jön el, amire nem is számítottunk. de van egy nagyon erős szkepszisem. ismerem a politikai realitást Magyarországon. tudom mi a különbség a buborékunk és a Szabolcs 2-es oevk valósága között.
ezért akarom felpiszkálni a dolgot, és ez tűnhet szpekticizmusnak, de én inkább pragmatikusnak gondolom magam. (mert mikor idealista voltam, nagyot koppantam :) )
ez volt itt amúgy az első posztom, és nagyon aktuális ebben a kérdésben:
niche.blog.hu/2016/11/25/pharaonkartya

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2017.04.13. 18:29:34

Én már láttam a semmiből egy év alatt felhozni egy pártot - erről írtam 2013-ban: amichay.hu/valasztasok-2013-_-1-resz/
Jair Lapid azért nem tudta mégsem alapvetően megváltoztatni a dolgokat, mert nem volt eléggé gyakorlott a hatalom megragadása fejezetben - ma már nyilván sajnálja, de a magyar kormányváltó erőknek még így is van mit tanulniuk tőle: nem lehetetlen győzni a választásokon, de olyan személyiség nélkül, aki eredeti szakmájában vitathatatlan sikereket ért el és elég karizmatikus, mögötte pedig profi csapat van - nem fog menni.

morph on deer 2017.04.13. 19:56:52

@ben2:
"Orbán az illiberális jelzőt nem a demokratikus szabadságjogok megtagadásaként használta, hanem a válságot okozó neoliberális gazdaságpolitika ellenpólusaként"

Akkor rosszul!
Tudod, amikor már utólag kell kimagyarázni valahogy, hogy a vezér a legjobb esetben is egy félművelt tahó, az már elég szar ügy.

Miért is ne lehetne elvárni egy tanult miniszterelnöktől, hogy szabatosan beszéljen, egyértelműen és tisztán legyen képes közölni amit akar?

Kész röhej, hogy rendszeresen "félreértették" meg "rosszul fordították", a "de igazából azt akarta mondani, hogy...", meg mint most: "úgy értette, hogy..."

Nincs valami írástudó, magyar anyanyelvű személy a közelében, aki segíthetne? Legalább abban, hogy kikeresi az értelmező szótárból a megfelelő szócikket, és felolvassa!
Hátha segítene, és kevésbé lenne égő..!

Revolutionist 2017.04.13. 21:13:11

ETTŐL A NÁCI HAZAÁRULÓ ORBÁNDIKTATÚRÁTÓL CSAK ERŐSZAKKAL SZABADULHATUNK MEG!!! TALPRA MAGYAR!!!

Feketeistván 2017.04.13. 21:32:05

Látom sokan nem értették meg az írás lényegét, amúgy bennem ugyanezek az aggályok motoszkáltak, valaki leírta, tehát nem én vagyok csak a pesszimista hülye, de hát sajnos a leírtakkal nem nagyon lehet vitatkozni, viszont gondolkodni lehet, hogy akkor mégis, mit lehet tenni, hát nem könnyű. Lhet hogy nem ez a verzió jön be, de ha nem akarjuk becsapni magunkat, ebből kell kiindulni.

tnsnames.ora · http://liftinstinct.blogspot.com 2017.04.13. 22:09:26

@nicheblog: Hozzám is érkezett komment, amit csak újabb blogposztban tudtam megválaszolni.
Bár a "provokációt" továbbra is másképpen látom, azt már reggel is éreztem/mondtam, hogy a hatás amit a posztoddal generáltál az lényeges. A Deutsch-szál meg egyenesen más dimenzióba emeli :) Az index által idézett kommented, meg fenomenális, gratula érte. Indexes FB-n is "ottvagy", tudtad?
liftinstinct.blogspot.hu/2017/04/a-black-swan-elmelet-meg-cauchy-mod_13.html

Vlado63 2017.04.13. 22:10:28

@Revolutionist:
Ekkora marhaságot!
Egy forradalomhoz 3 dolog szükséges:
1'. világos cél és program: ez hol van? Rendben van, Orbán megy, de ki jön helyette és mit fog csinálni?
2. Egy karizmatikus vezető. Az állandóan balhézó Gulyás Márton lenne az?
3. Támogatás. Az összes közvélemény kutatónál magasan vezet a Fidesz. Az nem elég, ha pár ezer lelkes fiatal kivonul az utcára, a csendes többség meg Orbánnak drukkol...
Ponyemájete?

elemes 2017.04.13. 23:22:32

@Nemfajtalan srác:

persze, hogy nem az én hibám, merthogy a liberális csak egy szó.

elemes 2017.04.13. 23:26:44

@ben2:

"Orbán az illiberális jelzőt nem a demokratikus szabadságjogok megtagadásaként használta, hanem a válságot okozó neoliberális gazdaságpolitika ellenpólusaként."

Nem. A 2014-es beszédében sokkal egyszerűbben fogalmazott, amikor illiberális *politikáról* beszélt.

"addig az illiberális szemlélet szerint az állam dolga az állampolgárai érdekeinek védelme akár a gazdasági szerplőkkel szemben is."

Nem, nem erről beszélt. Ha csak erről beszélt volna, akkor nyitott kapukat dönget, az a fajta "liberális" szemlélet, amit itt idézel, száz éve halott, Magyarországon utoljára az szdsz magukat okosnak hivő okostojásai képviselték, akik kb. a szocializmus politikai gazdaságtanáig jutottak.

"Az illiberális jelző eleve azért került elő, mert az emberek többsége a 2002-2010 időszak neoliberális kormányzását azzal az élménnyel társította, hogy a szabadság oltárán fel kell áldoznia a saját jólétének esélyeit."

2002-2010 között nem neoliberális kormányzás zajlott, hanem a Kádár-rendszer restaurációja kezdődött meg, és folyik azóta is.

(A bankok egyoldalú szerződésmódosításainak törvénytelenségét például a LIBERÁLIS európai bíróság mondta ki.)

elemes 2017.04.13. 23:28:18

Jav: 2002-2009 között zajlott a Kádár-rendszer restaurációja. 2009-2010-ben, kb egy éven át pedig válságmenedzselés.

Feketeistván 2017.04.13. 23:46:30

Azért várjunk , mi lesz, mert kicsit más a helyzet mint eddig, ugyanis nagyon úgy néz ki hogy sarokba lettünk szorítva és akkor más nincs mint harapni...amúgy momentum...taknyosok, sebaj.

DanielK78 2017.04.14. 00:34:02

A blog szerzőjének sok mindenben igaza van, de szerintem alapvetően mégis tévedésben van. Ez nem Orbán csapdája, ez az ellenzék töketlensége. Az, hogy Orbán arra játszik, hogy az ellenzéket minél jobban megossza, neki elemi érdeke. Ettől függetlenül ennyi idő után már bőven lehetne valaki, vagy egy csoport, akik reális kihívói lehetnének egy választáson. Csak nincs. Orbánnak ehhez nem kell csapdát állítania. Jól látszik, hogy az utóbbi években kezdi elveszíteni a kontrollt, mert látja, hogy bármit tesz is, annak rá nézve nincs negatív következménye, ezért egyre merészebb. Az is tény, hogy 2010 óta most vannak a legtartósabban az embereket az utcára hívó tüntetések ellene, és egy ilyen mindig lökést adhat bármilyen ellenzéki szerveződéshez. Orbánnak pedig ez nem jó. Neki az a jó, ha szép lassan adagolja a baromságait, hogy a béka, amelyik a fazékben ül az egyre melegedő vízben, ne vegye észre, hogy megfő. De Orbán most egy kicsit feltekerte a gázt, és ilyenkor mindig azt kockáztatja, hogy a béka kiugrik.

Most egyszerre van több ügy, amelyik nem tetszik sem az itthoni ellenzéknek, sem Orbán saját pártcsaládjának, sem tágabb értelemben az EU-nak, sem pedig Amerikának. Ez egy kicsit sok. Egyáltalán nem triviális ebből arra következtetni, hogy minden marad a régiben csak azért, mert eddig is mindig maradt. Orbán szenvedhet még vereségeket. Azt senki nem gondolja, hogy 2018-ban nem a Fidesz fog nyerni, mert ahhoz már túl rövid az idő, de hosszabb távon már bekövetkezhet egy olyan törés a Fiesz számára, amely a 2022-es választásokat már nem teszi olyan egyértelművé.

Szóval én nem temetném ezt a dolgot még azelőtt, hogy egyáltalán meghalt volna. 1956-ot sem látta előre senki, pedig pár évvel korábban keményebb volt a diktatúra.

gwe 2017.04.14. 00:50:07

Most akkor, átkiabálok az árok másik oldalára: JÓ REGGELT! :)

Zsolt Borsányi 2017.04.14. 04:07:48

@wolves84lb: Ha más a véleménye valakinek, az jellemtelen? AZ a jellemtelen, aki a másikat megbélyegzi. Orbán sokat tett az országért, senki miniszterelnökként ennyit nem tett, viszont az épülő világdiktatúrának útjában van, ezért negatív érzelmek keltésére ellene, erre használja a médiát. És ezért sokan azt hiszik, hogy a saját jogos véleményük alapján gyűlölik a miniszterelnökünket.

Zsolt Borsányi 2017.04.14. 04:08:38

@wolves84lb: Ha más a véleménye valakinek, az jellemtelen? AZ a jellemtelen, aki a másikat megbélyegzi. Orbán sokat tett az országért, senki miniszterelnökként ennyit nem tett, viszont az épülő világdiktatúrának útjában van, ezért negatív érzelmek keltésére ellene, erre használja a médiát. És ezért sokan azt hiszik, hogy a saját jogos véleményük alapján gyűlölik a miniszterelnökünket.

Zsolt Borsányi 2017.04.14. 04:39:36

@kvadrillio: Csak jelzem, hogy ha nem hiszel, az sem több, mint hit, és nem jogosít fel, hogy másoknak a hitből adódó tetteit rosszindulattal elítéld. Másrész az iskolarendszer az EGyház tevékenysége nyomán, abból következően alakult ki. A tudomány és a művészet is. A kultúrának a humánus jellege vallásos hit nélkül hamar el fog tűnni. Minden más hataloméhes emberek ideológiája. Az "Orbán lop", "Orbán diktátor" jelszavak is ilyen törekvéseket szolgálnak, mert útban van a világelit hatalmának
.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.04.14. 09:49:04

Végre egy gondolkodó liberális. Manapság ritka az ilyesmi.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2017.04.14. 10:00:07

Sajnos nagyrészt igaz. Bár nem teljesen.
Megint az a vége, hogy a hülyék rontanak el mindent.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2017.04.14. 10:01:17

@Zsolt Borsányi: A tudományoj és művészetek a kereszténység előtt is léteztek. A repülőgépet nem a Párt ralálta fel.

Feketeistván 2017.04.14. 11:33:24

Amit sokan emlegetnek, hogy nincs ellenerő, meg nincs foganatja a tüntizgatésnek, a jelenlegi helyzet, de ha folyamatában nézzük, egy lassan telő pohár, amiben az utolsó cseppek kerülnek, a társadalmi igazságtalanságok már olyan fokot értek el, az ország ministerelnöke orosz ügynök, ami nem teszi ilyen egyszerűvé a története, ahogy a szerző leírja, és meglesz az ellenerő, mert már más út nagyon nincs, az uniós távozásunkat nem nyelné le a társadalom, mert lehet hogy hülyék az emberek, deaz elemi érdekeiket egy ponton túl nem adják fel.

pefe 2017.04.14. 11:53:46

Aha, meg a netadó tüntetés is egy vezér nélküli hőzöngés volt csupán. Ja, ráment a kétharmad.
Ezek a tüntetések sem céltalanok. Legfeljebb nem látjuk a végét.
Egy biztos, az eddig a politikában apatikus fiatalságot Orbánnak most sikerült felráznia, és elvezetnie a szavazófülkéig.
Ennyit arról, hogy ő mindig mindent jól csinál.

György Balázs 2017.04.14. 12:10:27

Mindenben egyetértek a blog szerzőjével!
A friss levegőn történő belvárosi sétálgatásokkal, skandálásokkal, óbégatásokkal, transzparensek cipelésével, vagy világító mobiltelefonok magasba tartásával még sohasem lehetett semmilyen kormányt megbuktatni, - sem demokratikusat, sem diktatórikusat.
A kormánybuktatásnak megvannak a közelmúlt történelméből mindenki által jól ismert receptúrái.
Az egyik recept - az 1989-es romániai forradalomból megismert eljárás - a katonai erő alkalmazása, a hadsereg aktív részvétele a kormányellenes megmozdulásokban. Ebben az esetben ugyanis a hatalmat védelmező rendőri egységek nem tudnak és nem is akarnak szembeszállni a katonai erővel és a hatalom fél órán belül megbukik.
A másik, a kijevi tüntetésekből ismert recept, a kormányellenes tüntetők agresszív, erőszakos fellépése a hatalmat védő rendőri erőkkel szemben. Erre a lehetőségre viszont itt, Magyarországon semmilyen szándék nem mutatkozik. Itt senki nem hajlandó utcai barikádokat építeni és benzines palackokkal, vascsövekkel nekimenni a rendőröknek, ahogyan ezt a kijevi ellenzékiek tették. Az oka pedig többnyire a gyávaság, a tunyaság, az érdektelenség, a "mért pont én vigyem vásárra a bőrömet" hozzáállás.
De a legnagyobb probléma, hogy Orbán rendszerének a megbuktatása után hátramaradó hatalmi űrt jelenleg senki nem lenne képes betölteni. Mert jelenleg nincs a politikai kínálatban olyan személy, aki még nem vált hiteltelenné, aki becsületes, intelligens, bölcs, ötletgazdag, kreatív, kellően agilis és a saját piti érdekei helyett a nemzetet alkotó polgárok érdekeit akarná érvényesíteni.
A fenti okok miatt aztán, - tetszik, vagy nem tetszik - Orbánék maradhatnak még, vagy 10-20 évig hatalmon.

Feketeistván 2017.04.14. 13:11:05

@György Balázs: Ez van most, nem tudod mi lesz holnap. Pillanatképnek persze helytállló.

nem várt fordulat 2017.04.14. 16:26:51

@György Balázs: Hát, az a 10-20 kicsit sok. Annál sokkal hamarabb el fog jönni az, hogy elmész az orvoshoz, aki nincs, felszállnál a buszra, de nincs aki vezesse, és a fiad is úgy jön haza majd az iskolából, hogy elmaradt a tanítási nap, mert nem volt tanár. Lehet ezen nevetni, de napról napra egyre több realitása van ennek. Ha (és sajnos ez a valószínű) forgatókönyv, Orbán behúzza 2018-at, véleményem szerint egy újabb csomagnyi ember fogja elhagyni az országot. Most már közelebb van 18 mint 14, szerintem mindenki reménykedve vár.

Na akkor lesz az, amikor lesz valami, és nem csak festékes flakonok, amikor a rendőr is rájön, hogy már nincs mit veszíteni.

A Jobbik győzelme sem kecsegtet sok jóval, de ők egyrészt még nem voltak, másrészt meg most ők kezdhetik el az elmúlt 8 évet skandálni vagy 16-ot akár, ha Simicska segedelmével jól időzítenek.

Minden más teljesen esélytelen, elképesztőek ezek a balfasz pártok. Nem kedvelem különösebben Gyúrcsányt, de amit mond, az helyénvaló: van igenis 500e ember, mindegy hogy azért, mert ők Gyurcsány hívők, vagy mert tényleg az általuk képviselt programmal értenek egyet, ez egy elég nagy tömeg ahhoz, hogy megkerülhetetlen legyen. Most nem igazán lehet finnyáskodni, szalvétával megfogni a faszt.

Ezt most be kell nyelnie, mind az LMP-nek, mind az Együttnek, mind a Momentumnak, mert sajnos az van srácok, hogy tök jó, hogy ezek a fiatalok ilyen lelkesek, de több mint a felük még nem savazó képes.

Egy irányányba kéne evezni, nem 100 felé, identitás nélkül. A fent felsoroltakbók tudjuk egyébként, hogy kinek mi a politikai karaktere? Az LMP-nek még talán csak csak, Öko párt, de mi a különbség pl. az Együtt, a Momentum, vagy a PM, Moma, meg a többi mikropárt között? Ja, csupán annyi, hogy mindegyik azt akarja, hogy ő legyen a Jani, mindezt még a bejutáshoz is kétséges szavazóbázissal?

Valaki egyszer felvetett egy olyan scenáriót Olgánál, hogy pedig lehetne itt egy ütős alternatíva, főleg úgy, hogy a jelnlegi kormányban mint valódi szakember egyedül talán Varga.

Mondjuk egy olyan, hogy:

Bokros Lajos - gazdasági miniszter
Hadházy Ákos - korrupció ellenes, elszámoltatási miniszter
Széll Bernadett - környezetvédelmi miniszter
Pukli Pál - oktatásügyi miniszter
Juhász Péter - belügyminiszter
Fodor Gábor - emberi jogok ombudsmanja
Vaday Ágnes - szociális ügyekért felelős miniszter

és még sorolhatnám, Szigetvárit, Karácsonyt, mindenhonnan össze lehetne csípkedni olyan politikusokat, akik igazi szakemberek is egyben.

Röhögsz a listámon? Én is, sőt, most leköptem a kezem, hogy ezt sikerült összeállítanom, nem egy allstar csapat, de annál ami most megy, még ez is jobb lenne, és még ez sem garancia a győzelemre, de szerintem az egyetlen lehetséges út törvényesen leváltani őket.

Nemfajtalan srác 2017.04.14. 16:42:38

@Feketeistván:
"az ország ministerelnöke orosz ügynök"

Az ellene küzdő Jobbik úgyszintén. Meg a Trump is az. Egyedül Soros bácsi mentheti meg a világot. Pedig neki nincsenek is ügynökei, ugyebár

Nemfajtalan srác 2017.04.14. 16:45:23

@nem várt fordulat:
Juhász Pétert inkább narkóügyi miniszternek kéne kinevezni, abban van a legtöbb tapasztalata. Bár akkor meg hová tegyük a Dopemant? Ja megvan, ő lesz a köztársasági elnök

nem várt fordulat 2017.04.14. 17:06:41

@Nemfajtalan srác: Dopemant én nem tenném sehova, Juhászról meg nem értem, miért mondod, hogy narkóügyi miniszternek kéne lennie... Azért, mert annak idején kiált a kendermag egyesületért?

Hát, kis barátom, Kanadában épp a minap legalizálták a marijuanat, lassan már csak Ázsiában és a balkánon mennek még mindig szembe, mind az orvosi, mind pedig minden egyéb felhasználása ellen.

Nem baj, jó nekünk ez a gumicsizmás ostoba parszt mentalitás, kolbász legyen meg pálinka, az asszony meg verve jó nem igaz?

nicheblog 2017.04.14. 20:37:49

@Killary Fucking Clingon: pont nem. de ne vesszünk össze, úgysem értünk egyet.

nicheblog 2017.04.14. 20:42:04

@György Balázs: ezt arról írtam, hogy mennyire nagy az űr, amit te is említettél:
niche.blog.hu/admin/post/edit/11995258

nicheblog 2017.04.14. 20:46:26

@DanielK78: én sem temetném. csak, ahhoz, hogy nyerjen az ügy, ahhoz 1000 más szinten kéne építkezni. ezt próbáltam kicsit provokatív módon megírni

nicheblog 2017.04.14. 20:49:11

@tnsnames.ora: igen, kicsit meglepődtem ezeken :) Deutsch azért nagy szívességet tett, ez tény ?:)

nicheblog 2017.04.14. 20:54:33

@And37: igen, ezt akartam mondani, csak nem tudtam ilyen röviden megfogalmazni :)

Skankhunt42 2017.04.14. 20:58:14

@nem várt fordulat: micsoda lista :)) há baszki, akkor már inkább ovi meg a bandája

nicheblog 2017.04.14. 20:59:19

@alvito: 18 tavaszán beszéljük meg újra. és remélem neked lesz igazad!

kereso · http://kereses.blog.hu 2017.04.15. 09:41:47

Valóban, a baloldali ellenzék helyett senki sem csinálhatja meg a házi feladatát. Legalább egy erős közös pártot szervezni az érdemleges részéből. Megbeszélni, programot alkotni, vitatkozni, megegyezni. Már 6 éve tudni, hogy máshogyan nem lehet nyerni és mégsem csinálják... Nincs mentség.

Masni 2017.04.16. 13:43:05

@alvito: két cikk nyugtatott meg az olyan emberekkel kapcsolatban mint te. Mindkettő egy-egy kutatást írt le. Az egyik megvizsgálta az agy működését és azt találta, hogy a jobboldali embereknek az agy szolidaritásért felelős része egyszerűen nem aktív annyira, mint a baloldaliaknak (külföldön keresztényeknek is). A másik kutatás pedig azt állapította meg, hogy a jobboldali emberek rosszul becsülik meg a képességeiket egy-egy teszt kitöltése előtt, és amikor a valósággal találkoznak (azaz, hogy az adott témában rosszul mérték fel a tudásukat, és ezt a teszt igazolja), akkor az eredmény ELLENÉRE is azt gondolják, hogy ők szupertájékozottak a témában és nagyon okosak, képzettek.
Így azt hiszem, teljesen esélytelen veled olyasmiről vitatkozni, hogy a hazaszeretet az nem jobb vagy baloldaliság kérdése.

Szevasztok 2017.04.21. 08:35:11

@nicheblog: Helló, küldtem privát üzenetet.